15. Nyugis délután

Sziasztok!:) Majdnem sikerült betartanom az ígéretem, ismét:'D De sebaj, úgysem hiányoztam senkinek az új résszel:(

Csendben kocsikáztunk a dilisek háza fele. Igaz, párszor Styles próbált beszélgetést kezdeményezni, de mindig egy szavas válaszokkal leptem meg, így hamar feladta a próbálkozást, helyette a rádiót bekapcsolta és a kormányon dobolt ujjaival a zenék ütemére. Én addig az elsuhanó várost néztem. Elhaladtunk a Big Ben és a London Eye előtt is, amiket tátott szájjal néztem. Életemben egyszer ültem azon az óriás kereken, de szívesen megismételtem volna azt az érzést, csak a társaságot cseréltem volna le. Egyszer voltam ott és akkor is kivel? Hát persze, hogy mister tökéletességgel.
Nem sokkal később pedig már a szokásos fehér kapun hajtottunk be a kocsi feljáróra. Unottan pattantam ki a kezemben lévő ruhákkal és hangosan bevágtam az autó ajtaját, mire fürtöske csak egy rosszalló nézést küldött felém.
- Dorinda, várj! – kapott karom után, de miután gyilkos szemekkel néztem kezére, majd szemébe egyből elengedett. Nem bírom elviselni, ha a közelembe van, de hogy meg is érint, az maga a pokol. – Szóval csak annyit akartam, hogy a többieknek ne mond, hogy mi volt veled, és hogy a kórházból hoztalak haza. – nézett szemembe.
- Miért, csak nem szégyelled? – húztam fel egyik szemöldököm kíváncsian.
- Nem, de jobb, ha nem tudnak néhány dologról.
- Sokba lesz ez neked Styles. – vigyorodtam el ördögien, kijelentésemre bagoly szemekkel nézett rám. Nem gondolja komolyan, hogy hallgatok, és nem kapok érte cserébe semmit?
- Mennyibe? – egyezett bele.
- 40 dolcsi. – fontam keresztbe karjaim magam előtt.
- Dorinda, ez London. Itt font van, nem dollár. – nézett rám, mint a hülye gyerekekre szokás.
- Ja. – kaptam észbe.  – Akkor 40 font. – forgattam meg szemeim. Lemondóan sóhajtott, majd hátsózsebébe nyúlt, előhalászta a pénztárcáját és kivette a nekem szánt összeget.
- Tessék. – nyomta a kezembe a papírt.
- Öröm veled üzletelni. – vigyorogtam és zsebre vágtam a pénzt és, mint aki jól végezte dolgát benyitottam a házba.
- Harry? – kiáltott valamelyik srác. Arcomon egy hatalmas mosollyal sétáltam be a nappaliba, ahol a megszokottnál sokkal nagyobb kupi volt, mint eddig. Kaja maradék az asztalon, ruhák szanaszét.
- Dorinda ?! – kiáltott fel Horan egy hatalmas vigyorral, ahogy meglátott és kivételesen most nem evett, hanem a telefonján lógott.
- Örülök, hogy örülsz, hogy látsz. – mosolyogtam rá. Nem tudom miért, de az 5 gyerek közül ő az, aki nincs elszállva magától. Olyan közvetlen és spontán, hogy kezdem megkedvelni.
- Te merre jártál?  - nézett rám nagy szemekkel Payne.
- Erre-arra. – vontam vállat, mire tátott szájjal néztek rám mindannyian. – Amúgy csak a barátaimmal lógtam.
- Neked még vannak? – motyogta az orra alatt Tomlinson.
- Nos, gyerekek mi újság? – lépett be a helységbe Styles vigyorogva és lehuppant az egyik kanapéra. Ők elkezdték beszélni valamit, de mivel nem volt hangulatom ehhez, így inkább felmentem a szobámba.
A helyzet itt se sokat változott. Ugyan az a kupi fogadott, mint amivel távoztam innen két nappal ezelőtt. Első utam a fürdőbe vezetett és vettem egy kiadós fürdőt. Jól esett a meleg vízben feküdni és semmit nem csinálni. Utána megszárítottam a hajam és szög egyenesre vasaltam és még fogat mostam. Itt tevékenykedve egy kis cetli hullott a padlóra, amiért kíváncsian nyúltam utána.
„Ne másfél év múlva! Mina:)” És egy telefonszám volt még hozzácsatolva. Teljesen elfelejtkeztem erről, de most kapva az alkalmon visszaszaladtam a szobámba az ágyhoz és előhalásztam a telefonom az ott lévő kistáskából. A számot beütöttem és már tárcsáztam is. Reménykedni tudtam, hogy nem rontottam el semmit.
- Igen? – szólt bele a vonal másik végén egy lány hang.
- Mina? – szólaltam meg félénken.
- Úristen, Dorinda?! – kérdezett vissza. Hangján hallottam, ahogy elvigyorodik.
- Nem, a jó tündér keresztanya. – nevettem fel és lehasaltam az ágyra.
- Azt hittük már nem is fogsz hívni. – szólt közbe Ronnie.
- Bocsi csak egy kis gond volt. – füllentettem. Kicsit furán venni ki magát, ha azt mondanám, hogy két napig aludtam.
- Nos, akkor pont jó helyen keresgélsz. – nevetett fel Adam.
- Reménykedtem benne. –kuncogtam. – Nem találkozunk valahol? – tértem a lényegre.
- Ezt várom már két napja. – szólalt meg izgatottan Ronnie.
- Igen kicsim el hisszük, csak ülj már le! – szólt rá Adam a barátnőjére.
