34. "Úgy, mint régen"

A reakciók azok voltak, amire számítottam. Niall a kaját kiköpte, Zayn a táskáját elejtette, Liam szája tátva maradt, Louis szemei elkerekedtek, kezei maga mellé estek. Arcomra büszke mosoly kúszott, bár nem tudom miért. Annyit meséltem a fiúknak Dorindaról, mielőtt ide került volna, hogy amikor meglátták, nem hittek nekem. Nem tudták elhinni, hogy Do rendes lány volt, aki félt mindenkitől, és alig mert megszólalni társaságban. A veszekedés után, azonban megijedtem, hogy elvesztettem azt a lányt, aki fontos lett számomra, de most mégis úgy érzem, hogy újra itt van, újra a régi, és újra az életem része. 
- Te tuti nem ő vagy. - Louis a fejét rázta, még mindig nem tudta elhinni, hogy ő bizony az a lány, akit eddig utált. 
- Ne játsszuk ezt a játékot Tomlinson. - Do mosolyogva forgatta meg szemeit, majd mosolyogva állt mellém, így mindnyájan egy nagy körben álltunk, ahonnan csak Catarine hiányzott.
- Tényleg te vagy te. - mély levegőt véve húzta ki magát legjobb barátom - Csak te hívsz a vezetéknevemen. - szemével a mellettem álló lányt nézte, közben Eleanor lépett mellé mosolyogva. 
- Sok minden van, amit csak én csinálok. - Do vállát vont - Bár azt hiszem, hogy a  nagyon készséges, barátnőiteknek köszönhetitek mindezt. - fejével El és Dani felé biccentett. 
- Jó móka volt. - Eleanor mosolya egyre nagyobb lett. Féltem, hogy valamit bevett, amiért ennyire örül, hisz nem rég még a két lány veszekedett egymással. 
- Azt hiszem, én tartozom a legnagyobb köszönettel. - kezemmel Dot öleltem át, fejem a vállán támasztottam. Kuncogni kezdett, kezét az enyémre tette. Istenem, mennyire hiányzott ez. - Menj, öltözz fel, elviszlek valahova! - már azóta szerettem volna elvinni őt valahova, amióta itt van, de eddig sose nyílt rá lehetőségem. 
- Bármennyire is szeretnék, nem lehet. Még pakolnom kell. - megfordult karjaim közt, és csillogó szemekkel nézett a szemembe. Az a csillogás volt, amit régen láttam benne. 
- Majd mi elpakolunk. Most már van segítségünk is, úgyhogy menj, öltözz át. - Danielle egyik kezével Liam, másik kezével Niallt karolta át mosolyogva, mire az illetők szemei elkerekedtek.
- Valahogy meghálálom, ígérem! - megölelte a lányt, majd sietve szaladt fel az emeletre, így eltűnt mindannyiunk szeme elől. Boldogan néztem után, majd miután hallottuk az ajtó záródását, a lányok felé fordultam. 
- Azt a kurva! - Zayn megelőzött abban, hogy megszólalhassak, hangja hasonlított egy nyögéshez. 
- Tudom, miről beszélsz. - Niall is csillogó tekintett rám, tudtam, hogy mire gondolnak. Dorinda most az átalakítás után nagyon dögös csaj lett, na, nem mintha eddig nem lett volna az, de most a kedvessége és mosolygása is emelt rajta. 
- Felejtsétek el! - szóltam rájuk komolyan. Eddig nem kellett félnem, hogy valamelyik fiú ilyen reakciókat fog produkálni, mert Do átlagosan elzavarta magától, de most mégis úgy hiszem, hogy van egy kis félnivalóm. - Tudjátok, hogy a családtagok és a rokonok tabu! - jó barátok vagyunk, de úgy hisszük, köztünk is lehetnek szabályok, és ez is egy ilyen volt. Igaz, Do vér szerint egyik sem, de már kiskorunk óta olyanok vagyunk, mint a testvérek, pontosabban ikertestvéreknek tartott mindenki, mivel egy napon születtünk, habár nem egy évben, de mindig együtt csináltunk mindent. 
