22. A Tomlinson testvérek

Helloooooo!!:DD Jaj gyerekek, annyira örülök, hogy végre itthon vagyok, hogy az nem igaz...:') Na jó, azért hiányozni fog Pest, meg a személyek, akiket megismertem, de azért semmise jobb, mint az otthon, ahol vár a család:) Teljesen fáradt vagyok, szóval azt hiszem, hogy a nyár többi részében csak pihenni fogok, semmi mást nem nagyon szeretnék már csinálni - max barátnőkkel strandra menni:P 

Mindig is mély alvó voltam, de ha valaki figyelte, arcom alvás közben azt valahogy mindig megéreztem. Ez most sem volt másképp. Valaki olyan szinten figyelt, hogy szinte égetett. Szemeimmel kicsiket pislogtam, amíg megszoktam a fényt és igen meglepődtem a látványon. A lábamnál az ágyon Tomlinson térdepelt és úgy nézett.

- Mit szeretnél? – kérdeztem kicsit még kómásan.

- Egy szívességet szeretnék kérni. – ráncolta homlokát. Ő, szívességet tőlem? Most vagy csak álmodom, vagy csak szívat. – Hidd el, ha lehetne, máshoz mennék, de senki nem ér rá. – tette hozzá gyorsan.

- Mond. – könyököltem fel és úgy néztem rá.

- Szeretném, ha vigyáznál a testvéreimre. – nyögte ki.

- Nem vagyok bébiszitter. – ráztam meg a fejem nemlegesen.

- Hidd el, én se bíznám rád őket. – morogta – Erről az egyről lenne szó és csak kettőig kéne. Utána már itthon leszek. – szinte már könyörgött.

- Rendben! – adtam meg magam és visszadőltem párnáim közé.

- Remélem elég lesz. – dobott fejem mellé 50 fontot. Rendes gyerek, hogy még fizet is. De nem foglalkoztam vele, hanem inkább csak próbáltam visszaaludni.

*  *  *  *  *  *

Amikor Louis megkért, hogy vigyázzak, a testvéreire nem kell mondanom, mennyire meglepődtem. Azt hittem, hogy majd rám küld két tizenévest és annyi, de kiderült, hogy nem. Jelenpillanatban 4 szempárral nézek farkas szemet, akik hunyorítva néznek rám. Belegondoltam már abba, hogy milyenek lehetnek Tomlinson testvérei, de meg kell, mondjam, hogy rosszabbra számítottam. Mind a négy lány nagyon szép és aranyos, és eddig még normálisak is. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem olyan idétlenek, mint a bátyjuk. Kábé egy órája ülhettünk így, amikor már kezdtem unni ezt az egészet.

- Szóval, hogy hívnak titeket? – szólaltam meg zavartan. Legegyszerűbb, ha az elején kezdjük ezt az egészet.

- Én Lottie vagyok, ő Fizzy, ők pedig Phoebe és Daisy. – mutatott az idősebbik lány körbe rajtuk.

- Téged hogy hívnak? – szólalt meg vékonyka hangon az egyik iker kislány.

- Dorinda. – néztem rá és egy apró mosolyt erőltettem.

- Szóval, mit szeretnétek csinálni? – néztem sorba rajtuk.

- Olyan színes hajat akarok, mint ami neked van. – nyűgösködött a másik ikerlány. Na jó, a nevekkel nem vagyok tisztában.

- Ezt nem szabad. A bátyád, ha meglátná, kapnék tőle. – húztam el a szám.

- És amúgy sem szabad ennyi idősen. – tette hozzá Lottie azt hiszem.

- Tényleg, hány évesek vagytok? – tettem fel a következő kérdést.

- 16, 14 és 10. – mutogatott a középen ülő barna hajú lány. – Te mennyi vagy?

- Mennyinek nézek ki? – kíváncsi voltam mit fognak felelni.

- 21-22. – válaszolt a nagyobbik. Szám eltátottam és lefagytam. Ilyen idősnek tűnnék?

- Megelégszem a 17-el is, de azért köszönöm. – mosolyogtam zavartan.

- Ennyi idősen, miért lehet ilyen hajad? – kérdezte az egyik iker lány.

