hfgjhfgj.gif)
Louis szemszöge:
Másnap reggel kicsit se nyugodtan vártam, hogy mikor fog betoppanni anya, és mikor fogja leszedni a fejem a lányok haja miatt. Igaz mindannyiuknak csak a vége volt befestve, de tudom, hogy nem fog örülni neki. Mindig is utálta és tiltotta az ilyesfajta ötleteket, de ha most meglátja, lesz itt nekem ne mulass.
Tíz óra lehetett, amikor egy kocsi állt meg a házunk előtt. Kezem izzadni kezdett, gyomrom összeszorult, amikor már kopogtattak. Lassan mentem kinyitni az ajtót, ahol rég nem látott anyukám és mostoha apám, Mark állt.
- Kisfiam. - nézett rám anya könnyes szemekkel és magához húzott. Szorosan húztam magamhoz és öleltem meg. Hiányzott már, nem is kicsit. Fura az élet, hogy csak nagyon ritkán láthatom a saját anyámat.
- Hiányoztál. - suttogtam és egy puszit nyomtam feje búbjára. Mosolyogva húzódott el és úgy nézett végig rajtam, és miután "megcsodált", Mark-ot is üdvözöltem és kezet fogtam vele - Gyertek be. - léptem el az ajtóból és előttem beengedtem őket.
- Néha azért, igazán kitakaríthatnátok. - nézett körbe anya, amire csak egy szemforgatással tudtam válaszolni. Amikor valamelyikünk anyukája eljön hozzánk, mindig ez az első mondata, de mit várnak tőlünk, hisz kamaszok vagyunk?! Egy kicsit még így hármasban beszélgettünk, majd eljött a rettegett pillanat, amikor szólnom kellett a lányoknak, hogy jöjjenek le.
Sikítva siettek le az emeletről, elől az ikrek, utána Fizzy és Lottie, a nyomukban pedig Harry volt. Örültem nekik, hogy ilyen jól kijönnek egymással, de azért Lottie-t és Fizzy-t féltettem, nehogy valamelyikőjük nagyobb érzelmeket tápláljanak a fiúk iránt, vagy legalább Harry iránt.
- Anya! - nevetett fel Daisy és anya ölébe szaladt, míg Phoebe a Mark-éba.
- Hello, Jay és Mark. - intett Hazz, majd felém fordult - El kell mennem, ne felejtsd egyedül vagy Do-val. - nézett rám erőteljesen, majd távozott is, a név hallatán pedig megborzongtam.
- Lányok, nektek mi van a hajatokkal? - nézett végig anya a négy lányon, akik mosolyogva újságolták a dolgokat.
- Kimosható, nyugi. - legyintett Lottie, mire nekem egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám. Ezt eddig miért nem mondták? Direkt idegesítettek?
- Bocsi, ezt fel kell vennem. - mutatott apa a csörgő telefonjára, majd ki sietett.
- Annyira büszke vagyok rád kisfiam, hogy egy kis időt tudtál tölteni a húgaiddal. - nézett rám könnyes szemekkel anya, közbe Daisy-re mutatott, aki az óriás plüssét szorongatta.
- Bizony Louis, annyira büszkék vagyunk rád. - lépett be a helységbe Dorinda, aki gúnyosan ismételte el anya mondatát.
- Hű, már értem, honnan kaptak a lányok kedvet a színes hajhoz. - nézett meglepetten anya a helységbe besétáló lányra, aki a testvéreimhez sétált és nekik adott egy-egy puszit.
- Remélem nem baj, de annyira akarták őket, hogy nem volt szívem nem megcsinálni nekik. - mosolygott.
- Dehogyis. - legyintett anya - Nagyon jól áll nekik, és örülök, hogy csak kimosható. - nevetett fel, közbe Do a hűtőhöz sétált.
- Dorinda, szeretném bemutatni neked anyukámat, Jay-t. Anya ő itt Dorinda, Harry barátnője. - mutogattam, Dorinda pedig a mosogatóba köpte a szájában lévő innivalóját.