- Akkor a Plázánál egy óra múlva? – hozta fel az ötletet Mina.
- Ööö..izé…azt nem tudom, hogy hol van. – vakartam idegesen tarkómat, bár ezt nem láthatták. Persze ezen mindannyian felnevettek.
- A híres Dorinda Jordan nem tudja, hol van? – szívatott Adam.
- Ezért még meghalsz. - motyogtam dühösen.
- Akkor a Hyde Park főbejáratánál? – hozta fel a másik ötletet Mina.
- Egy óra múlva ott. – egyeztem bele. Tulajdonképpen erről sem volt gőzöm, hogy hol van, de volt egy tippem kihez fordulhatok majd segítségért. Még gyorsan elköszöntünk és megszakítottuk a hívást.
Ezután az első utam a szekrényhez vezetett és próbáltam valami viselhető göncöt keresni. Nem akartam, hogy azt higgyék, hogy megváltoztam, mert ez nem igaz. Vagyis igaz, de nem nekik változtam meg. Belül még mindig ugyan az, az ember vagyok, aki több mint másfél éve itt hagyta őket, csak a külső más.
Az idő meleg volt, amikor megjöttem, ezért egy koptatott rövid fari gatyát magamra kaptam és egy barna kicsit áttetsző pólót. Ékszerként pedig egy fa karkötőt és egy gyöngyös nyakláncot, aminek a végén egy toll volt, a nyakamba akasztottam. A tükörben kihúztam a szemem tussal, egy kis szempilla spirál és már kész is voltam. Az ágy mellől az egyik egyujjas sarumat magamra kaptam, egy barna táskába beledobáltam pár dolgot, a pilóta napszemüvegem fejemre raktam és késznek nyilvánítottam magam.
Gyorsan leszaladtam, ahol egy ismerős hang ütötte meg a fülem. A konyhából egy mély férfinevetés hallatszódott és egyből oda vettem az irányt. Bőszen magyarázott a lányoknak,akik csak mosolyogva bólintottak.
- Ki vagyok? – fogtam be a szemét hátulról.
- Do? – kérdezett vissza nevetve, mire mérgesen húztam el kezeim. – Hello! – fordult felém és megölelt.
- Jó újra látni. – húzódtam el tőle. – Sziasztok, lányok. – intettem Eleanor-nak és Danielle-nek.
- Dorinda te merre jártál? Tudod, hogy aggódtunk? – jöttek közelebb és megöleltek.
- Annyira féltem. – nézett rám könnyezve El.
- Ugyan miért? – nézett rám értetlenül.
- Mert az egész az én ötletem volt. – törölte meg szemeit.
- Nyugi, tudok magamra vigyázni. – mosolyogtam rá. Boldogsággal tölt el, hogy ennyire törődnek velem.
- Amúgy tudnátok segíteni? – néztem körbe a három személyen, akik bólintottak. – Merre van a Hyde Park? – tettem fel a kérdésem.
- Miért? – kérdezett rá Dani.
- Találkozóm lesz ott egy fél óra múlva, és gőzöm nincs, hogy hol van. – húztam el a szám.
- Innen egy húsz perc. – nézett rám Josh – Szólj és elviszlek. – kacsintott és kisétált.
- Mióta lettetek ti ilyen jóba? – nézett Josh után értetlenül Eleanor, száján egy kíváncsi mosoly ült.
- A koncert óta. – mosolyogtam. Az utána lévőket inkább nem meséltem el nekik, jobb, ha arról csak mi ketten tudunk.
- Kérsz? – tolt elém egy tányéron egy pizza szeletet Dani, mire mosolyogva elfogadtam és neki láttam elmajszolni. Végig gondolva az egészen, rendes kaját utoljára két napja ettem, azóta semmit. Ezzel hamar végeztem és még magamhoz kaptam egy palackos vizet és mentem megkeresni Josh-t. Nem kellet sokat keresni, mert a nappaliban a többiekkel együtt volt.
- Josh, mehetünk? – léptem mögé, mire kíváncsian fordultak felém.
- Persze. – állt fel az említett személy.
- Hova mész? – nézett rám komoran Styles.
- El. – forgattam meg szemeim.
- Nem mehetsz sehova!
- Nem te mondod meg, hogy mit csinálhatok és mit nem. – kacsintottam rá.
- Én vigyázok rád, szóval én mondom meg! – ült vissza eredeti helyzetébe, így nekem háttal volt.
- Figyelj csak. – léptem mögé, füléhez hajoltam. – Ha nem akarod, hogy a többiek megtudják a kórházat, ahova miattatok kerültem, akkor nem szólsz bele az életembe!  - suttogtam, aminek következtében kirázta a hideg és libabőrös lett.
- Úgysem mernéd. – nehezen vette a levegőt.
- Ne bíz benne. Akármire képes vagyok. – motyogtam egy kissé csábosan. Levegővétele még szaggatottabb lett. – Csókoltatlak. – cuppantottam egyet, mire egy nagyot nyelt, szemeit összeszorította, kezével a kanapét még jobban megmarkolta. Elmosolyodtam, hogy képes vagyok ilyen reakciókat kiváltani belőle.
- Valami gond van? – néztem a velem szemben ülő, hosszú barna hajú srácra, akit eddig még sosem láttam. Kicsit megszeppenve igaz, de megrázta a fejét nemlegesen. – Reméltem is. – motyogtam, majd a dobos srác felé fordultam.
- Terrorista. – nevetett fel, mire csak szem forgatva léptem mellé.
- Csak általában megkapom azt, amit akarok. – vontam vállat és a kocsihoz sétáltam, mögöttem Josh és már indultunk is.