- Akkor már Lottie-nak is lehet. – szólalt meg a másik. És ez a veszekedés így ment mindaddig, amíg bele nem egyeztem, hogy befesthetjük az ő hajukat is.

Felmentünk a szobámba és ott előhalásztam a hajas dobozom. Volt benne csomóféle hajszínező, amiért hálát adtam Istennek, így nem kellett elmenni a boltba. Kisebb vitatkozások után végre mind a négy lány talált magának egy megfelelő színt. És mivel nem akartam nagyon átvinni őket a rosszba, meg azért szerencsétlen bátyjukat sem akartam szívinfarktussal megölni, így csak a hajuk végét festettük be.
Lottie haja piros lett, Fizzy-é lila, Daisy-é kék és Phoebe-é pedig rózsaszín. Ezzel szerencsére őket is meg tudtam különböztetni, amiért büszke voltam magamra. Két óra szenvedés és hülyéskedés után ismét a konyhában ültünk és egymást néztük. Meg kell hagyni elég szép munkát végeztem velük.

- Dorinda, segítened kéne! – lépett be nagy hévvel Catarine, de ahogy meglátta a négy ismeretlen lányt egyből megállt. – Sziasztok. – nézett meglepetten rám.

- Szia. – köszöntek egyszerre a lányok.

- Lányok bemutatom Catarine-t. – mutattam a mellém sétáló lányra – Cat ő itt Daisy, Phoebe, Fizzy és Lottie. – mutattam sorba a lányokon – Louis testvérei. – tettem hozzá halkan. Szemei elkerekedtek, arcáról eltűnt a mosoly. Tudtam, hogy így fog reagálni rá.

- Örülök, hogy megismerhettelek titeket lányok. – erőltetett egy mosolyt – Most mennem kell. – mutatott kifele.

- Azt mondtad, segítenem kéne. – néztem rá.

- Igen, de lényegtelen, majd megoldom. – legyintett – Sietek, mert állásinterjúra megyek. – mosolygott – És Dorinda. – szólt vissza az ajtóból, kíváncsiam emeltem rá tekintetem – Ebből még baj lesz. – mutatott a lányok hajára, mire csak megvontam a vállam és már el is tűnt.

- Ő kicsoda? – nézett Cat után Phoebe.

- Egy jó barátnőm. – mosolyogtam rá – Nos, a testvéretek két órán belül itthon lesz. – néztem az órára – Addig mit szeretnétek csinálni?

- Játszani akarok. – kényeskedett a két kislány.

- Louis megígérte, hogy elvisz minket vásárolni. – nézett rám komoran a két idősebb lány. Most bajban voltam. Nem tudtam melyik lánynak kéne eleget tennem. Nem szerettem volna egyikkőjüknek sem csalódást okozni, de kétfelé viszont nem szakadhattam.

- Mit szólnátok hozzá, ha most elmennénk a vidámparkba, holnap pedig vásárolni? – próbáltam kompromisszumot kötni.

- Holnap délelőtt megyünk haza. – világosítottak fel.

- Ó. – húztam el a szám. – A nyáron ugye fogtok még jönni? – érdeklőttem, mire mind a négyen bólintottak – Akkor mi lenne, ha most elmennénk a vidámparkba és legközelebb, amikor jöttök, elviszlek vásárolni? – ajánlottam fel a következő ötletem. Mondanom se kell, a két kicsi egyből beleegyezett, míg a nagyobbakat kicsit nehezebb volt rávenni, de miután választhattak egy-egy ruhát vagy kiegészítőt a cuccaim közül egyből bele mentek. Meg kell, mondjam, jól csinálják.

Míg ők lent azzal voltak elfoglalva, hogy megebédeljenek én addig felszaladtam a szobámba és átöltöztem. Valahogy nem szeretnék pizsamában annyi ember előtt mászkálni. Mivel négy aranyos, normális lányról volt szó, ezért én is próbáltam így kialakítani a mai szerelésem. Egy szürke csőgatyát magamra húztam, egy háromnegyedes ujjú kockás inggel, mivel odakint egy kicsit el volt borulva. Hajam kifésültem, így egyenes volt, arra húztam egy szürke kukássapkát és mivel a vidámparkba nem szerettem volna kitörni a bokám, ezért egy szürke Supra-t aggattam lábamra és egy szintén szürke nagyobb táskába beledobáltam pár fontosabb dolgom. Úgy tűnik ez a napom eléggé szürkére sikeredett. Mivel a csuklómon még mindig látni lehetett a lila foltot, amit Harry okozott, így arra csúsztattam pár színes karkötőt és késznek nyilvánítottam magam.