- Hogy kinek, a mije, és ki? - sikkantott. Mindannyian meglepetten néztünk rá, hogy miért akadt ki ezen ennyire. - Már megbocsáss kedves Louis, de Harry-nek csak egy régi barátja vagyok. - mosolygott rám kedvesen, de szemével, akár ölni is tudott volna.
- Lényegtelen gyerekek. - legyintett anya, majd normálisan bemutatkoztak egymásnak. Aztán jött az amitől féltem. - És mondd csak Louis, hol szerezték a lányok, azokat a plüssöket? - mutatott anya, a lányok mögött található négy nagy állatra.
- Izé, tudod, az úgy volt, hogy... - idegesen vakartam tarkómat. Eddig büszke volt rám, de ha megtudja, hogy valójában alig töltöttem a lányokkal együtt két órát, akkor óriásit fog csalódni bennem.
- Képzeld anya, Louis és Eleanor elvittek minket a vidámparkba. - szólt közbe Daisy, mire meglepetten fordultam felé.
- Komolyan? - fordult felém anya, mire egyet bólintottam. Miért csinálják ezt? Miért hazudnak?
- Anya, feljöhetünk a jövő hét hétvégén is? - szólt közbe Fizzy.
- Dorinda megígérte, hogy elvisz minket vásárolni. - folytatta Lottie.
- Lányok! - nézett rájuk mérgesen anyukánk.
- Semmi baj Jay, tényleg megígértem nekik. - lépett melléjük a szóban forgó. Na jó, ez most a kész átverés vagy a kandi kamera vagy mi? Hogy lehet ennyire normális ez a lány?
- Nem akarom, hogy kötelesnek érezd magad. - rázta a fejét lemondóan anya.
- Én kérem, hogy had jöjjenek fel. - mosolygott Do, aminek a vége az lett, hogy anya beadta a derekát. Még egy kicsit elbeszélgettünk, amikor Mark beszólt, hogy indulniuk kéne, ha nem akarnak nagy forgalmat, majd az úton. Sorra öleltem mind a négy lányt, és egy "köszönöm"öt suttogtam a fülükbe. Furcsa mód még Do-tól is elbúcsúztak, majd kifele sétáltak, amikor az ajtóban Eleanor-al futottunk össze.
- Lányok, Jay sziasztok. - mosolygott barátnőm, ahogy meglátta a családtagjaimat.
- Köszönjük szépen Eleanor, a tegnapi vidámparkot. - mondta egyszerre mind a négy lány és sorra ölelték meg őt. Barátnőm értetlenül nézett rám, mire eltátogtam neki, egy "Játssz!" féleséget.
- Nagyon szívesen, jól éreztem magam. - tette azt, amire kértem és viszonozta a lányok ölelését, végül pedig anyát is megölelte.
- Büszkék vagyunk rád! - fordult felém anyám, szemei megint könnyesek voltak, de őszintén csillogtak.
- Tudom. - motyogtam. Utáltam, hogy ennyire boldog, miközben hazudtam neki. Legszívesebben arcon köpném magam, azért amit tettem. - Szeretlek titeket. - nyomtam egy puszit az arcára, és a kocsihoz kísértem. - Vigyázzatok magatokra! - néztem rájuk a kocsiban, majd Mark gázt adott és indultak. Mindannyian integettek még, mellettem pedig El és Dorinda integetett. Ahogy a kocsi egy kanyarnál eltűnt, megindultunk befelé, elől ment Do, akit megállítottam a lépcső tetején.
- Miért csináltad? - álltam meg a lépcső alján, ő pedig megállt és egy sunyi vigyor kíséretében fordult felém.
- Megnyugodhatsz, ennek még nagy ára lesz és bánni fogod az egészet. - válaszolt sejtelmesen.
- Gondolhattam volna. - motyogtam idegesen. Mit is vártam tőle? Hogy majd minden rendbe fog jönni? Lássuk be, ez a csaj és én soha nem leszünk jóba.
- Dorinda, nincs kedves eljönni moziba? - szólalt meg mellettem Eleanor.
- Jó lenne, de Cat-el találkozom egy húsz perc múlva. - húzta el a száját, intett és eltűnt az ajtó mögött.