* *  *  *  * *

Idegesen sétáltam a főbejárat előtt a kisebb csoport felé. Mély levegőkkel nyugtattam magam, de ahogy Ronnie észrevett és egy bíztató mosolyt küldött felém, egyből elszállt minden félelmem. Tudtam, hogy bármi is lesz, ők a barátaim.
- Sokat késtem? – léptem melléjük, arcomon egy levakarhatatlan vigyor.
- Do! – ugrott a nyakamba először Ronnie, majd Mina, a srácok pedig csak simán megöleltek.
- Szeretnénk bemutatni neked valakit. – húzódott el tőlem Adam. – Dorinda ő itt George. George őt itt Dorinda. – mutatott egy barna tüsis hajú srácra. Ő volt az, akibe a múltkor belementem.
- George Martinez. – nyújtotta felém a kezét, egy kicsit zavarban volt.
- Dorinda Jordan. – fogtam vele kezet.
- Bocs a múltkoriért. – vakarta idegesen tarkóját.
- Spongyát rá. – vontam vállat mosolyogva, mire ő is ellazult.
- Akkor mit szeretnél csinálni? – ölelt át fél kézzel Nick.
- Lényegtelen. – néztem fel rá. Végül jött egy olyan ötlet George-tól, hogy mi lenne, ha bemennénk a parkba és beszélgetnénk. Mindannyian bele egyeztünk, így hamar egy asztalnál foglaltunk helyet.
Kikérdeztek rólam mindent, többek közt azt is, hogy miért nem kerestem őket. Erre nem nagyon tudtam válaszolni.
- Talán azért, mert annyira megharagudtam Styles-ra, hogy mindent el akartam felejteni Londonnal kapcsolatban. – néztem el a távolba.
- Ne is emlegesd azt, az idiótát.  - horkantott fel Mina. Kíváncsian néztem rá, mire Ronnie átvette a szót.
- Amióta nagy híresség lett, teljesen elfelejtkezett rólunk. – vont vállat a szőke lány.
- Már nem önmaga. – motyogtam szomorúan.
- Hiányzik igaz? – ölelt át fél kézzel Adam. Még soha nem gondolkoztam ezen a kérdésen. Hogy hiányzik-e? Egy részben persze, hiányoznak a közös idők, de még is azt mondanám, hogy nem. Más ember lett, akit én ki nem állhatok.
- Nem. – válaszoltam undorral a hangomban.
- És milyen vele együtt lakni? – tette fel a következő kérdést Nick.
- Öt fiú egy lány arányba, elég gázos. – néztem rá hunyorítva.
- Öt fiú? – kérdezett vissza George.
- Van olyan örömöm, hogy az egész bandájával egy házba lakok. – fintorodtam el.
- Szegénykém, sajnállak. – borult vállamra Ronnie.
- Én a képébe dörgölném, hogy nem érdekel és, hogy tök jól elvagyok nélküle. – húzogatta szemöldökét Mina. Ajkamba harapva gondoltam végig a mondatát és eszembe jutott valami.
- Mi lenne, ha nálam aludnátok lányok? – vigyorogtam, mint egy vadalma.
- Teljesen kizárt, hogy én azokkal legyek egy házban. – rázta a fejét Mina.
- Most gondolj bele. Így az orra alá tudod dörgölni, hogy nem hiányzik. – ismételte el előbbi mondatát Nick. Hálásan néztem a srácra, hogy próbál segíteni.
- Benne vagyok. – vigyorgott Ronnie.
- Itt hagynál egyedül? – tettetet felháborodottságot Adam.
- Tudod édes, hogy soha nem cserélnélek le. – csókolta meg a lány, nyugtatásképpen barátját.
- Elcsodálkozom rajta hogy, hogy bírjátok egymást ennyi éve. – néztem elgondolkozva rájuk.
- Hidd el, akkor sokkal rosszabbak, amikor összevesznek valamin és elvárják, hogy mi mondjuk meg kinek van igaza. – súgta oda George. Végül Mina kissé vonakodva igaz, de belement az ajánlatomba, de még nem mentünk, helyette elmentünk még kajálni.
A mekibe egy órát elidőztünk, ugyanis a három srác Happy Meal menüt kért, és a benne lévő játékokkal szórakoztak. A fejemet fogtam, hogy milyen hülyék tudnak lenni, de egyben boldog is voltam. Nem veszítettem el őket!
Amíg a három jómadár szórakozott, addig a lányok elmesélték, hogy George úgy került a „bandába”, hogy miután én elköltöztem, rá nem sokkal Harry is, és utána odaköltözött George a családjával. Hamar megbarátkoztak, mert Adam-el és Nick-el szinte egy az ízlésük, szóval gond nem volt vele, úgyhogy egy éve jó barátok lettek.
Este nyolckor végre sikeresen elhagytuk a plázát, és külön váltak útjaink a srácokkal. Ők mentek Adam kocsijához, míg mi a Mina-éhoz, aki először elfuvarozott minket a Tesco-ba, hogy bevásároljunk az estére.
Vettünk négy csomag chips-et, öt csomag gumicukrot, három doboz fagyit, két üveg vörös bort, négy üveg kólát, három csomag popcorn-t, három doboz epret, hat csomag csokit, négy flakon tejszínhabot, egy doboz mézet és egy csoki szirupot.
Elterveztük, hogy alvás ma nem nagyon lesz, szóval kell valami, ami ébren tart minket, meg valamivel szórakozni is kellesz éjszaka. Ezeket közösen kifizettük, bepakoltunk a kocsiba és dübörgő zenével, nevetve indultunk el a One Direction rezidencia felé.

