24. Rabtárs

A vásárlásban az volt az egyik kedvencem, hogy kifejezhettem magam, és jobbnál jobb ruhákat próbálhattam fel, amiket utána nem is vettem meg. Szerettem különböző stílusú ruhákba bújni, és így tudtam stílusokat is váltogatni. Sok mindent próbáltam most is magamra, de leginkább Cat-nek vásároltunk. Az elején igaz nagyon tiltakozott, de a végére megtanulta, hogy minél hamarabb ad teret nekem, annál hamarabb túl lesz rajta. Ezen az alapon nézelődtünk a sok üzlet közt, de végül négy fele már a nappali kanapéján terültünk el, és a Másnaposokat néztük
- Szerinted hasonlítunk? - zökkentett ki Cat a film történései közül.
- Mire gondolsz? - fordultam felé fejemmel.
- Louis és én. - motyogta alig hallhatóan, pedig nem kellett félnie, mert rajtunk kívül senki nem tartózkodott a házba.
- Igen! - mondtam egyszerűen - A szemetek mindenféleképp! - egy bátorító mosolyt küldtem felé, de nem hatotta meg.
- Mi lesz, ha kiderül? - fordult felém, hangja tele volt aggodalommal.
- Az lenne a legjobb! - tornáztam ülőhelyzetbe magam, arcára kiült a félelem - Figyelj, tőlem nem tudja meg senki, és a hasonlóság se akkora, hogy valaki is észrevegye, szóval nyugi. - vontam vállat, majd tekintetem visszavezettem a filmre, de nem tudtam arra figyelni.
A véleményem, miszerint el kéne mondani Louis-nak az igazat, még most sem változott, de ha ő nem akarja, akkor tartom a szám. Nem tudok mit csinálni vele. Ez az ő élete, az ő döntése, de ha úgy érzi, hogy elmondja neki, akkor én ott fogok állni mellette, nem fogom csendben hagyni.
- Ez aztán a mozi. – a rekedtes mély hangtól mindketten megijedtünk, és ijedten fordultunk a hang irányába. Harold a nappali bejáratánál állt, a falnak támaszkodva, kezeit maga előtt tartotta, tekintete szúrósan járt köztünk.
- Rosszul voltam, szóval maradtunk. – vontam vállat és tekintetem visszaszegeztem a filmre.
- Nem volt semmi bajod. – kiismerhető voltam a számára, de nem is törekedtem arra, hogy jól színleljek.
- Nem, de most nem sok kell hozzá, hogy elhányjam magam. – álltam fel, és vele szembe fordultam.
- Do, Harry ne veszekedjetek. – állt mellém Cat – Legalább miattam ne. – fogta meg a kezem.
- Nekem nyolc. – vontam vállat.
- Cat beszélhetnénk? – Harry kicsit zavarban volt, és nem volt biztos magában.
- Persze. – válaszolt a mellettem álló lány, közbe pedig megszólalt a mobilom.
- Ne zavartassátok magatokat. – vettem elő zsebemből a csörgő készüléket, majd ahogy elolvastam, hogy kikeres, gyorsan kisiettem a helyiségből.
- Azt hittem már fel sem veszed. – köszöntött egy rekedtes férfihang.
- Csak nem eszedbe jutottam? – horkantottam fel. Lassan két hete itt vagyok, és csak most keresnek? Nem sietik el a dolgokat az is biztos.
- Tudod, hogy milyen a börtön. – Derek hangja unott volt, de tudtam, hogy miért. Most jött ki a börtönből, akkor most nagy valószínűséggel épp füvezik.
- Mit akarsz? – hagytam figyelmen kívül előző megjegyzését. Le akartam zárni ezt a beszélgetést minél hamarabb.
- De harapós valaki. – nevetett fel, de próbáltam visszafogni magam, és amint rájött, hogy nem szólok vissza, inkább folytatta – Lesz egy verseny. – hangja sokkal komolyabb volt, aminek hatására testtartásom lazábbra vettem, és figyeltem.
- Milyen verseny? – kérdeztem vissza, miután meggyőződtem, hogy senki nem hallja, majd felsiettem a szobámba.
- Autóverseny. – magyarázta meg – Pár nap múlva lesz, szóval jó lenne, ha jönnél. Sok pénzt lehet vele nyerni, és a kicsikéd is hiányol. – önelégültsége még így is áthallatszódott. Elmosolyodtam, hogy engem keresett meg, és a pénz hallatán még boldogabb lettem. Ez volt, azaz üzlet, amit a szüleim nem szerettek. Féltettek, hogy talán megsérülhetek egy-egy verseny közben.
- Nem tudok menni. – sétáltam az ágyamhoz és eldőltem rajta.
- Nem kérés volt! – utáltam, amikor fenyegetőzött, vagy utasított, mert nem vagyok senki kutyája, hogy azt tegyem, amit mond.
- Figyelj, én Londonba vagyok, szóval nem tehetsz ellene semmit.
- A kocsid fogja bánni. – nevetett fel, majd kinyomta. A kocsim? Nem teheti meg! Azt a kocsit én építettem fel szinte. Az ilyen versenyekből kapott pénzen újíttattam fel, és turbóztam fel. Nem lehet akkora tahó, hogy mindezt tönkretegye. Imádtam azt a kocsit, és azt, hogy azzal úgy vezethettem, mint sehol máshol.
Ki kell találnom valamit, mert nem fogom hagyni, hogy mindazt tönkre tegye. Talán az lenne a legjobb, hogyha lelépnék. Pár nap úgysem lenne nagy szám, hisz már megszokott, és míg ők azt hiszik, hogy valahol iszok, addig simán hazamehetnék, indulhatnák a versenyen, majd visszajöhetnék, és észre se vennék. Ez lesz az! Gyorsan a szekrényemhez léptem, előkerestem egy nagyobb hátizsákot, és abba próbáltam begyömöszölni néhány ruhát, majd vártam, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat.

Niall szemszöge: 

A semmit tevés meg tudja ölni az embert, függetlenül attól, hogy híresség-e vagy sem. Ez a pont mindenkit megtalál, ha akarja, ha nem. Én is így voltam ezzel. Az egyik park közepén ültem, és néztem ki a fejemből. Bármit megtettem volna most azért, hogy egy kicsit kiszakadjunk a mostani helyzetből, és távol legyünk a várostól, a rajongóktól, az újságíróktól, a zajtól, a bajoktól. Egyszóval mindentől. Kéne pár nap nyugi, ahol nem történik semmi izgalmas, és talán akkor a Dorinda-Harry gond is megoldódna.
Ezért vettem a bátorságot, és felkerestem az egyik régi barátom, akinek az apja egy kisebb repülőtéren dolgozott, ahonnan helikopterek indultak el, és egy óriási szívességet kértem tőle. A pénz most nem volt fontos, mert mind mondtam, akármit megadnék a nyugalomért. Miután ezt a dolgot letudtam, egy olyan céget kerestem fel, ahol házakat lehet kibérelni. Nos, ez már egy kicsit neccesebb volt. Sokat kellett beszélnem, ahhoz, hogy elérjem a célom, de végül sikerrel jártam, hisz miért ne jártam volna? Én vagyok Niall Horan!
Ezután pedig már gyerekjáték volt beszélni a menedzserekkel, akik kicsit húzták a szájukat, de belátták, hogy nagyszerű az ötletem, így már csak az volt hátra, hogy közöljem a többiekkel. Egyszerű megoldásként az szolgált, hogy küldtem mindenkinek egy körüzenetet, hogy hatkor mindenki legyen a One Direction házba, mert fontos bejelenteni valóm van. Izgatottan indultam el még vásárolgatni, de közbe azért féltem is, hogy a két lány vajon mit fog szólni ehhez az egészhez.

Dorinda szemszöge: 

Miután megkaptam Niall SMS-ét be kell, valljam egy kicsit kíváncsi lettem, hogy vajon mi lehet a nagy bejelentése. Sok minden megfordult a fejembe, de legtöbbször egy bizonyos dolognál lyukadtam ki, az pedig az volt, hogy Mina és ő közte van valami, bár ez elég nagy hülyeség lenne.
