2013. november 17., vasárnap

29. Két lány, egy fiú

Sziasztok! 
El sem tudom hinni, hogy újra itt vagyok. Több, mint egy hónapja nem volt rész, amit nagyon sajnálok:/ Fel akartam rakni már, de valahogy sehogy nem úgy jöttek ki a dolgok. Sok minden volt most a nyakamban, és alig jutott időm valamire is. De most jelentkeznék vele:')
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ha minden jól megy, akkor minden hétvégén jelentkezem majd új részekkel!!
Valamint el fogom hagyni azt a szokásomat, hogy így írok a részek elé, mint most. Rájöttem, hogy totál feleslegesek, úgyhogy ennyi voltam! Ölelés♥



Dorinda szemszöge:

Az álmok minden egyes emberben megtalálhatóak. Lehet az egy kisebb, de lehet akár óriási is. Bármilyenről is van szó, mindenki tesz azért, hogy azt valóra válthassa. Ha igazán fontos neki, akkor küzd érte, és nem számít, hogy mennyi embert kell azért megbántania, vagy esetleg hány barátját veszíti el a személy, mert tudja, hogy utána minden jó lesz. Akik próbálták őt hátráltatni, féltékenyek lesznek, milyen sikereket ér el, de nem fogják bevallani, inkább csak tovább piszkálnak. Te viszont, boldogan fogsz élni, mert tudod, hogy neked sikerült elérni valamit, amit bárki nem fog. Nem fogod hagyni, hogy akárki is letaszítson, és nem fogsz magadtól lemondani róla. Hiába fogja kérni a legjobb barátod, hogy ne csináld tovább, még az ő kedvéért sem tennéd meg szívesen. Ezzel tisztában voltam akkor is, amikor Harry-t kértem meg arra, hogy lépjen ki a bandából. Tudtam, hogy nem fogja megtenni, ahhoz neki ez túl fontos. Sokáig álmodozott róla, hogy egyszer híres lesz, és most, hogy ez megadatott neki, semmi pénzért nem adná föl, hiába is kérem őt. Neki ez egy mennyország, és többet jelent neki négy idióta, és a világhírnév, mint a régi élete.
- Do, gyere, itt a helikopter! - mély gondolataimat az ajtón belépő, mosolygós Caterina zavarta meg.
- Megyek. - pufogva válaszoltam neki, az ágyról felkaptam a táskámat, és felé kezdtem el sétálni. Mosolyogva várt, de én nem voltam ennyire jó kedvű. Bunkó stílusban mentem neki "véletlenül", amin meglepődött, de nem foglalkoztam vele, úgy léptem ki a szabadba és az egyik géphez indultam.
Haragudtam rá! Összejött Harry-vel, és még egy rohadt köszönöm-öt se mondott, holott nekem köszönheti mindezt. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha féltékeny lennék, mert nem, csupán csak rosszul esik! Amióta együtt vannak, azóta nem tudtunk normálisan beszélgetni, pedig azt hittem, hogy jó barátnők lettünk, de úgy tűnik még egy személy, akiben csalódnom kellett. Azt hiszem, kezdek hozzászokni ehhez. Mindig ez van. Ha valakivel jóba leszek, az mindig csak kihasznál, és most nem túlzok! Kezdem azt hinni, hogy Cat is csak azért barátkozott velem, hogy megkaphassa Harry-t, ami lássuk be, sikerült is neki.
- Hello! - Zayn vigyorogva bukkant elő az egyik helikopter mellől, és még mindig ugyan ilyen lelkesedéssel nyúlt tatyóm felé. Meglepődtem kedvességén, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, így csak kezébe dobtam és minden szó nélkül hátat fordítottam neki.
- Dorinda, beszélhetnénk? - Eleanor a semmiből lépve elő támadott le, majd jobb kezem megragadva kezdett el maga után húzni, egészen addig, amíg hallótávolságon kívül nem estek a többiek. Meglepődtem sietségén, de legalább annyi jó volt, hogy ő nem mosolygott, mint a többiek. Bár, ha jobban belegondolok, ez Eleanornál nagyon furcsa, amitől egy picit megijedtem. Még nem láttam olyan komornak, mint most, amikor farkas szemet néztünk egymással. - Miért csinálod ezt? - kezeit maga előtt fonta össze, mintha így próbálta volna magát kordában tartani.