14. Catarine?

Majdnem sikerült betartanom az egyhetes ígéretem:'D De amúgy most egy komit se kaptam, szóval nem tudom mi lesz így........=/ 
De mindjárt átlépjük a 2 ezres oldalmegjelenítést*-*

Fehérség. Bármerre nézek fehérség. Egy végtelennek tűnő szobában vagyok, ahonnan nincs kiút. Meghaltam volna? Ennyi lett volna, az én nyomorúságos életem? 

-Hahó. - szólaltam meg, de semmi válasz nem jött. Tényleg meghaltam? - Valaki? - próbálkoztam ismét, de semmi. Egy könnycsepp gördült végig arcomon, ahogy belegondoltam az életembe. Nem ilyen módon akartam távozni közülük. Vajon fogok hiányozni akárkinek is? Teljesen kizárt. 

-Ne fesd az ördögöt a falra. - szólt egy rekedtes férfi hang mögülem. Ijedten fordultam a hang irányába. 

-Nagyapa? - tátottam el a szám. Egy apró mosoly jelent meg ráncos arcán, nekem se kelletett több egyből hozzá szaladtam és megöleltem. 

-Már megint mit tettél magaddal prücsök? - simogatta a hátam. Elmosolyodtam a megnevezésen. Mindig így hívott, amikor még élt. 

-Esküszöm, hogy most semmit. - hajoltam el tőle, szemeimet csípték a sós könnycseppek. Fejét rázva próbált vigasztalni, ami most nem jött be. Legutóbb, amikor találkoztunk élet-halál között lebegtem, akkor lehet, hogy most is így vagyok. - Megfogok halni? - néztem szemébe. 

-Rajtad múlik. De már megint mi ez a szín? - emelt fel egy tincset hajamból. 

-Ez most nem is olyan vészes. - forgattam meg szemeim. 

-A múltkori sötétkékhez képest tényleg jobb. - nevetett fel, mire csak a mellkasára csaptam egy kicsit. - Ugye tudod, hogy amit teszel nem helyes? - vált hirtelen komollyá. 

-De te is nagyon jól tudod, hogy miért csinálom. - hajtottam le a fejem. 

-Igen, de lehetnél, te az okosabb és léphetnél a jobb reményében. 

-Amíg nem jön rá, miért teszem vele, addig nem. - makacskodtam. Felnéztem nagyapára, akit egyre halványabban láttam. - Nagyapa mi történik? - kezdtem el aggódni. 

-Dolgod van prücsök, hát menj. - simított végig arcomon. - És ígérd, meg hogy megváltozol!

-Nagyapa ne! Hiányzol! - kezdtem el sírni. 

-Ígérd meg! - csupán egy suttogás volt a hangja. 

-Ígérem!  - motyogtam orrom alatt, majd minden elsötétült. 

Egy erős nyomást éreztem a tüdőmben és hirtelen köhögni kezdtem. Egy kellemetlen érzés mardosta a torkom, szám teljesen kiszáradt. 

-Várj, ettől jobb lesz. - hallottam egy lány hangot, majd nem sokkal később egy poharat éreztem a számnál. Ittam egy keveset a vízből, majd visszaraktam a fejem a párnára. Szemeim még csukva tartottam, de a folytonos csipogás kezdett egyre kíváncsibbá tenni. Lassan óvatosan próbáltam kinyitni a szemem, kicsiket pislogtam az erős fény hatására, míg végül teljesen kinyitottam őket. 

Fehér szoba, fehér ágy, különböző madzagok a kezembe szúrva, a mellkasomra ragasztva. Szóval mégsem haltam meg. 

-Jobban vagy? - szólalt meg ugyan az a nyugtató női hang, mint ezelőtt pár perccel, csak most egy arc is társult hozzá. Egy szőkés hajú, kék szemű lány nézett rám mosolyogva. 

-Persze. - ráncoltam homlokom - Hol vagyok, vagy mi történt? - néztem körbe a szobában. 

-Nos, azt nem tudom, hogy mi történt, de azt tudom, hogy hol vagy. - ült le az ágyam szélére. 

-És hol? 

-Kórházba, méghozzá a drog részlegen. - húzta el a száját a csaj, én pedig bagoly szemekkel néztem rá. Hogy kerültem én a drog részlegre? Nem tettem semmit. - Szólok egy orvosnak. - állt fel és eltűnt a fehér ajtó mögött. Megint bajba keveredtem, pedig megfogadtam, hogy semmi ilyet nem fogok csinálni. Hogy lehetek ennyire felelőtlen?
Kinéztem az ablakon, ahol a nap erősen világított be. Mióta lehetek itt? Mennyit "aludhattam"? Milyen nap van? A többiek vajon keresnek? 

-Jó napot hölgyem. - jött be a szobába egy őszes hajú, szemüveges ember, aki gondolom, hogy az orvos lehet. - Nos, hogy érzi magát? - lépett felém, kezébe a korlapom. 

-Jól, egy kicsit szédülök, meg a fejem fáj ettől a csipogástól. - böktem fejemmel a készülékre. 

-Azzal sajnos nem tudunk mit kezdeni. - ezután még feltett pár alapkérdést a drogokról meg ilyen hülyeségekről. Kár, hogy ebbe is otthon vagyok. És kiderült, hogy péntek van, vagyis két napja volt a buli. - És hogy hívják? - nézett rám szemüvege felett. 