Leérve már a lányok is jóllakottan vártak rám, és miután egy kocsi kulcsot felkaptam a kisszekrényről elhagytuk a házat és bepattantunk a kijelölt kocsiba, mint később kiderült, pont Styles-éba. Fenomenális.

*  *  *  *  *  *

- Lányok, csak óvatosan! – szóltam a négy lányra, akik egyből megtámadták a vattacukros bácsit.

- Hagyd, úgyse hallják. – nevetett fel George.

- Egy próbát megért. – vontam vállat. Örültem, hogy George eljött velem, így legalább nem kell annyira aggódnom, hogy valamelyik lányt elhagyom. Igazából nem őt akartam ilyenekkel fárasztani, de mivel Mina és Ronnie se volt kapcsolható, így ő maradt az utolsó esélyem. Szerencsére hamar belement, ahogy megemlítettem neki a vidámparkot, úgyhogy egy szavam se lehet. Az meg, hogy a két kislány mennyire örült neki, csak még jobban boldoggá tett. Tudni illik ők elnevezték George-t a szőke hercegüknek – annyi bökkenővel, hogy ő barna, de sebaj.

- Te nem kérsz? – kérdezte meg George, ahogy beértük a lányokat.

- Egyet nem bírnék megenni. – mutattam a Daisy kezében lévő óriás vattacukorra.

- Akkor felezünk. – vont vállat és vett egyet. Nagyokat nevetve fogyasztottuk el mindannyian az óriás rózsaszín édességet, plusz a herceg még a két hercegnőét is megette.

Ezután bejártunk mindent, amit csak lehetett. Először felültünk a hullámvasútra, utána pedig egy kis nyugi kép elsétáltunk a tükörterembe. Hát itt voltak kisebb-nagyobb nevetések, főleg akkor, amikor szegény Phoebe teljes erőből neki szaladt az üvegnek. Először teljesen megijedt és sírni kezdett, de végül mindnyájunktól kapott egy-egy gyógy puszit és minden folytatódott tovább ott, ahol abba maradt.

Ezután ellátogattunk az elvarázsolt kastélyba, ahol ismét sokat nevettünk. Különböző akadályokba ütköztünk, ahol egy ideig el is szórakoztunk, sőt arra tévedő idegen embereket ijesztgettünk. Ennek hála sikeresen kitettek minket a kastélyból, de nem zavartattuk magunkat, mentünk tovább. Következő úti célunk a szabad esés volt. Mivel a felnőttre a két kislány nem ülhetett fel, így először én maradtam lent velük, míg testvérei George-al mentek. Amíg ők élvezték a zuhanást, addig mi idelent szórakoztunk. Csináltunk képeket, és még az itt lévő Scooby-Doo-nak beöltözött emberkével is készítettünk képeket. Utána viszont rajtam volt a sor és én ültem fel a nagy szabadesésére, amire a két lány ismét felült velem, mondván ne érezzem magam egyedül. De mivel a két kicsit se akartuk kihagyni ebből az élményből, így ők a gyerekeknek tervezettre ültek fel. Először igaz féltek, de utána ki se akartak szállni belőle annyira élvezték.

Szinte mindenre felültünk, amire csak lehetett és kiélveztük a délutánt, annyira, hogy még a bátyjukról is elfelejtkeztünk. Lehet, idegeskedik, ugyanis mindannyian a kocsiban hagytuk a telefonjainkat, csakhogy ne zaklassanak minket.

Következő utunk az óriáskerékhez vezetett. Itt volt egy kis veszekedés, ugyanis az ikrek George-al akartak menni és nem tudták eldönteni, hogy ki melyik oldalára üljön szegény srácnak. Végül ötpercnyi vita után sikerült eldönteni, hogy Phoebe ült a jobb oldalára, míg Daisy a balra. Azonban mielőtt még elindult volna a kerék gyorsan csináltam róluk egy képet a fényképezővel, majd útjukra engedtem őket. A következő kis kosárkában pedig már Fizzy, Lottie és én foglaltunk helyet.