- Nyugi! - tették fel kezüket maguk elé védekezés képen. Nem mondanám, hogy teljesen megnyugodtam, viszont bíztam bennük, hogy nem hajtanak rá, tekintve, hogy Zaynek ott van Perrie, Niall pedig nem illik Dohoz, élve falná fel a lány a szöszi fiút. Erre a gondolatra egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. 
- Dani, El. - visszafordultam a két lány irányába, akik kíváncsian néztek rám. - Hogy csináltátok? Hogyan egyezett bele, hogy átalakítsátok? - hiába telt el már legalább 10 perc, még most sem tudtam elhinni, hogy Do újra Do. A lányok először a lépcsőre tekintettek, gondolom azt nézték, hogy nem jön-e a szóban forgó személy, majd Dani kezdett beszélni. 
- Egyik este szokásosan itt ültünk és beszélgettünk, amikor megjelent az ajtóban, és minden nagyképűség nélkül kezdett el kérdezősködni. Jól elvoltunk, de amikor megkért, hogy segítsünk neki megváltozni, mi is nagyon megdöbbentünk. - meglepett, hogy ezt mondta. Magától akart visszaváltozni? Hisz nem rég még azt mondta, hogy jól érzi magát a bőrében. 
- Valami van a dolog mögött. - Eleanor vette át a szót - Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy valaki. Valaki, aki fiú, hisz egy lány csak az ő kedvéért képes ekkora változáson át esni. - aprót vont vállán, tekintetével engem "bűvölt". Miattam lenne ez az egész? Meg akart változni csakis az én kedvemért? Szerettem volna visszakapni, de mégis úgy érzem, hogy csak kényszerből csinált mindent. Meg akart felelni egy elvárásnak, amit ő valójában nem is szeretett volna, de mégis úgy tűnt, hogy boldog. Nem szeretném, hogy az legyen, hogy megjátssza magát.

Dorinda szemszöge:

Amikor megláttam Harryt és a többieket az ajtóban, egyszerre voltam ideges és boldog is. Ideges voltam, hogy nem úgy fog reagálni, ahogy szerettem volna, és ideges voltam, mert hamarabb jöttek meg, mint ahogy terveztük a lányokkal. Azonban mégis boldog voltam, hogy hamarabb mutathattam meg Harrynek az új énem. Sok munka van benne, amit köszönhetek El és Dani makacsságának, Cat kedvességének, de leginkább Perrie drámai viselkedésének. Nélküle még mindig valahol leinnám magam, ahelyett, hogy vigyorogva készülődnék. 
Kíváncsi voltam, hogy Hazza hova is szeretne elvinni. Meglepett, hogy egyből tervei vannak, de jól esett, hogy örült nekem. Annyira jó érzés volt a karjaiban lenni miközben ölelt, hogy azt szinte szavakba se lehetett foglalni. Érezni szívének őrült dobogását, kölnijének illatát, valamint a kezeit magamon. Felbecsülhetetlen volt annyi minden után. Nem számítottam arra, hogy egyszer még érezni fogom azt a biztonságot, amit ő nyújtott számomra nagyon sokáig. Tudom, hogy most vagyok jó helyen, most vagyok önmagam.
A ruháimat az eddig a szekrényben lévők közül válogattam, nehogy gyűrött darabban mutatkozzak. Mivel nem tudtam, hogy Harry hova szeretne vinni, így maradtam valami egyszerű, de mégis kényelmes ruhánál, ami egy sima koptatott rövid farmernadrág, valamint egy póló volt, de hogy ne legyek annyira unalmas, egy magas sarkúval dobtam fel a szettet, és sok ékszerrel. Nem voltam az egyszerűség híve, hisz abban semmi bulis nem volt. A sminkem, viszont visszafogottabb volt, mint amit eddig megszokhattak tőlem. Nem vittem fel kétkilónyi vakolatot, csak szemceruzát, kis szempillaspirált, és egy kevéske szájfényt használtam, ha már a lányok eltüntették a többi festékemet. Amint mindennel elkészültem, beálltam a szekrényajtómon található egész alakos tükrök egyikébe, és meglepődtem magamon. Rég voltam már ennyire letisztult, természetesnek hatottam. Fura volt látnom magam így, és az, hogy nem volt rajtam alapozó egy kicsit elbizonytalanított. Eddig nem nagyon mozdultam ki anélkül, hogy ne kentem volna egy bizonyos mennyiséget arcomra, most viszont egy gramm sincs rajtam. Nem voltam olyan biztos magamban, mint eddig, hisz látszódtak a kisebb bőrhibáim, amik eddig soha. Mondjuk, nem panaszkodhatok, mert nincs problémás bőröm, de azért mégis kisebb lett az önbizalmam, mint mondjuk eddig volt.