- Mégis mit? - nem értettem miről beszél. Sok mindent csinálok, de ezek közül szerintem egyik sem olyan, amin kiakadhatna.
- Ne tedd a hülyét! - megszeppenve hátráltam, amikor meghallottam magas hangját. Eleanor kiabált! Nem jellemző rá az ilyesfajta viselkedés. - Hallottalak Harry-vel. - hangja most kicsivel halkabb volt, pont annyira, hogy én halljam, de a többiek, akik minket figyelnek, ne értsenek semmit.
- Abba ne szólj bele! - idegesen kezdtem ujjaimmal combomon dobolni, ajkaim harapdáltam. Miért kell olyanba beleszólni, amiről nem tud semmit? Egyáltalán miért kellett hallgatóznia?
- Bele fogok, mert az egyik legjobb barátomról beszélünk! - persze, hogy nem hagyja annyiba a témát - Dorinda, nem helyes, hogy választás elé kényszeríted! - ismét felemelte a hangját, amit nem csak én, hanem a többiek is meghallottak. Idegesen túrtam hajamba, hátra fordultam, hogy láthassam, ki hogyan reagál erre. Mindannyian meg voltak döbbenve, mégis Louis és Harry volt az, akik idegesen toporzékoltak egy helyben, a többiek pedig csendben vártak.
- Szerinted érdekel, hogy te mit gondolsz? - nem hagyhatom magam, így muszáj volt támadnom nekem is - Azt csinálok, amit akarok, és nem fogom hagyni, hogy egy magadfajta beleszóljon, mit csinálok! - rég voltam már ilyen ideges. Nem is emlékszem mikor viselkedtem így utoljára. Azt hiszem akkor, amikor anya bejelentette, hogy internátusba küld, miután először kerültem a kórházba alkoholmérgezés miatt. Akkor volt a legelső nagy veszekedésünk, amiből mára már rutint csináltunk, de nála tudom, hogy bármit is vág a fejemhez, sosem tartja be, kivéve egyet. Nem hittem neki, amikor azt mondta, hogy visszajövünk Londonba, de ezt az egyet megcsinálta. Visszaküldött oda, ami miatt minden megváltozott, de ő ezt nem képes felfogni. Talán amikor megláttam Styles-t az ajtóban, akkor se akadtam úgy ki, mint most.
- Mégis milyen magam fajta? Ugyan olyanok vagyunk, mint bárki más! Ne csinálj úgy, mintha te különböznél! - hiába volt El mérges, még így is látszott rajta, hogy nem tudna ártani még egy póknak sem.
- Nem, te egy elkényeztetett liba vagy, aki azt hiszi, mindent megtehet, mert a barátja világsztár, akit valójában csak kihasznál! - nem tudom, miért mondom ezeket, de úgy tűnik, ami a szívemen az a számon. Jól estek a szavak, még ha bántóak is voltak a másik fél számára. A lány arca elsápadt, teste ellazult. - Tudd meg, én igenis más vagyok, mint ti, és tudod miért? Azért mert amit én mondok, azt be is tartom! Úgyhogy most szólok, hogy jobb, ha figyelsz magadra, különben olyan sorsra fogsz jutni, mint a drágalátos barátod, vagy talán még rosszabbra! - nem fogom hagyni, hogy bárki is beleszóljon az életembe, mert szerintem én is elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, mit csinálok. Amúgy is, szeretem fenyegetni az embereket, főleg az olyanokat, mint Eleanor. Félnek, és nem tudnak mit tenni, csak bólintanak és elszaladnak. Ő is ezt tette. Sírva szaladt Tomlinsonhoz, aki próbálta nyugtatgatni barátnőjét, közbe mégis szúrós tekintettel nézett rám. Nem voltam büszke arra, amit tettem, de ez tűnt a legjobb megoldásnak. Most már csak attól kell félnem, hogy a lány elmondja-e barátjának, hogy min ment a vita, vagy sem, de annyi biztos, hogyha köp, akkor neki is olyan nyara lesz, amit soha nem fog elfelejteni, és nem a szép emlékek miatt az is biztos.