- Köszönjük. – szólaltak meg egyszerre, mire értetlenül nézetem rájuk.

- Mégis mit?

- Azt, hogy elhoztál minket. – mosolygott Fizzy.

- Általában, amikor feljövünk Louis-hoz, csak a házban szoktunk lenni és filmet nézünk. – vont vállat Lottie.

- De veled végre szórakoztunk egy kicsit. – mosolygott Fizzy.

- Nekem is jól jött ez a kis kikapcsolódás. – mosolyogtam rájuk.

- Lehet, máskor is feljövünk hozzád. – nevettek fel.

- Én nem bánnám. – öleltem meg őket. Szorosan viszonozták gesztusomat és utána csendben néztük az elénk táruló tájat. A nap épp lenyugvóban volt, ami gyönyörűen színezte be az eget halványrózsaszínre és narancssárgára. Elgondolkoztam arról, amit mondtak a lányok.

Hiába szupersztár a testvérük, mégis rossz nekik. Nem tölthetnek együtt minden napot, vagy ha találkoznak, nem tudnak elmenni valahova, mert vagy Louis fáradt, vagy a rajongók megzavarnák őket. Talán ez az egyik ok, amiért örültem, hogy én nem vagyok Styles-al jóba.

- Dorinda! – ragadta meg a kezem Daisy, mikor már mindannyian leértünk. Mosolyogva hajoltam le hozzá és vártam, hogy mondja, hogy mit szeretne. – Szeretnék egy nagy plüsst. – mutatott egy bódéra, ahol üvegek ledobásával lehetett nyerni különböző dolgokat.

- Megpróbáljuk? – mosolyogtam rá, mire egy nagyot bólintott. Mind a hatan arra vettük az irányt, ahol az öreg bácsi mosolyogva köszöntött.

- Nos, ki melyiket szeretné? – nézett körbe rajtunk George.

- Honnan veszed, hogy én nem tudom megszerezni őket? – néztem rá, kezeim csípőmre tettem.

- Ugyan már. – legyintett – Látni, hogy sokkal erősebb vagyok. – mutatta fel izmai.

- Ez igaz! – szólt közbe Daisy.

- Elpártolsz tőlem? – néztem rá szomorúan és egy nagyot bólintott. Gyorsan utána kaptam és elkezdtem csikizni. Nagyokat sikított és próbált szabadulni ölelésemből, de nem jött össze neki.

- Én veled vagyok! – nevetett a Fizzy és Lottie, ahogy elengedtem kishúgukat.

- Köszönöm. – bólintottam elismerően.

- Harc, hát legyen harc! – nézett rám hunyorítva George. Befizettük a pénzt és nekiláttunk a csatánknak, addig a négy lány a bódé két oldalára ült fel és onnan figyelte az eseményeket.

Az első körben mindketten elbuktunk, de a másodikban sikerült nyernem egy óriás macskát, amit Fizzy kapott meg. Ezek után viszont csúfos vereséget szenvedtem. Mindnyájan George-tól kaptuk meg a plüsst. Lotti egy nagy macit, Daisy egy Pindur Pandúrok szereplőt, Phoebe egy koalát, én egy óriás pandát és végül a lányokkal összehoztunk George-nak egy majmot. Nevetve fogadta el tőlünk az ajándékot és hagytuk el a pódiumot. Azt kell mondjam, ez egy tökéletes zárása volt a vidámparknak.

- Találkozunk még? – nézett Phoebe szomorúan George-ra már a kocsiknál.

- Hát persze. – guggolt le hozzá a srác – Csak szóljatok, ha megint itt vagytok, és ismét elmegyünk valahova. Rendben? – puszilta meg homlokát. Mosolyogva néztem rájuk, hogy milyen jól kijönnek egymással, pedig csak ma találkoztak először.

- Örülünk, hogy megismerhettünk. – mosolygott Lottie a srácra.

- Részemről az öröm. – ölelte magához, majd jött Fizzy, Daisy és én.

- Köszönöm, hogy eljöttél. – nyomtam egy puszit az arcára.