Hat órakor vettem a fáradságot, és levándoroltam az emeletről. Utam a nappaliba vezetett, de meglepődtem, hogy mi fogadott. Itt volt mindenki. A fiúk, Eleanor, Danielle és Miss. királynőcske is, aki vígan beszélgetett Caterine-val. Ez volt talán az egyik legrosszabb dolog az egészbe. Nem akarom, hogy ők jóba legyenek, és ezért tenni is fogok! Pont hátrálni kezdtem, amikor valaki mellkasába ütköztem.
- Ne olyan sietősen. – hallottam Niall boldog hangját, aki visszatolt helyiségbe. – Sziasztok, gyerekek! – köszönt a többieknek is, arcáról a mosoly letörhetetlen volt.
- Mire készülsz már? – nevetett fel Louis barátnője mellől.
- Csak olyan rég láttam már így ezt a társaságot. – tettetett meghatódottságot a szőkeség. Mindenki elnevette magát rossz színészi képessége miatt.
- Ugye tudod, hogy ijesztő, hogy mindenkit ide hívtál? – húzódtam el tőle.
- Tudom. – bólintott – De gyere. – fogta meg a karom, majd Malik barátnője mellé állított – Ülj le. – mosolygott. Lenéztem a lányra, aki meglepetten nézett vissza rám.
- Dehogy fogok. – ráztam meg a fejem, de két erős karját vállamra tette, és lenyomott mellé. – Megverlek. – motyogtam neki idegesen, majd hátradőltem a kanapén, Cat pedig felállt és átült Harry mellé. Így egymás mellett ülve be kell ismernem tényleg aranyosak együtt. Mindkettőjük arcáról sugárzik a boldogság, ahogy beszélgetnek egymással.
- Na jó, öcsi mire készülsz? – vonta össze szemöldökét Liam.
- Nos, mivel mostanság mindnyájunkon sok a teher, és folyton veszekedés mennek – itt egy szúrós pillantást intézett felém –, ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha kikapcsolódnánk. – mindannyian zavartan néztük a középen álló fiúra, és próbáltuk megfejteni, hogy mire is akar kilyukadni.
- Erre mire célzol? – szólalt meg a mellettem ülő lány.
- Cipőt felhúzni, ugyanis utazunk! – ujjongott még mindig vigyorogva.
- Niall, nem hagyhatunk itt csak úgy mindent. – rázta a fejét rosszallóan Danielle.
- Ne aggódj, mindent elintéztem. – látni lehetett a srácon, hogy már nagyon beleélte magát ebbe az egészbe, és nem fogad el nemleges választ – Téged. – mutatott Dani-ra – Téged. – mutatott El-re. – Téged. – mutatott a mellettem lévő szőkeségre – Elkértelek. - vigyorgott.
- Nos, akkor ez így nagyon szép és jó, köszönöm, hogy végig hallgathattam, de most megyek. – próbáltam a felállással, de Niall az utamat állta. Nem találhatja ki, hogy most fog elvinni kitudja hova, amikor én este szeretnék lelépni. Muszáj ott lennem azon a versenyen!
- Dorinda. – nézett rám kicsit szomorkásan. – Légy szíves. – pislogott nagyokat, egyik kezét bal csuklómra csúsztatta, míg másik kezével Perrie jobb kezét fogta meg. – Adjatok új esélyt magatoknak. – erőltetett egy mosolyt. Zavartan néztünk össze a lánnyal, amikor valami hideget éreztem a kezemnél, a következő pillanatban pedig valami zár kattant, Horan pedig hátrálni kezdett. Idegesen néztem le a magam mellett tartott kezemre, amin egy bilincs ékeskedett.
- Horan! – szóltam rá idegesen, és megpróbáltam felállni, de mivel a liba nem szándékozott, így egyből visszaestem
- Áú. – fogta meg a csuklóját.
- Tudod, hogyha felállok, akkor neked is fel kéne állnod, és nem nyavalyognod! – beszéltem hozzá idegesen – Horan, ha jót akarsz magadnak, akkor ezt most leveszed! – néztem az említettre, aki velünk szemben állt.
- Bocs, nincs kulcsom. – vont vállat.
- Te most komolyan összebilincselted őket? – nézett ránk Malik, majd ahogy a szeme elé tartottuk a kezünket egy hangos nevetésben tört ki.