-Ott a korlapomon a nevem. - forgattam meg szemeim. 

-Sajnos, itt nincs neve, mert aki behozta, az utcán találta önt és nem volt magánál semmilyen irat vagy telefon. 

-Vagyis, akkor nem értesítettek senkit? - kérdeztem hisztérikusan, az orvos pedig csak a fejét rázta, majd kiment. Megkérdi a nevem, de azért a válaszra nem kíváncsi? Hát jó, ő tudja. 

-Jól vagy? - jött be a lány, aki eddig a folyosón várakozott. 

-Persze, nincs semmi bajom. - válaszoltam kissé ingerülten. 

-Bocsi, nem akartalak felidegesíteni. - ült le a szomszéd ágyra. Jobban megfigyelve az egész szobában csak két ágy volt, az egyik az amibe én feküdtem a másik pedig, ahol a csaj ült. Annyi különbség volt, hogy az övé már kicsit jobban be lett "rendezve". Az ágy melletti kis asztalon könyvek, rágcsálnivalók és innivaló helyezkedett el. 

-Mióta vagy itt? - szólaltam meg ismét, mire kíváncsian nézett rám. 

-Elég komplikált történet. - rántott vállat. 

-Én nem sietek. - mutattam az egyik kábelt vagy mit fel, mire elnevette magát. 

-Akkor jó. - mosolygott majd átsétált az én ágyamhoz. - Két hete kerültem ide. Addig két éven keresztül egy rehabilitáción laktam. Kiskorom óta drogoztam, de nem ön szántamból. - hajtotta le a fejét - Anyám kényszerített eleinte, utána pedig függő lettem, így magamtól csináltam. Amikor az anyámat holtan találtam az otthonunkban drog túladagolás miatt, akkor jöttem rá, hogy lépnem kell, ha nem akarok én is úgy járni, mint ő. - nézett szemembe. 

-Mennyi idős vagy? - suttogtam. 

-21 leszek. - mosolygott keservesen. 

-Sajnálom. - suttogtam továbbra is. Nem tudtam mi mást mondhatnék, még soha nem találkoztam ilyennel. 

-Mindegy lényegtelen, a lényeg az, hogy túl léptem rajta. - törölte meg szemeit és egy hatalmas mosolyt varázsolt arcára. - Most mesélj te magadról. 

-Dorinda Jordan-nak hívnak, 17 éves vagyok, Boston-ban élek, csak jelenleg nyaralok. - próbáltam szépíteni a dolgokon. - Tegnap este egy baráti körrel bulizni mentünk, aztán nem tudom mi történt és most itt vagyok. - tártam szét karjaim. 

-Amúgy Catarine vagyok. - nyújtotta kezét felém, amit készségesen elfogadtam és kezet ráztunk - Tegnap én is kimenőt kaptam így én is bulizni voltam. 

-Komoly? Az jó. - mosolyogtam. Még egy kicsit beszélgettünk aztán kimondta a szórakozó hely nevét. 

-Te is ott voltál? - tátotta el a száját. 

-Igen. - bólintottam egy nagyot - Nem láttál ott egy szőkés-barna hajú srácot, fogszabályzóval? 

-Nem. - rázta a fejét. 

-Sötét hajú srác, sötét szemekkel, kreolbőrrel? - fejrázás - Barna hajú srác, akivel ott volt a barátnője is? - fejrázás - Másik barna hajú srác, akinek égnek állt a haja és a barátnője magas, hosszú, egyenes barna hajú lány? - ismét egy fejrázás. Híresek és mégis van olyan aki, nem ismeri őket? Komoly irigylem a csajt ilyen szempontból. 

-Szerintem bukta akkor a dolog. - húzta el a száját. 

-És egy dús, göndör hajú srácot? Ő nagy valószínűséggel a boxoknál ült egész este. - néztem rá félve, mert ez volt az utolsó esélyem. 

-Olyat láttam. Harry-nek hívták. - mosolygott. 

-Igen! Ő az! - kiáltottam el magam, mire hátrált egy kicsit. - Bocsi. - nevettem előző akciómon - Harry Styles-nak hívják. - bólintott egy nagyot és egy nagy vigyor terült szét arcomon. Még soha nem örültem ennyire ennek a névnek. - De mégsem jó. - szontyolódtam el. - A számát még így sem tudom. 

-Úgy látszik ma van a te szerencse napod. - mosolyodott el, majd felállt és az ágyához sétált. Kíváncsian néztem mit keres, majd egy kis lapocskával a kezében visszatért. A kezembe nyomta a kis cetlit, amin tisztán kivehető volt Styles kézírása és a telefonszáma. 

-Te vagy az én őrangyalom. - néztem Catarine-ra csillogó szemekkel, mire csak elnevette magát. Kivitte az orvoshoz, hogy azon a számon elérhető egy hozzám tartozó. Amint visszajött tovább beszélgettünk, és elég sok mindent megtudtunk egymásról.
Tulajdonképpen árva, mert a nagyszülei anyai ágról nem veszik magukhoz, és az apja se foglalkozik vele a múltja miatt. Nem értem az embereket. Miért ilyenek a gyerekeikkel? Catarine se önszántából csinálta azt, amit csinált, akkor miért nem lehet meghallgatni vagy segíteni neki? Ilyenkor az lenne a legjobb a segítség, nem az elutasítás.
-Dorinda! - csapta ki az ajtót valaki, aminek köszönhetően ijedtembe ugrottam egyet és a következő pillanatban pedig már valaki szorosan ölelt magához. Arcát nyakamba fúrva simogatta hátam. A göndör hajtincsek csikizték az arcom, ezért próbáltam elhúzódni tőle, ami nem sikerült. Még szorosabban húzott magához, én pedig annak az illatnak a hatására, ami ezelőtt két évvel a kedvencem volt, tettem kezeim vállára. Nem tudom mit kelletett volna csinálnom, ezért csak megveregettem. Persze ezen Catarine jót kuncogott mögöttünk.
-Styles most már elég. - toltam el magamtól. Vette a lapot, elhúzódott és úgy nézett szemembe. Szemei enyhén pirosak voltak, talán a sírástól?
-Hogy kerültél ide? - törölte meg szemeit.
-Szerintem autóval. - vigyorogtam.
-Elejétől! - nézett rám komoran.
-Szóval, egy hűvös téli nap, 1995-ben megszülettem. - kezdtem el, kíváncsian vártam mit reagál rá.
-A tegnap estétől. - túrt hajába idegesen, de azért ajkán ott volt egy aprócska kis mosoly.
-Elmentem 5 idiótával bulizni, és nem ihattam alkohol. - kezdtem a következő mesém.
-Dorinda légyszíves, ne szórakozz!
-Szóval éjfél fele eljöttem a klubból, mert rosszul voltam, de tuti csak egy kis alkohol mérgezés. - forgattam meg szemeim, majd visszafeküdtem.
-A kisasszony nagyon rossz helyen kapizsgál. - nyitott be az orvos a semmiből. Elénk állt, kezében a korlapommal. - A kisasszonyt az utcán találták meg félholtan. - nézett fel papírjai felől - Drog túladagolás. - válaszolt a még fel nem tett kérdésünkre. Bagoly szemekkel néztem rá, hogy mi az istent mond. Még hogy drogtúladagolás? Ez tuti csak valami nagyon rossz vicc.
-Dorinda?! - fordult felém Styles kissé se kedvesen. Szemei szikrákat szórtak, a jókedvű zöld csillogást átvette a sötétség.
-Én nem szettem be semmit! - tettem magam elé kezeim.
-Akkor? - szorította ökölbe a kezeit.
-Elnézést még egy percre a zavarásért. - szólt közbe a doki - Úgy gondoljuk a kollégákkal, hogy jó lenne a lányt elvinni egy rehabilitációs kezelésre, mert megkaptuk a másik kórház adatait és már korábban is felmerült ez a probléma. - nézett Styles-ra. Arcom kezeimbe temettem és csak a fejem ráztam.
-Mondd el az igazat! - szólt egy kissé nyugodtabban Hazza.
-Nem szedtem be semmit. - ráztam fejem, szemeimbe könnyek gyűltek.
-Mi a jó istennek kell letagadnod? Az ég szerelmére Dorinda! Legyen benned legalább annyi, hogy felvállalod! - kezdett el kiabálni.
-De mégis mit? - néztem fel rá, az ágy szélénél támaszkodott - Esküszöm, hogy nem csináltam semmit! - kezdtem el sírni - Valaki belekeverhetett valamit a koktélomba, de én önszántamból semmit nem vettem be! - kiabáltam rekedtes hangon.
-Miért nem tudok hinni neked? - rázta fejét, szemei neki is csillogtak a könnyektől.
-Esküszöm Harry, hogy nem vettem be semmit. Most az egyszer higgy nekem. - töröltem meg szemeim.
-Lehet, hogy tényleg bent kéne maradnod. - törölte meg szemeit. Komolyan megtenné velem? Itt hagyna egyedül? Tudom, hogy nem úgy viselkedtem, mint ahogy azt kelletett volna, de azért nem érdemlem ezt. Térdeim felhúztam, fejem lehajtottam, sírni kezdtem.
-Nem kell maradnia! - szólt egy gyenge lány hang a szoba másik feléből.
-Catarine? - szólalt meg csodálkozva Harry.
-Szia Harry. - köszönt jókedvűen. Felnéztem és furcsán vettem észre, hogy ezek ketten szemeznek egymással, mindkettőjük arcán egy szégyenlős mosoly ült.
-Hogy kerülsz ide? - törte meg a csendet fürtöske.
-Ő talált meg. - hazudtam azt, ami legelőször az eszembe jutott. Cat csak nagy szemekkel nézett rám, hogy mégis mi akar ez lenni, mire csak megrántottam a vállam, jelezvén, hogy később elmagyarázom.
-Komolyan? - nézett először rám, majd a szőke lányra a srác.
-Igen. - bólintott mosolyogva - És azt hiszem, hogy nem kéne itt maradnia. Mindannyian követünk el hibákat, de ebből tanulunk. Nos, ez Do-nak is egy elég nagy tanulság volt, szóval ne legyél vele kegyetlen. - ült le mellém.
-Mióta lettetek ilyen jó barátságba? - ráncolta homlokát Styles.
-Csak próbálok segíteni. - ölelt át félkarral Cat. Hálás voltam neki, amiért komolyan próbál segíteni nekem és tudom, hogy akármi is van bármikor segítek neki.
Végül Harry és Catarine váltottak egy tíz perces flört-beszélgetést, de az sült ki belőle, hogy nem kell bent maradnom és amint összepakoltam a cuccaim már mehetek is. Na ezzel nem volt gond, ugyanis nem  volt semmim és végül Cat adott kölcsönbe ruhát, amibe a recepción tűkön ülve vártam az orvos jelentését. Mert ugye minden jó, ha a vége jó!

13. Egy név

Tudom megint késtem és sajnálom is, de....hosszú...
És mivel komit se kaptam csak egyet, ezért hozzáfűzni valóm sincs

Fogalmam sem volt róla, hogy merre megyünk, arról meg pláne nem, hogy hova. Teljesen az öt idiótára voltam szolgálva, de csak reménykedni tudtam benne, hogy valami jó helyre megyünk.
Liam-nek tényleg igaza lett és felvettük a lányokat, csak az a baj, hogy mindketten egy másik kocsiba ülnek, míg én Styles-al és Malik-al vagyok összezárva. Szerencsére nem piszkálnak és tudok nyugodtan kifele bámulni a sötét londoni éjszakába. Nem sokkal később kaptam egy olyan utasítást, hogy száljak ki, mert megjöttünk, és én, mint a jó kislányok tettem azt, amit mondtak. Elég lesz később elrontani a hangulatot.

A szórakozóhely ahova jöttünk elég felkapott volt már kívülről is, mondjuk nem a sima hétköznapi hely volt, hanem inkább az eliteb fajta. A srácok persze a hosszú sort megelőzve mentek a bejárati ajtóhoz, lepacsiztak a biztonsági őrökkel és már bent is voltunk. 

A hely különböző színekben pompázott, középen egy csomó ember táncolt a hangosan dübörgő zenére. Oldalt voltak ilyen kisebb fajta boxok, míg az emeleten szobák helyezkedtek el. 

A többiek elindultak egy box fele, így én is követtem őket. Sorra ültek le a nekik lefoglalt asztalhoz, és mivel nem akartam bunkó lenni én is ledobtam magam, pontosan Malik mellé, Styles-al szembe. Komolyan nem fogok szabadulni tőlük? 

-Szóval ki mit kér? - nézett körbe a társaságon Styles. 

-Martini, Brandy. - hangzottak a különböző válaszok. 

-Tequila Sunrise. - néztem rá. 

-Az alkoholos, úgyhogy nem ihatsz. - rázta a fejét Styles. 

-Akkor egyáltalán minek jöttem? - tártam szét kezeimet csodálkozva. Most komolyan eljövünk bulizni, és nem ihatok alkoholt? Ez mi már? 

-Beszélgetni. - nézett rám Eleanor. 

-Akkor miért nem mentünk el mondjuk bowlingozni? - néztem rá csodálkozóan, a  többiek pedig el kezdtek kuncogni. 

-Azt akartuk, de Zayn azt mondta, hogy ez jobb lenne. - válaszolt Danielle. Csodálkozva néztem a mellettem ülő srácra, aki csak idegesen vakarta a tarkóját. 

-Ez igaz? - böktem oldalba, mire bólintott egyet. - Nos kedves Styles, amint látod ez az egész az ő ötlete volt. - mutattam a kreolbőrű srácra - Szóval azt kérek, amit akarok! 

-Nem vagy 18 úgyhogy nem. - rázta a fejét. 

-Csak nem tudod, hány éves vagyok? - tettem csodálkozást - Gratulálok, büszke lehetsz magadra. - álltam fel és megveregettem a hátát. 

-Dorinda ne csináld! - kiabálta túl a zenét Danielle. 

-A megállapodás úgy volt, hogy eljövök veletek, igaz? - néztem a többiekre, akik bólintottak - Pontosan. De arról nem volt szó, hogy veletek is kell lennem. Szóval, ég áldjon titeket! - intettem, és elsétáltam tőlük, egyenesen a bárpulthoz. 

-Hello, mit adhatok? - mosolygott rám a pultos srác, aki meg kell hagyni elég helyes volt. Kicsikét hosszú barna haja az égnek állt, kék szemei a fényben úgy csillogtak, mint a gyémántok, és egy sármos mosoly ült az arcán. 

-Hello egy Tequila Sunrise-t. - mosolyogtam. 

-Elmúltál már 18? - szűkítette össze szemeit, mire a szám szélét kezdtem el harapdálni. 

-Talán. - válaszoltam sejtelmesen. 

-Sajnálom, de amíg nem tudod bizonyítani nem szolgálhatlak ki. - támaszkodott elém a pultra. 

-Mi kell ahhoz, hogy bizonyítsam? - csusszantam hozzá közelebb, szánk közt alig volt öt centi. 

-Minimum egy tánc velem. - nézett szemembe. 

-Neked akár a maximumot is. - kacsintottam, mire nevetve húzódott távolabb és nem sokkal később már a kezembe foghattam az én kedvenc alkoholos koktélom. 

-A cég ajándéka. - kacsintott a srác, a pénzt visszaraktam a táskámba és mosolyogva fordultam a tömeg felé. Azt hiszem most lesz életem egyik legjobb estéje.

Harry szemszöge:

-Haver engedd el magad! - veregetett hátba Liam. 

-Mégis hogy, amikor így viselkedik? - mutattam a tömegfele, ahol Dorinda két srác között riszálta magát, kissé se józan állapotában. - Mi a jó istennek pont bulizni kelletett elhozni? - húztam le a kitudja hányadik pohár whisky-met. 

-Köszönd Zayn-nek! - rántott vállat, majd elment a bárpulthoz. Idegesen kutattam a tömeget, hogy megtaláljam Dorinda-t, de mintha a föld nyelte volna el. Lassan már éjfél és szerintem jobb lenne, ha mennénk. Na ja, a nagy partizós srác, megöli a hangulatot. Szép vagyok mondhatom. 