- Jól éreztem magam. – bólogatott – De hercegnők, irány a kocsi. – csikizte meg a lányokat és betessékelte őket a járműbe. Segített még bekötni őket és a plüssöket is az ölükbe rakta, míg az enyémet a csomagtartóba. Még megvártunk, míg George is beszáll a saját kocsijába, ami mellettünk állt, majd integettünk egymásnak és elindultunk.  A helyzet nem változott ismét Lotti ült mellettem, aminek örültem, mert ő legalább nem aludt el, úgy, mint a hátul ülők.

Louis szemszöge:

Idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban és folyton próbáltam hívni valamelyik lányt, de persze még most se volt kapcsolható egyikőjük sem. Mégis hova a jó istenbe tűnhettek? Tudtam, hogy nem kellett volna Dorinda-ra hagynom őket. Azt hiszem ilyen hülye még nem voltam, mint most.

- Nyugodj meg, biztos nemsokára hazajönnek. – simította Niall hátamra a kezét nyugtatásképpen, de még ez sem segített. 

- Hogy nyugodjak meg, amikor felszívódtak? – fordultam felé. Arca meggyötört volt, akárcsak a többieké. Amióta hazajöttünk a fotózásról, azóta próbáljuk elérni Doinda-t vagy a húgaim, de semmi.

- Miért kellett rá bíznod? – idegeskedett Harry.

- Reménykedtem benne, hogy csak beülteti őket a tv elé és minden el van intézve. – morogtam.

- Tudod, hogy milyen beszámíthatatlan tud lenni. – temette Liam arcát kezeibe.

- Minek kellett idejönnie? Csak a baj van vele. – ütöttem egyet a falba. Soha életemben ne aggódtam még ennyire, mint most. Féltem, hogy mi lesz, ha valami bajuk esik? Azt soha nem bocsátanám meg magamnak.

És mint egy reménysugár, nyitódott ki a bejárati ajtó. Mindannyian felkaptuk a fejünket a zajra, én pedig oda siettem. Csalódottságomra csak Catarine volt.

- Valami baj van? – nézett rám aggódóan.

- Hol vannak? – szegeztem neki a kérdést, mert biztos voltam benne, hogy ő tudja hova vitte Dorinda a lányokat.

- Kicsoda? – értetlenkedett.

- Ne tedd már a hülyét! – kiabáltam rá – Nagyon jól tudod, hogy Dorinda-ról és a húgaimról beszélek. Mindannyian eltűntek, a telefonjukat sem veszik fel és Harry kocsija is eltűnt. Szóval mond el, hogy hova mentek! – álltam meg vele szemben.

- Nem tudom, nem mondta el. – vont vállat, majd nyugodtan sétált el mellettem, de karja után kaptam.

- Figyelj, örülj, hogy egyáltalán befogadtunk, ellátunk, és nem kérünk érte semmit. Szóval annyit megtehetnél, hogy ne falazz Dorinda-nak, mert szerintem ez a mi házunk és bármikor az utcára tehetünk. – kiabáltam még mindig.

- Hidd el, én sem örülök, hogy itt kell lennem, de pont azon vagyok, hogy elmenjek innen, szóval én kérek elnézést érte, hogy épp állásinterjún voltam. – kiabált vissza, amitől megszeppentem. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen harapós is tud.

- Tommo, tudom, hogy haragszol rám, de ne Catarine-en töltsd ki a feszültséged. Ő sem tehet semmiről. – jött Harry és állt a szőke lány védelmére. Nem mondtam rá semmit, csak pufogva sétáltam vissza a nappaliba és helyet foglaltam Zayn mellett. Arcom tenyerembe temettem, és egy könnycsepp futott végig arcomon.

Tényleg haragudtam Styles-ra, de csak azért, mert amióta itt van Dorinda, azóta vannak viták és feszültségek. Azelőtt tök jól megvoltunk, igaz azt nem mondom, hogy nem veszekedtünk, mert akkor hazudnék, de nem voltak akkora veszekedések, mint mostanság. Nem tudom, mit gondolhattam akkor, amikor megkértem Jordan-t, hogy maradjon itthon a lányokkal. Mi van, ha bántotta őket, vagy elrabolta? És ha megölte? Uramisten, le kéne állnom az ilyen gondolatokkal, mert csak még jobban beparáztam.

Nagy örömömre a srácok végig velem vártak és próbálták elterelni a gondolataimat, több-kevesebb sikerrel. Aztán, féltíz fele hallottuk, ahogy egy autó parkol le a ház előtt, majd nem sokkal később négy ajtó csapódott. Már nem mertem előre inni a medve bőrére, így csak fejem a nappali bejáratára szegeztem és vártam. Nem sok kellett hozzá, és nyitódott az ajtó. Suttogások és nevetések szűrődtek be, én pedig megkönnyebbültem. Ők azok!

- Sziasztok. – lépett be a szobába Lotti álmosan mosolyogva, kezében egy nagy macit szorongatott. Remegve álltam fel és öleltem magamhoz szorosan.

- Annyira aggódtam. – motyogtam és feje búbjára nyomtam egy puszit. – Hol vannak a többiek? – húzódtam el tőle, és végszóra jött Fizzy, Phoebe és Dorinda ölében volt Daisy aki már aludt. A többi lánynak sem kellett sok, ők is nagyon fáradtak voltak.

- Ti hol voltatok? – lépett mellém Liam.

- Megbeszélhetnénk ezt, miután lefektettem őket aludni? – mutatott az ölében alvó lányra Do, mire bólintottam és felvezettem őket a szobámba. Mivel az ágy nem volt bevetve, így hamar be tudtak feküdni az ágyba és hamar el is aludtak, közbe mindannyian különböző plüssöket szorongattak.

- Szóval elmondanád, hogy hol voltatok? – próbáltam nyugodt maradni, miután leértünk vissza a nappaliba.

- Megtettem azt, amit neked kellett volna. – vont vállat és leült Catarine és Niall közé.

- Ezt, hogy érted? – ráncoltam homlokom.

- Legközelebb, ha tudod, hogy jönnek, akkor foglalkozhatnál velük is, mert hiányzik nekik testvérük. – nézett rám, szemei tele voltak megvetéssel.

- Mondtak valamit? – motyogtam meglepetten. Soha nem szokták mondani, hogy valami nem jó, mindig csak annyit mondanak, hogy elfogadják, hogy ezt csinálom, és hogy támogatnak.

- Semmit, de nézz rájuk. – hangja gyengébb volt.

- Dorinda, szerintem neked nincs jogod elítélni másokat ilyen téren, szóval hagyd őt békén. – próbált a védelmemre állni Harry.

- Tényleg, én kérek elnézést azért, amiért egy kicsit elvittem szórakozni őket. – forgatta meg szemeit.

- Merre voltatok? – szólalt meg Caterine.

- A vidámparkban. – vont vállat. Utál engem, vagyis mindnyájunkat mégis ezt megtette? Négy vadidegen lánnyal ment el szórakozni, csakhogy nekik ne hiányozzon a testvérük? Lehet, hogy nem is olyan dilis csaj, mint amilyennek hittem.

- Az nincs eddig nyitva. – szólt közbe Zayn. 

- Még beültünk vacsizni a mekibe. – magyarázta meg a dolgokat.

- Már érthető. – helyeselt Liam, és bekövetkezett a csend. Mindenki a másikat nézte én pedig elgondolkoztam. Valami nem stimmelt a lányokkal, amikor megjöttek és hosszasan törtem a fejem, amikor rájöttem.

- Te most komolyan befestetted a hajukat? – kiabáltam fel hirtelen, mire a srácok megijedtek, majd lepisszegtek. – Dorinda, az ikrek még csak tíz évesek. – magyaráztam egy kicsit halkabban, ő pedig csak a szemeit forgatva állt fel eddigi helyéről. – Örülök, hogy jól szórakozol, de engem kinyír anyám, ha meglátja ezt. – fújtattam még mindig idegesen.

- Tomlinson, nyugi! – simította egyik kezét hátamra – Élvezd az életet, élvezd ki a mát, szórakozz és légy egy kicsit csíntalan! – bökött oldalba mosolyogva, majd felfele vette az irányt. Zavartan néztem a srácokra, akik szintúgy néztek rám, majd a rózsaszín hajú lány után. Szerintem tuti szívott valamit, de ha nem is, akkor reménykedek, hogy ez az igazi énje és most már ilyen marad, mert ha nem akkor nem tudom mi lesz, de egy biztos: Többet nem bízom rá a testvéreimet!