- Persze, hogy Cat. - nyavalygott barátnőm, mire értetlenül fordultam felé.
- Mi bajod van vele? - fogtam meg a kezét és a házba húztam magam után, egyenesen a nappaliba. - Azt hittem kedveled. - álltam meg vele szemben.
- Jó fej csaj meg minden, de valami nem stimmel vele. - rázta a fejét.
- Mire gondolsz? - néztem rá gyanakvóan, arcából egy kósza hajtincset füle mögé tettem.
- Utána néztem egy kicsit, de semmi jele Caterine Hill-nek, se a facebook-on, se twitter-en. Vagy ha van, akkor azok nem úgy néznek ki, mint akit én keresek. Louis, Catarine nem létezik! - hangja sokkal erőteljesebb volt, teljesen biztos volt abban, amit mondott.
- Te kémkedtél? - hátráltam egy lépést. Sok fura szokása van Eleanor-nak, de hogy valaki után kémkedjen, ez még nekem is új volt.
- Nem, csak kíváncsi voltam. - vont vállat, ajkai lecsüggedtek. Imádtam benne, hogy amikor szomorú olyan volt, akár egy hét éves, aki nem kap fagyit, pedig nagyon szeretné.
- Jól van, gyere ide. - léptem hozzá és jó szorosan megöleltem. Szorosan fúrta arcát mellkasomba, és mélyeket lélegzett. Én is ugyanezt tettem, és mélyet szippantottam fenséges illatából. Imádom ezt a lányt, mindennél jobban.
- Harry nagyon belezúgott ebbe a lányba, igaz? - beszélt mellkasomba.
- Igen. - bólintottam, ahogy eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésünk. Sok lánnyal volt már együtt Hazz, de egy vacsora után sose mondta még azt egy lányra, hogy kedveli, ami viszont megijesztett. Hogy sikerült elérnie Catarine-nak ilyen rövid idő alatt? Valami itt nagyon nem stimmel. - Ne szóljunk Harry-nak, jobb, ha nem tud róla. - húzódtam el barátnőmtől és úgy néztem szemébe.
- Mit nem kell tudnom? - lépett be a helységbe a szóban forgó személy. Egyszerre néztünk rémülten El-el egymásra, majd barátunk felé.
- Semmit. - vágtam rá gyorsan, de nagyon átlátható volt.
- Hé, a barátaim vagytok, és ismerlek már titeket, szóval mondjátok el az igazat. - lépett elénk, szemei gyanakvóan néztek végig rajtunk. Ha most nem talál ki valamelyikünk egy nagyon jó hazugságot, akkor azt hiszem, hogy végünk.
- Jé, úgy látszik egy madár a házban rakott fészket. - lépett be a helységbe Dorinda, mire a mellettem álló lánnyal fellélegeztünk.
- Elmondanád mi bajod? - fordult a lány felé Harry.
- Csodálkozom, hogy még nem jöttél rá. - dőlt neki a falnak - Téged se az eszed miatt szeretnek a lányok. - nevetett fel gúnyosan.
- Bizony, én mással tudom őket levenni a lábukról. - Harry arcán egy önelégült mosoly ült, Do szeme meg se rebbent.
- Hát persze. - csapta össze tenyerét Dorinda - A híres Harry Styles vajon mivel tud annyi nőt az ágyába csábítani. - lépett a sráccal szembe - Hidd el, a lányok nem a miatt mennek veled az ágyba, amid van, hanem a pénzed és a hírneved miatt, hogy utána tudjanak dicsekedni másoknak, hogy "Ezt a hülyét már megint sikerült átverni egy csomó lánynak" - mutatta az idézőjeleket. Hazz megszeppent, még soha senki nem oltotta be, mint most. - Ezt pedig köszönöm. - vette ki legjobb barátom kezéből a kocsi kulcsot, majd el is tűnt.
- Minden rendben? - léptem mellé, fejét lehajtotta és megrázta a fejét, majd felszaladt a szobájába. - Egy nap nyugit kérek Istenem! - fohászkodtam az égnek, amin barátnőm felnevetett, majd utunkat a szobámba vettük.