Próbáltam magam meggyőzni arról, hogy igenis megfelelek az elvárásoknak, több-kevesebb sikerrel. Miután egy adagnyi löketett adtam magamnak, a kezembe vettem a táskám, és gyors léptekkel indultam el a lent rám váró személyhez. Tulajdonképpen vágytam arra, hogy a társaságában lehessek. Hiányzott, és tudom, hogy nem az a személy, akit én elengedtem anno, mégis vele akartam lenni. Meg akartam ismerni az ő új oldalát, úgy, ahogy ő is láthatta, hogy képes vagyok a változásra. Hiába mondogattam, hogy többet látni se akarom, vagy, hogy gyűlölöm, azok mind csak hazugságok voltak. Hazudtam a körülöttem lévőknek, és hazudtam magamnak is. Helyre kell hoznom mindazt, amit eddig elrontottam, és tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, mégis bízom benne, hogy a többi fiúval is jó kapcsolatot fogok ápolni.
Amint leérkeztem a földszintre, nagy levegővétel után utam a nappali irányába vettem. Remegő lábakkal lépkedtem a helység felé, ahol mindenki más tartózkodott a hangokból ítélve. Nem tudom, hogy miért remegtem, mint a kocsonya, de sehogy nem tudtam megállítani ezt. Kezdtem azt érezni, hogy egyre félénkebb vagyok, amióta meg volt a nagy átváltozásom. Mi van, ha így sem fognak megkedvelni? Egyáltalán miért érdekel, hogy ennyire a szívükbe fogadjanak? Ja, meg van: Harry miatt!
-....szóval megkeserítette a napjainkat! - lefagytam, amikor meghallottam Zayn hangját. Arcomról a mosoly lassacskán tűnt el, remegésem elállt. Volt egy érzésem, hogy rólam beszéltek, hisz ki más keserítette volna meg a napjaikat rajtam kívül? Ennyit arról, hogy könnyen fog menni minden. Hirtelen a kedvem is elment attól, hogy Harryvel menjek valamerre. Lassan kezdtem hátrálni, nehogy véletlenül nyikorogjon a padló alattam, amivel magamra vonhattam volna a figyelmet. Csendben kell elosonnom, úgy minden egyszerűbb. Alig tettem meg pár lépést, amikor éreztem, hogy két kéz karol át hátulról. Ijedtemben megugrottam egy picit, levegő vételem hevesebb lett. 
- Miért menekülsz mindig? - a rekedtes hangtól, amit nyakamnál éreztem egy jól eső borzongás futott végig testemen, arcomra a mosoly ismét vissza kúszott. 
- Van, amikor jobb ha csendben meghátrálunk valami olyan elől, amit nem szeretnénk tudni. - mosolyogva fordultam meg karjai közt. Harry száján is egy nagy mosoly ült, aminek köszönhetően gödröcskéi megjelentek, szemei csillogtak. Jó érzés fogott el ezek láttán, szívem egy nagyot dobbant. 
- De ezt akard tudni! - hangja egy kicsit erőtlenebb volt, a kétségbeesés tükröződött rajta. Lassan sikerült csak felfognom, hogy miért változott ennyit a hangulata. Azt hitte, hogy arra értettem, hogy nem akarom tudni, amit ő tervezett most nekünk. 
- Ezt akarom! - nem tudom hogyan tudtam volna még jobban meggyőzni, de úgy látszott ez is elég volt hozzá, ugyanis mosolya ismét visszatért, majd valamit a háta mögött babrált. Kuncogtam, ahogy észrevettem azokat a kis apróságokat, amit Harry már akkor is csinált, amikor fiatalabb volt. Az alsó ajkát beharapta, szemöldökét összevonta, ahogy próbált koncentrálni. Még egy kicsit elidőzött a háta mögött, majd jobb kezét lassan emelte előre, tekintetemmel pedig ezt a folyamatot figyeltem. Szám eltátottam, kezemmel próbáltam eltakarni azt, de a szememből legördülő könnycsepp elárult. 
- Úgy, mint régen. - ennyit mondott, miközben átnyújtott egy szál rózsát, aminek szirmai lila színűek voltak. Meghatódtam gesztusán, főleg a mondatán. Emlékszem, hogy még mielőtt elmentünk, azelőtt vált szokásává, hogy minden héten kaptam tőle pontosan ugyan ilyen rózsákat. Ezeket a kis gesztusokat még az X Factorban sem felejtette el. Ez volt a mi kis világunk. 
- Úgy, mint régen. - bólintottam egyet, miközben elvettem kezéből a virágot, majd azt az orromhoz emeltem. Illata nem volt annyira erős, de azért lehetett érezni. Elcsodálkoztam, hogy vajon honnan szerzett egy ilyen gyönyörűséget ilyen rövid idő alatt, amíg öltöztem, mert amikor megjöttek nem volt a kezében semmi. Azt hiszem, tud valamit ez a srác. 
- Na, gyere, ideje indulnunk! - megfordított maga előtt, kezeit a hasamon kulcsolta össze, fejét a jobb vállamra helyezte, és így araszoltunk előre. Nagyon nem is foglalkoztam, hogy merre megyünk, csak a virágot szorongattam és bőszen mosolyogtam, vagy inkább vigyorogtam. Nem tudom pontosan, de jó kedvem volt. 
- Srácok. - Harry már akkor szólította a többieket, amikor még nem is láttuk őket, de amikor beléptünk a nappaliba, már mindannyian ránk figyeltek. A melegség hirtelen árasztotta el a testem, ahogy megláttam a tekintetüket. Volt valami más bennük. Eddig nem így néztek rám, amitől zavarba jöttem. Éreztem, ahogy arcom kezd egyre forróbb lenni, és fohászkodtam Istenhez, amiért nem engedtem le a hajam, így mindenki láthatta pirulásomat. - Mi most megyünk, és ne számítsatok ránk este sem. - ahogy Harry beszélt lehelete a nyakamat csiklandozta, amitől akaratlanul kuncogtam fel. - Szerintem valamikor holnap délután jövünk. - a mondat végére éreztem, ahogy egy mosolyt villant meg, szerintem abból a pimaszosos egyikéből.
- Annyira aranyosak vagytok együtt! - Eleanor csillogó tekintettel nézett ránk, közben fejét a mellette ülő Louis mellkasára helyezte.
- El, ugye tudod, hogy.....
- Ne! - szakított félbe a lány - Do, ne rontsd el ezt azzal, hogy beszólsz valakinek. Ez nem az a pillanat. - komoly arccal nézett ránk. Értetlenül ráncoltam homlokom, szemeim összeszűkítettem. Nem akartam senkinek beszólni, épp csak szerettem volna felvilágosítani őket arról, hogy Harry és én csupán barátok vagyunk. 
- Inkább menjünk. - az engem ölelő fiú ügyet sem vetett erre a kis történésre, csak egyik kezével intett a többieknek, majd a bejárati ajtó fele kezdett el húzni. Utánoztam mozdulatát és én is integettem nekik, majd mozgásra bírtam a lábaimat. Ahogy kiértünk, megcsapott a kellemes nyári idő, és elgondolkoztam valamin. Boldog vagyok, és még a nap is mosolyogva süt le rám.