Rajtam kívül mindenki jól szórakozik, csak én vagyok ennyire hangulat romboló. Mindenki a táncparketten ropja, míg én mit csinálok? A telefonom nézem percenként, hogy mikor mehetnénk. 

-Hé minden rendben? - simította valaki kezét hátamra. 

-Egy kibaszott nagy idióta vagyok, és azt sem tudom miért. - motyogtam magam elé bámulva. 

-Biztos nem vagy, ha mégis akkor biztos nyomós okod van rá. - nevetett fel egy csilingelő hang mellettem, ami engem is mosolygásra késztetett. Felnéztem és egy szőkés hajú, mosolygós lány állt felettem. 

-De aztán együtt érző tudsz lenni valakivel. - néztem arcára. 

-Csak próbállak jobb kedvre deríteni. - rántott vállat mosolyogva - De nem is zavarlak tovább. Jó szórakozást. - intett és indulni akart, de keze után nyúltam. 

-Várj! - álltam fel vele szembe. - Nem lenne kedved csatlakozni? - mutattam a hátam mögé zavartan. 

-Nem akarlak zavarni. 

-Nem zavarnál. - mosolyogtam - Légyszíves. 

-De nem sokáig. - nézett rám komoran, mire bólintottam és helyett foglaltunk. 

-Szóval elárulod a neved? - néztem szemébe. 

-Még én sem tudom a tiédet. - húzta fel kíváncsian szemöldökét. Értetlenül ráncoltam homlokom, nem tudja ki vagyok? 

-Harry Styles. - mondtam zavartan. Furcsa volt egy lánynak bemutatkozni, mert az elmúlt két évben szinte majdnem minden csaj akivel összefeküdtem ismert. 

-Catarine. - mosolygott. 
-Értem. Nos Catarine mit szeretnél inni? - mosolyogtam rá. 
-Nem iszok alkoholt, de azért köszi. - tette kezeit maga elé. 
-Hogy-hogy? - néztem rá értetlenül. 
-Hosszú történet. 
-Akkor egy kólát? - vetettem fel az ötletet. 
-Azt elfogadom. - bólintott, és nekem se kelletett több elmentem a pulthoz és kértem két kólát, majd visszamentem a boxunkhoz és egy hosszú beszélgetésbe kezdtünk Catarine-val. 

Dorinda szemszöge:

Már kitudja hányadik koktélomat húzhattam le, amikor kezdtem úgy érezni, hogy nem bírom tovább. Bármerre néztem, mindenfele forgott velem a világ. Próbáltam egy ismerős arcot keresni, de annyira összemosódott minden, hogy helyette mindenkinek neki mentem. 
-Hékás, óvatosan. - kapott el valaki. Arcára néztem, de a sötét haján kívül nem nagyon láttam többet. 
-Jól vagyok. - próbáltam meg állni a két lábamon, több-kevesebb sikerrel. 
-Igen azt látom. - nevetett fel a túlságosan is ismerős hang. Kezei vállamról csípőmre csúsztak és úgy kezdett el ringatni a zene ritmusára. Nem ellenkeztem, mert az az illat, ami ebből a srácból áramlott, az valami mennyei volt. Ismét neki kezdtem táncolni, de azért kissé szenvedélyesebben, mint eddig, de a srác sem ellenkezett. Kezei bebarangolták az egész testem, arcunk mindig súrolta a másikét. Aztán jött egy kissé lassú szám és mi a táncparkett közepén egymásra találtunk. Vagyis egy lágy csókban fonódtunk össze. 
Nyelve hamar bebocsátást nyertek számba, de mégsem volt erőszakos. Pont ellenkezőleg. Lassú, de mégis szenvedélyes csók volt. Éreztem, hogy hasamba a pillangók öröm táncot járnának. Csak mi voltunk. Ketten egymásnak. Körülöttünk mindenki más táncolt, szinte észre se vettek. Aztán valami eszembe jutott. Nem csinálhatjuk ezt! Túl ismerős nekem ez a srác. Gyorsan elhúzódtam tőle, amire értetlenül nézett rám. 
-Most mi van? - értetlenkedett és próbált magához húzni. 
-Csak hagyj! - vágtam pofon, majd még mindig a látással küszködve próbáltam kijutni ebből a helységből. 5 percnyi bolyongás után, már a friss levegőn voltam és London utcáit jártam, kezemben a cipőmmel. 
Hülyeség volt ez az egész este. Rosszul voltam, szédültem és hányingerem is volt. És ha ez nem lett volna elég, akkor még remegtem is, és most kivételesen nem a hidegtől. Fáztam, de egyszerre mégis melegem volt belül. Menni is alig bírtam, annyira szédültem, bárhová is léptem valamibe támaszkodnom kelletett. Így jutottam el egy kissé távolabb a klubtól. 
Egy sötét sikátornál álltam meg és próbáltam friss levegőt magamba szívni, de nem ment. A légcsövem elszorult, hang nem jött ki a torkomon, levegőt se kaptam. Egyre kevesebb oxigén jutott a tüdőmbe, fulladozni kezdtem, a látásom nagyon homályos lett, majd a következő pillanatban már csak annyit érzékeltem, hogy a földön fekszem és egyre jobban fulladozok. Segítségért próbáltam kiáltozni, de hangom nem volt több puszta suttogásnál, míg végül minden erő kiszállt belőlem és egy nevet tudtam elmotyogni: 
-Hazza! - és minden elsötétedett körülöttem.