Dorinda szemszöge:
Volt egy ígéretem nagyapának, de nem tartom be. Nem vagyok képes jó pofizni Harry-nek, miközben tudom, hogy ő nem tudja, miért vagyok vele ilyen. Legszívesebben elmondanák neki mindent, mert hiányzott és hiányzik is, de akárhányszor egy hajszálon lebegett az életem az tartott életben, hogy egyszer bosszút állhatok rajta mindenért. Most pedig itt van, egy házban lakunk, de valahogy mégsem megy. Néha amikor rám néz olyan, mint régen volt. A huncut kis csillogás szemeiben, a pimasz mosoly az arcán, a szokásos hajigazítása, mind azt eleveníti fel bennem, hogy milyen jó volt régen. Nem volt hírnév, nem voltak rajongók, nem volt One Direction. Sokszor sírom vissza azokat a napokat, amikor egy hétköznapi srác volt a barátom.
- Figyelsz te rám? - hozott vissza a jelenbe Cat, ahogy szemeim előtt csettintgetett. Megráztam a fejem, ezzel kiűzve a fura gondolatokat a fejemből és úgy néztem rá.
- Bocsi, csak elkalandoztam. - vontam vállat, megértően bólintott. - Tényleg, amúgy hogy állsz az álláskereséssel? - próbáltam egy megfelelő témát felhozni.
- Pocsékul. - húzta el a száját - Mindenhova tapasztalat kéne, ami nekem meg nincs. - túrt hajába idegesen.
- Hidd el, pár nap és lesz egy tök jó melód. - biztattam, amin felnevetett. Még meg akartam volna szólalni, amikor megszólalt a telefonja az asztalon. Ahogy elolvasta ki az, egy óriási mosoly szökött arcára, szemei csillogni kezdtek.
- Szia, Harry. - köszönt a telefonba, arcáról még mindig nem fagyott le a vigyor. Nem értem, hogy tud ennyire örülni annak a gyereknek. Amíg ők szépen enyelegtek egy kicsit, addig én telefonommal szórakoztam. Nem rég beszélgettünk Cat-el, Styles-ról és a randijukról, ami állítása szerint nagyon jól sikerült és meg is kedvelte a srácot, én viszont féltettem tőle. Nem lenne szabad ennyire belezúgnia, mert kitudja, hogy Harry mit érez iránta. Bár, ahogy elnézem a beszélgetésüket, és ahogy Cat folyton zavarba jön, úgy látszik, semmi nem állhat közéjük.
- Ma délután találkozni? - ismételte el Cat a mondatot, közbe a lábamba rúgott. Unottan néztem fel rá, mire segítség kérően nézett rám.
- Nem. - ráztam meg a fejem, ő pedig elismételte a mondatom és valami kifogást keresett, hogy miért mondott nemet. Abból pedig az lett, hogy megígérte, hogy ma este eljön velem moziba, és emiatt. Jobb indokot is kitalálhatott volna, de mindegy.
- Miért kellett nemet mondanom? - nézett rám szomorúan, ahogy letette a telefont húsz perc múlva. Igazán kedves teremtés nem igaz?
- Azért, mert ha akar tőled valamit, akkor harcoljon érted. - vontam vállat nemes egyszerűséggel.
- De nem fog. - sóhajtott lemondóan - Bármilyen lányt megkaphat, és nem egy magamfajtáért fog küzdeni.
- Ne szóld már le magad folyton! - szóltam rá mérgesen - És látod, jól mondtad! - ültem fel rendesen a székemben - Bármilyen lányt megkaphat, de ha veled akar összejönni, akkor meg kell mutatnod neki, hogy te nem vagy tömeggyártmány!
- Ezt hogy érjük el? - ráncolta homlokát, nekem pedig egy ördögi vigyor terült szét arcomon.
- Elmegyünk vásárolni! - vigyorogtam, ő pedig csak lemondóan rázta a fejét, de pechére nem az lett, amit ő akart, ugyanis, ha én valamit a fejembe veszek, akkor az úgy is lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése