17. "...ha rágyújtom, a házat aztán már lehet hamupipőke is!"

Ismét késtem, de ez már megszokható tőlem:'D Remélem azért olvassátok:P

Mindig is utáltam, hogyha felkeltenek, de ez a mai nap folyamán csak örömmel töltött el. Az ablakon beszűrődő nap egyre jobban világította be a szobát, ezzel is kitisztulva a látásom. Nehezen feltápászkodtam a földről – amit valljuk, be nem tudom, hogy kerültem ide -, és körbe néztem a szobában. A látvány valami elkeserítő volt. Kaja maradék össze vissza, tejszínhab kifújva és a szirup is néhány helyről csorgott le. Az egyetlen jó dolog az egészbe az volt, hogy végig nézve a társaságon rám jött a kuncoghatnék.

Ronnie az ágyon szétterülve, kezében a boros üveget szorongatta, míg tőlem 10centire Mina és Niall feküdt kicsit fura pózban. Alul feküdt szegény srác, míg mellkasán barátnőm tért nyugovóra. Valljuk be, szerintem Niall nem erre számított, amikor felhívtam, hogy itt meg a földön fog aludni, de sebaj. Örülök, hogy részt vett a mi kis akciónkba. Gondolatmenetemet a nyöszörgő Ronnie törte meg, ahogy elkezdett felébredni.

- Itt mi történt? – ült fel és álmosan nézett körbe.

- Bombatámadás. – vontam vállat.

- Ezekkel meg mi van? – mutatott a még alvó párosunkra.

- A józanság náluk se volt ismert szó. – kuncogtam fel és feléjük másztam. – Niall, Mina ébresztő! – kezdtem el rázogatni őket, de mindhiába. A lány csak még jobban bújt a srác mellkasába, ő pedig még szorosabban ölelte.

- Még öt percet anyu. – motyogta Niall.

- Adok én nektek olyan öt percet, hogy arról kódultok. – dobta rá Ron a párnákat, mire mindkettőjüknek kinyílt a csipája.

- Jó reggelt tubicáim. – vigyorogtam rájuk. Egymásra néztek, majd ahogy eljutott a tudatukig, hogy mi is van egyből széthúzódtak és zavartan néztek ránk. – Hogy telt az éjszakátok? – húzogattam szemöldököm egy perverz mosoly kíséretében.

- Te is nagyon jól tudod, hogy csak a pia hatása. – nézett rám durcásan Mina.

- Hát persze. – válaszolt sejtelmesen Ronnie.

- Inkább menjünk, ha nem akarsz lemaradni a történtekről. – tápászkodott fel az egy szem srác. Mindannyian követtük mozdulatát, és úgy ahogy voltunk lányok, egy nagyon rövid picsagatyában és feszes topban mentünk le. Első utunk a konyhába vezetett ahol is, a mi kis gerlepárunk turbékolt és Liam próbált összehozni egy reggeli félét.

- Jó reggelt fiatalság. – köszönt mosolyogva Liam, ahogy meglátott minket.

- Jobbat. – motyogta Niall, fejét fájdalmasan fogta.

- Haver hova tűntél, reggel kerestelek a nappaliba, de nem voltál. – fordult Malik haverja felé.

- Máshol aludtam. – vigyorodott el és nézett rám, mire mindhárman felém fordultak.

- Mondom megrontottad. – nézett rám Malik hitetlenkedve.

- Nincs szükség rá. – vontam vállat – Már így is romlott. – néztem Mina-ra, aki egy almát dobott nekem.

- Ők csak nem a szánalmas kis barátnőid? – nézett végig a két lányon a liba. 

- Nálad jobban nem szánalmasak. – kacsintottam rá, mire szúrós pillantásokat lövellt felém.

- De most komolyan. Hol aludtál? – fordult Liam Niall felé.

- Velünk volt. – szólalt meg mellettem Ronnie.

- Te velük. – mutatott Malik először a szöszire, majd ránk – És még élsz?

- Jó móka volt. – kuncogott fel a srác, mire mi is elkezdtünk nevetni. Tovább nem firtattuk ezt a témát és mindenki magával elfoglalta magát. Szerencsére Liam volt olyan kedves és nekünk is csinált reggelit, amiért hálásak voltunk neki. Fél óra elteltével pedig egy hangos kiabálás törte meg az idilli csendet. Még mindannyian a konyhába tartózkodtunk, amikor Harry rohant le az emeletről az én nevemet kántálva. Ahogy belépett a helységbe mindannyian egy hatalmas röhögő görcsben törtünk ki a látványán. Az egész testén szétkenve a csoki szirup, hajába belekenve a tejszínhab és a méz, amitől egy csomóba állt az egész.

- Dorinda! – nézett rám mérgesen, de hiába a nevetést nem tudtam abbahagyni. – Ez egyáltalán nem vicces. – fortyogott még mindig.

- Szerintem akkor néz tükörbe. – nyögtem ki két nevetés között.

- Mi ez a kiabálás hajnalok hajnalán? – jött Tomlinson nyűgösen. Ismét mindannyian hangos nevetésben törtünk ki. – Mi van? – nézett a mellette álló fürtöskére, aki ahogy meglátta barátját ő is elkezdett nevetni. Végül pedig egymáson röhögtek. Komolyan, mint a fogyatékosok. Amúgy Tomlinson se nézett ki jobban, annyi különbséggel, hogy az ő teste narancssárga volt, és a haja pedig zöld.

Öt perc röhögés után végül is neki is leesett, hogy valami nem oké magával, ezért elszaladt a lenti fürdőbe, ahonnan egy hangos sikítás jelezte, hogy tükörbenézett.

- Ez meg mi? – jött vissza és nézett körbe rajtunk.

- Nézd a jó oldalát. Úgyis szereted a répát, így legalább hasonlítasz is rá. – válaszolt vigyorogva Mina.

- Ti voltatok? – nézett ránk hitetlenkedve.

- Talán igen, talán nem. – vontam vállat.

- Hát csajok, ti sem vagytok semmik. – veregette meg a hátunkat Liam, büszkén.

- Még bátorítod is őket? – visított Tomlinson, mire haverja csak nevetve vállat vont.

- Dorinda, ez mire fel? – kérdezte mérgesen Styles.

- Hogy is fogalmazzak. – simogattam állam, így tettetve, mintha gondolkoznák. – Ja meg van. – néztem szemébe. – A viszontlátás öröme. – mosolyogtam rá gúnyosan.

- Amúgy mi volt az a nagy csobbanás az éjszaka közepén? – szólalt meg Perrie vagy ki.

- Az engem is érdekelne. – nézett rám Liam.

- Azt ő csinálta. – mutattam Styles-ra.

- Éjszakai fürdőzést vettél? – nézett rá az élő répa.

- Az egy jó kérdés, mert gőzöm sincs róla. – nézett rám még mérgesebben, mire Horan hangos nevetésben tört ki. Mindenki értetlenül nézett rá, mire ő csak mögém sétált és vállamra támaszkodott.

- Ne mond, hogy nem emlékszel. – nevetett tovább a szőke srác.

- Csak annyira, hogy a vízbe vagyok utána meg nem tudtam bejönni, ezért Paul-t iderángattam, hogy engedjen be a pótkulccsal és ennyi. – ült le a velem szemközti székre.

- Á, szóval bejutottál. – húztam el a szám.

- Te voltál? – nézett rám.

- Nem. Anyu meg apu volt. – forgattam meg szemeim.

- Mégis miért? – tárta szét karjait csodálkozóan.

- Kevesebbet kéne, innod nem gondolod? – néztem rá szánalmasan.

- Mi lett volna, ha megfagyok vagy valami bajom lett volna? – emelte fel a hangját.

- Az lett volna a legjobb. – néztem rá csillogó szemekkel. Már épp készült volna kitörni akár egy vulkán, mire Malik közbe szólt.

- Szerintem nem Perrie előtt kéne ölnötök egymást. – nézett ránk.

- Elhiszed, hogy teszek rá magasról? – fordultam feléjük.

- Mégis mit hiszel ki vagy te? – nézett rám a csaj megvetéssel a szemében.

- Szerencsére nem te. – néztem rajta végig.

- Nem is ismersz, akkor meg?

- Még szerencse. Annyit tudok, hogy nem tudsz halkabban elélvezni. De azért vigyázz nehogy a pici hangocskádra menjen az egész estés szórakozás. – kacsintottam rá. A levegő megfagyott és mindenki várta a reakcióját.

- Talán féltékeny vagy, hogy nekem van kivel csinálnom? – bökött Malikra. 

- Na, ne röhögtess. Féltékenynek lenni? – felnevettem – Előbb fekszem össze egy vadidegennel, mint ezekkel itt. – mutattam végig a srácokon.

- Szóval kurva vagy! – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Lehet, de a barátod mégis felfal a szemével. – mutattam a mellette ülő srácra, aki nem egyszer végig futtatta a szemét rajtam.

- Zayn! – csapott mellkasára a srácnak, aki zavartan figyelt barátnőjére.

- Miért viselkedtek így egymással? – bökött oldalba Mina.

- Azt hiszi, hogy királylány, mert szőke és kék szemű, de ha rágyújtom, a házat aztán már lehet hamupipőke is! – válaszoltam idegesen, mire mindenki bagoly szemekkel nézett rám, a kicsit se kedves válaszomon.

- Nem gondolod, hogy ez egy picikét túlzás volt? – nézett rám Liam, mire egy fejrázással válaszoltam.

- Ezért akár fel is jelenthetnélek a rendőrségen. – mosolygott gúnyosan a kis hercegnő.

- Igaz, de lássuk be, nem sok esély van rá, hogy bármit is kapok. – vontam vállat és felálltam.

- Hidd el az én szavam többet ér a tiédnél. – mosolygott még mindig. Annyira kedvem lett volna hozzá vágni egy gyümölcsöt, de azért annyira még nem fajultak el a dolgok.

- Igaz, de egy telefonhívás a bostoni kapitányságra és minden újra a régi lesz.  - mosolyogtam rá.

- Dorinda neked, mi van a kezeddel? – állított meg Liam, ahogy elsétáltam mellette. Kezeim maga elé tartotta és úgy nézte a zúzódásokat mind két karomon. Szám eltátottam, ahogy megláttam őket. Esküdni mernék, hogy ezek tegnap még nem voltak itt, aztán eszembe jutott, hogy kerültek oda.

- Ki támadt rád? – aggódott Louis is.

- Senki, csak elestem. – füllentettem, bár nem tudom, miért védem Harry-t.

- Dorinda, ezen lehet látni, hogy valaki lefogott és nem gyengén. – emelte szemem elé a kezeim Liam.

- Tudni akarjátok? – néztem körbe rajtuk, mire egy emberként bólintottak. – Akkor kérdezzétek a drágalátos barátotokat, miért csinálta! – rántottam ki a kezem a két szorító kéz közül, majd Harry hátára csapva egyet elhagytam a kis helyiséget. Persze a drámai kivonulásomat tökre tette az, hogy a csengő megszólalt. Kelletlenül indultam az ajtó felé, és kicsit se kellemes hangnemben nyitottam azt ki.

- Mi van? – tártam ki az ajtót.

- Szia. – mosolygott kedvesen Eleanor, mire elszállt minden haragom. Hogy tud valaki még ilyenkor is kedves lenni velem, amikor látja, hogy idegbeteg vagyok?

- Szia, gyere be. – mosolyogtam rá és beengedtem.

- Minden rendben? – kérdezte, ahogy levette a táskáját.

- Persze. – bólintottam.

- Lou? – nézett rám, ahogy bementünk a nappaliba.

- Épp most éli ki zöldség hajlamait. – kuncogtam fel, mire értetlenül nézett rám - Először is bocsi, másodszor pedig a konyhában. Harmadszor pedig én megyek. – mutattam fel az emeletre és felszaladtam.  A konyha előtt még hallani lehetett, ahogy a többi srác baszogatja Styles-t a tegnap estéért. Öröm volt hallani azt a pár szót, amit elcsíptem a vitából, de végül felmentem. Utánam nem sokkal két barátnőm is feljött és elmesélték, hogy mi is sült ki a vitából. Nem mondom, sokra mennek, hogy eltiltják a bulizástól meg a piálástól. Most komolyan azt hiszik ennyivel normálisabb lesz?

* *  *  *  *  *

Unalmasan nézelődtem a világhálón valami izgalmas után, de rá kellett jönnöm, hogy unalmas a világ. Facen senki olyan nem volt fent, akivel beszélni szerettem volna, ezért felnéztem twitter-re is. Meglepődve vettem észre, hogy a követőim száma megnőtt. Igaz nem tanúsítottam neki nagy számot, de azért átnéztem ki követett be. Nem sokat kellett „keresgélni”, mikor láttam, hogy Eleanor és Danielle is bekövetett, meg Niall. Erre nem számítottam. Honnan tudták, hogy melyik vagyok én? Mondjuk a nevem és a kép alapján nem nehéz kitalálni, de sebaj.

Megnéztem a még nekem szánt üzeneteket is és ott komolyan lesokkoltam.

@EleanorJCalder: akár egy élő répa, nem de @dodo ?:)

És egy kép volt hozzá csatolva Louis-ról. Komoly röhögő görcsöt kaptam megint. Vicces látvány volt és büszke vagyok magamra, hogy eszembe jutott ez az ötlet, bár Niall segítsége nélkül nem sokra mentem volna.

Mivel volt egy elhatározásom afelől, hogy ma rendbe teszem a szobám, ezért négykor neki is láttam. Először összeszedtem a kaja maradékot egy szemetes zsákba, majd a szennyest egy kupacba tettem, gondoltam majd később leviszem a mosókonyhába. Ezután a tiszta ruhákat hajtogattam vissza a szekrénybe és a cipőket is dobozukkal együtt tettem a szekrénybe egymásra rá. Hat órakor hulla fáradtan dőltem le az ágyamra és egy nagyon sikítottam a párnámba. Halk kopogást hallottam ajtómon, de mivel erőm nem volt felkelni, ezért egy párnát hajítottam az ajtónak remélvén, hogy a kint álló veszi az adást. Szerencsére bejött az ötletem és az ajtó már nyitódott is.

- Szia, zavarlak? – hallottam Danielle hangját.

- Szia, dehogy is. Gyere be. – fordultam felé és ülő helyzetbe tornásztam magam. Belépve a zugomba, maga után becsukta az ajtót, körülnézett, majd leült az ágy szélére.

- Ahhoz képest, amilyen unott szoba volt, most tök jól néz ki. – nézett körbe még egyszer.

- Ezt hogy érted? – néztem rá értetlenül.

- Nem tudod? – nézett végül rám, mire csak felhúztam szemöldököm, jelezvén hogy nem – Ez a szoba egy unott kis vendégszoba volt, bár senki, nem mert itt aludni, úgyhogy nem is használták egy évig, csak ilyen lomos fajtának. Na, mindegy szóval, amikor Harry megtudta, hogy jössz az egészet felújíttatta, de nem ám profikkal, hanem a srácokkal ők csinálták, meg néha besegítettünk El-el mi is. Ne tud meg milyen lázban volt Hazza. Akkor csak rólad tudott áradozni. – kuncogott fel. Elgondolkoztam azon, amit mondott. Akkor nem csak véletlen volt, hogy pont lila a falam, ami a kedvenc színem? És ők csinálták? Ennyit fáradoztak értem, csakhogy otthonosabban érezzem magam? Harry csinálta mindezt?

Szomorúan lehajtottam a fejem és a körmeimet kezdtem el piszkálni. Ilyen ellenséges vagyok mindenkivel, amikor ezt megették értem? Teljesen összezavarodtam.

- Minden rendben? – tette Dan a kezét vállamra, mire feleszméltem.

- Igen, persze csak elkalandoztam. – néztem rá.

- Bocsi, hogy szóba hoztam Hazza-t. – húzta el a száját.

- Tudod, még én adtam neki azt a nevet, hogy Hazza. – mosolyodtam el keserűen és egy könnycsepp futott végig arcomon. A régi emlékek ismét előjöttek. Az együtt töltött idő, a közös hülyeségeink, a közös terveink és az ígéretünk. Nos, az utolsó kettő nem vált be. Semmi nem úgy történt, mint ahogy elterveztük.

- Nyugi, minden rendben lesz. – húzott magához Dani.  Ekkor kapcsoltam, hogy már rendesen zokogok. Utálom, amiért így meg tud siratni egy emlék róla.

- Utálom. Utálom, Dannielle! – öleltem meg, ő pedig a hátam simogatta nyugtatásképp. Nem tudom mióta ülhettünk így, amikor valaki kopogtatott. Óvatosan elhúzódtam Dani-től és szemeim kezdtem megtörölni.

- Gyere! – szólt helyettem Dan, mire egy hálás mosolyt küldtem felé.

- Bocsi, zavarok? – dugta be a fejét mosolyogva El.

- Nem, gyere. – mosolyogtam rá.

- Mi történt? – ült le mellém, mire csak vállat vontam.

- Csak Harry. – forgatta meg szemeit Dan.

- Hallottam mi történ tegnap este. Sajnálom. – húzta el a száját El is.

- Utálom! Soha a büdös életbe nem fogok megbocsátani neki. – szűrtem ki fogaim közt idegesen. A két lány pedig figyelemelterelés kép, elkezdtek mesélni a saját napjukról. Figyelmesen hallgattam végig mindkettőjük élménybeszámolóját, ami tökéletes módja volt arra, hogy elfeledkezzek a gondomról.

Danielle elmesélte, hogy ismét egy újabb hírességnek fognak táncolni a csapatával, így most arra készülnek gőzerővel, míg Eleanor arról mesélt, hogy nem sokára lesz egy divatbemutatója, amire engem is meghívott. Nemet nem mondhattam, mert már azt kezdte el beszélni, hogy mibe menjünk Dani-vel. De végül egy párnával sikerült elhallgattatni és egy hatalmas párna csata kerekedett.

Nem tudom, hogy miért és mi okból foglalkoznak velem ennyit, de jól esik a törődésük. Legalább tudom, hogy van, akik nem utálnak, és akikre számíthatok, ha baj van.