*  *  *  *  *

Miért mindig azokkal veszek össze, akikkel jól kijövök? Eleanort is elüldöztem magamtól, de mégis úgy érzem, hogy nem bánom. Megérdemelte, hogy úgy beszéljek vele. Nem fogom hagyni, hogy egy idegen mondja meg, hogy mit csinálok jól, mert semmi beleszólása nincs az életembe. Ezt jobb, ha szem előtt tartja ő is, meg mindenki más is!
A hazaút nagyon lassan telt. Perrie-vel egy szót sem váltottunk, és a kocsiba is minden szó nélkül szálltunk át. Úgy láttam, valamin nagyon merengett, de nem volt bátorságom megkérdezni. Lehet, hogy magánügy, és nem is akarja elmondani, így inkább foglalkoztam a saját problémámmal, ami jelenleg a verseny volt, amin nem vettem részt. Féltem, hogy valami baja esett annak a két dolognak, amiért egy év alatt küzdöttem. Derek-ből mindent kinéztem, és ismertem annyira, hogy tudjam, ígéreteit mindig betartja, legyen szó bármilyen illegális dologról.
A házhoz érve, úgy ugrottam ki a kocsiból, mint aki most látott egy szellemet. A motor még nem állt le, amikor talpam már a biztos talajt érintette. Gyorsan kellett cselekednem, szerettem volna elkerülni az esetleges gondokat.
- Dorinda, igazán segíthetnél! - Liam kiabálása szöget ütött a fülemben. Sokkal komolyabb volt, mint az átlagos viselkedése szokott lenni. Talán ő volt az egyetlen személy a kis csapatból, akitől egy picit féltem. Nem szokott viccelődni, és szerintem simán betartaná az ígéretét, miszerint az utcára tesz, ha az utolsó esélyem is eljátszottam.
Orrom alatt morogva fordultam vissza az ajtó elől, és nehéznek nem mondható testemet elvonszoltam az autóig. Vártam, hogy valaki ide adja a táskámat, ugyanis mindenki a csomagtartóhoz akart férkőzni, több-kevesebb sikerrel.
- Tessék! - Cat mosolyogva tartotta ki kezeit, amin három táska helyezkedett el, egyik az enyém volt.
- Ezzel is megelégszem. - vettem át tőle, azt, amire szükségem volt. Mosolya hihetetlen gyorsasággal tűnt el, meglepődött goromba viselkedésemen.
- Do, beszélhetnénk? - Perrie hangja erőtlenül csengett mögöttem, szinte alig lehetett hallani.
- Persze. - fordultam felé, a kezemben lévő cuccot a kapu szélébe dobtam. A szőke hajú lány pedig a járdán jobb oldalra kezdett el sétálni. Homlokom ráncolva követtem őt, de amikor beértem nem mondott semmit. Csendben lépdeltünk előre, közben mellettünk két kocsi haladt el nagy sebességgel. A fák lombjai előre-hátra mozogtak, jelezvén, hogy egy kicsit fújdogál a szél, de még így is elég kellemes volt az idő, ami elég szokatlan itt Angliában. Általában mindig nyálkás az idő, de ha kivételesen nem esik az eső, akkor sem szokott olyan, hű de meleg lenni.
- Láttalak titeket. - a mellettem eddig csendben haladó személy meglepett ezzel a két szavával. Nem a jelentése miatt, hanem leginkább hangjával. Rekedtes volt, nem volt teljesen biztos magában. Még soha nem láttam ennyire elveszettnek, mindig magabiztos volt, akin látszott, hogy teljesen tisztában van azzal, mit mond vagy csinál.
- Félre érted a helyzetet! - próbáltam védekezni. Tudom, hogy nem helyes, amit Harry-vel csinálok, de nem fogom engedni, hogy még egy személy beleszóljon, főleg úgy, hogy ő majdnem teljes egészében tudja, mit miért csinálok.
- Ezt nem lehet. - rázta meg fejét - Do, nem kell tagadnod. - apró mosollyal a száján állt meg előttem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogja érdekelni a velem történtek, de nem is akartam, hogy ebbe nagyon bele folyjon. Nem kell senki segítsége!
- Figyelj, amit beszéltem Harry-vel, tényleg nem gondoltam halál komolyan. - muszáj valami ésszerű magyarázatot adnom, nem akarom kérdések közt hagyni, se őt, se magamat.
- Mi? - értetlenül ráncolta homlokát.
- Azt mondtad, hogy láttál minket Harry-vel. - teljesen összezavarodtam ezek után.
- Nem Harry-ről beszélek. - lágy kuncogása betöltötte a kettőnk közt lévő kis teret - De örülök, hogy beszéltetek. - mosolyogva indult lassan tovább. Megdöbbenve álltam egy helyben, nem tudtam mozdulni. Nem értem, hogyha nem Harry-re gondolt, akkor kire? Rajta kívül senki mással nem voltam olyan helyzetben, ami félreért....a francba! Zayn! Kezeim remegni kezdtek, ahogy eszembe jutott az a személy, aki miatt ez a beszélgetés kezdődött. Hogyan láthatta? Majdnem teljesen sötét volt, alig lehetett még az orrom hegyéig is ellátni.
- Perrie. - hangom elcsuklott, ahogy kiejtettem a nevét. Szomorkás arccal fordult felém, de nem viselte annyira rosszul, mint amire számíthattam. Nem kezdett el kiabálni, csak oda sétált elém és megölelt. Nem tudtam mit tegyek, így viszonoztam gesztusát. Karom szorosan fogta közre a szőkeséget, vállaim rázkódtak hüppögéseim miatt, szemeim könnyesek voltak. - Annyira sajnálom! - nem akartam, hogy ez kiderüljön, mert tudom, hogy ezzel nagy fájdalmat okoztam neki.
- Ne tedd! - elhúzódott tőlem, arca sokkal megkönnyebbültebb volt, mint eddig.
- Nem akartam, hogy ez megtörténjen. - szemeim lesütöttem, szégyelltem magam. Most lettünk úgymond "jóba", erre én fogom és egy este alatt tönkreteszem ezt.
- Örülök, hogy így történt. - meglepődtem válaszán, soha nem gondoltam volna, hogy valaki is ezt fogja mondani, ha látja a barátját, amint egy másik lánnyal csókolózik. - Mindketten tudjuk, hogy a Zayn-el való kapcsolatom nem igazi, így még féltékeny se tudok lenni. - vállát megvonva válaszolt. Igaza volt, de nekem mégis lelkiismeret furdalásom van.
- Ezt nem értem. - homlokomat ráncoltam, hajamba beletúrtam. Komolyan nem értettem, hogy most akkor mit is vár tőlem.
- Szakítani fogok vele! - magabiztosan ejtette ki a szavakat. Nem akartam hinni a fülem. Nem teheti ezt!
- De, akkor mi lesz neked az énekléssel? - tenyerem izzadni kezdet, a pánik még jobban eluralkodott rajtam. Nem akarom, hogy miattam legyen vége.
- Ahogy esik, úgy puffan. - mély levegővétele elárulta, hogy ezzel a témával nem olyan biztos. - Nekem fontosabb, hogy Zayn boldog legyen, még ha nem is az én oldalamon.
- De harcolnod kéne érte! - valahogy muszáj lesz meggyőznöm, hogy ne szakítson álbarátjával.
- Butaság, hogy harcolj valakiért. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj, és ne add fel, és tarts ki vagy szerezd meg őt mindenáron. Nem! A szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled, mert te kiharcoltad? Szerintem nem. - fura volt ennyire maga alatt látni. Amióta ismerem, azóta mindig az van a szemem előtt, hogy mennyire magabiztos. Olyan volt számomra, mint egy rendíthetetlen kőszikla, aki mindig tudja, hogy mit, miért csinál.
- Nem akarom, hogy miattam legyen vége. - sírva rogytam le a járda szélére. Meredten bámultam magam elé, próbáltam megnyugodni.
- Ne légy hülye! - ült le mellém Perrie - Ez nem miattad van. Te csak segítettél abban, hogy meghozzam a döntést. Te Zayn-el sokkal jobban összeillesz. Miután megcsókolt, akkor láttam először őszintén mosolyogni, és ez neked köszönhető! - jobb karomba belekarolt, miközben értetlenül néztem rá. Most arra céloz, hogy én meg Malik?
- Én nem akarok semmit tőle! - világosítottam fel, de azt hiszem nem hitte el, mert nevetni kezdet.
- De ő akar tőled. Meg, ha nem akarnál, akkor nem kaptátok volna le egymást. - ledöbbentem milyen nyugodtsággal beszél erről. Visszatért az a lány, akit én ismerek.
Zayn és én? Ha már csak belegondolok is a hideg futkos a hátamon. Nem mondom, hogy Zayn nem helyes, mert nagyon is az. Van valami benne, ami megfogott már az első találkozáskor. Azt hiszem, a társaságból ő a legtitokzatosabb, a legmacsóbb, a legjobb testű. Olyan fiú, akire eddig vártam. Rossz fiús a tetkói által, de egyben mégis kedves, aranyos, lehet vele viccelődni és segítőkész, mind emellett iszonyat jól csókol. Bevallom, egy párszor már elkalandoztam azon, vajon milyen lehet a barátnőjének lenni, de sose mertem nagyon bele élni magam, mert felesleges lenne. Más világban él, amibe én nem tartozom bele, meg amúgy se hinném  hogy én kellenék neki. Nincs semmi, ami különleges lenne bennem, főleg egy olyan fiú számára, mint Zayn. Ő szinte tökéletes, míg én egy csődtömeg vagyok.
Nem tudtam mit válaszolhatnék, így inkább csak csendben maradtam. Perrie se kiabált, szerintem ő is azon gondolkodott, hogy mit mondhatna még, amitől elhiszem, hogy nem miattam akar szakítani Zayn-el, míg az én agyam ezer meg egy okot talált ki arra, hogy miért nem kellene bele élnem magam, hogy Zayn-ek bejövök. Így ültünk mi. Két lány az út szélén, akik egy bizonyos fiúra gondolnak, de ez a bizonyos személy még csak nem is sejt semmit.


1 megjegyzés:

  1. Bleee te csaj!
    IMÁDTAM!!!!!
    huh még mindig a hideg ráz…
    Nagyon jó lett
    Ez a vívódás… Azért szegény El.. Sajnálom..
    De Perrie, imádom
    najó abba hagytam az imádomozást…
    gyorsan kövit drága
    imádlak: Zozi

    VálaszTörlés