- Akkor is így nevess, ha te fogsz pórul járni. – néztem rá szúrós tekintettel.
- Niall, ne csináld már! – szólt rá a rabtársam is.
- Valahogy muszáj eljönnötök. – forgatta meg szemeit.
- Ugye, azt nem gondoltad, hogy én így fogok odakint mászkálni? – mutattam végig magamon. Ő is jobban szemügyre vette a ruházatom, ami egy rövidnadrágból, és egy pólóból állt, majd elhúzta a száját.
- Ezt hívják, úgy, hogy szívás! – nevetett fel Tomlinson. Ja, ez a köszönet azért, amiért vigyáztam a húgaira. Rendes gyerek nagyon. – Niall, büszke vagyok rád! – állt fel, és megveregette a szóban forgó vállát.
- Nagyon király ötlet! – bólogatott Liam is. Persze, most mindenki helyeseli, csupán azért, mert élvezik nézni, ahogy szenvedek.
- Mi lesz Cat-el? – törtem meg az idilli pillanatot, és a Styles mellett helyet foglaló lányra néztem, aki csak a fejét rázva nézett rám.
- Mi lenne? Jön ő is! – mosolygott a lányra Niall.
- Nem, én nem akarok zavarni. – ellenkezett a lány.
- Ne butáskodj! Minden barátnő eljön, szóval neked is kötelező. – magyarázta meg neki a szöszi srác.
- Nem járunk. – szólalt meg a két személy zavartan.
- Még! – ijesztő volt, hogy mindenki egyszerre mondta ezt, a két alanyon kívül. Felnevettem, hogy mindenki ennyire látja, hogy mi van köztük, ők pedig tagadják.
- Inkább induljunk. – állt fel Styles zavartan. Mindannyian felálltak, míg én ülve maradtam, úgy ahogy a mellettem lévő lány is.
- Most mi lesz? – szólalt meg egy kicsit megszeppenve.
- Teljes halál vár ránk. – fordítottam felé a fejem, és egy apró mosolyt kúszott számra.
- Egy napba még nem halt bele senki. – emelte fel a kezünket mosolyogva. Megrémisztett, hogy mosolyogni is tudtam rá, és hogy minden veszekedés nélkül is tudunk együtt beszélgetni.
- Menjünk! – tértem vissza a komor hangulatomhoz, majd kissé nehézkesen igaz, de sikerült normálisan kimenni az előtérbe, ahol mindenki izgatottan húzta a cipőjét.
- És még valami. – szólt ránk Niall – Kérem a telefonokat! – háta mögül egy műanyag dobozt húzott elő, és mindenki előtt végig vezette, hogy rakják bele a készülékeiket, azonban amikor elém ért csalódnia kellett. – Dorinda, oda ahova megyünk nincs térerő, szóval sokat nem érsz vele. – szempilláit rebesgette, mire fortyogva igaz, de beledobtam az én ütött-kopott készülékem is.
Miután magamra szenvedtem egy cipőmet, azután kocsiba pattantunk, és egy számomra idegen hely fele vettük az irányt. Legalább kocsival megyünk, így majd meg tudok lépni, csak figyelnem kell az utat. De miután félóra kocsikázás után az első kocsi után mi is leparkoltunk a szám a földet verte. Egy repülőtéren voltunk, ahol a felszállópályán négy helikopter állt.
- Gyertek. – nyitotta ki a kocsit Niall. Nehézkesen szálltunk ki az autóból és indultunk el az egyik ilyen hatalmas gép fele. – Ott találkozunk! – kacsintott, majd tovább szaladt a másikhoz.
- Mi? – néztünk egymásra a szőkeséggel.
- Hölgyeim, kérem, jöjjenek velem! – jött egy magas férfi, aki segített beszállni és be is kötött minket. Zavartan néztem a mellettünk nem messze lévő helikopterbe, ahonnan Cat integetett zavartan, majd visszanéztem a mellettem ülő lányra.
- Mi most fogunk meghalni. – motyogtam, ő pedig helyeslően bólogatott, majd a propeller pörögni kezdett, és nem sokkal rá a gép is megemelkedett, ezzel biztosan tönkretéve a ma esti elszökésem.