25. Új esély

El sem hiszem, hogy elkezdődött a suli..annyira nem akartam, főleg most, hogy az utolsó évemet kezdtem....meg fogok halni o.o

A nap melegen sütött, a madarak csicsergésén kívül, csak a többiek hangos nevetését lehetett hallani, ahogy felfedezték a négy kis házat, ahol meg fogunk szállni, azután pedig a házaktól nem messze található tavat. Minden nyugodt és békés volt. A hely ahova jöttünk valahol az erdőben lehetett, egy kis tisztáson. Négy ház állt itt, velük szemben pedig néhány asztal és pad helyezkedett el, és egy sütögetésre kialakított rész, ami lehetővé tette a késő estig tartó tábortüzezést is.
Mindenki más jól érezte magát az elmúlt két órában, amióta megjöttünk, csak Perrie és én ültünk mérgelődve az egyik asztalnál. Kedves barátunk Niall, hiába is érkeztünk meg, ő bejelentette, hogy nem áll szándékában levenni rólunk a bilincset, amíg ki nem érdemeljük. Csak egy kicsit akartam megölni akkor, de minél tovább fogok itt ülni, annál jobban jön meg a kedvem az egész bosszúállásos dologhoz, főleg, hogy így romba döntötte a szökésem is.
- Nincs kedved megnézni a többieket? - szólalt meg félve a mellettem ülő szőkeség.
- Menjünk. - vontam vállat. Semmi kedvem nem volt hozzá, de mégiscsak jobb lehet ott, mint itt.
Kicsit nehézkesen igaz, de sikerült felállnunk, majd szorosan egymás mellett haladva közelítettük meg a nagy tavat, ahol a többiek szórakoztak. Nem csalódtam bennük, amikor megláttam, hogy mit is csinálnak. Danielle Liam nyakában, Eleanor Louis-éban, Cat pedig Harry nyakában ülve birkóztak, Niall és Zayn pedig vízi bicikliztek. Egy apró mosoly jelent meg arcomon ezek láttán, majd nevetni kezdtem, hogy Cat integetett nekünk, így nem figyelt a támadóira és eldőlt, vele együtt pedig az őt tartó srác is.
Akárhányszor fogom őket együtt látni, annyiszor fog elkapni egy szorító érzés a mellkasomban. Fáj bevallanom, de tényleg össze illenek, és hiába fogok ellene tenni akármit is, nem szólhatok bele az életükbe. Ha együtt akarnak lenni, akkor legyenek, ez az ő döntésük. Talán azért akarom, hogy Cat ne kötődjön Harry-hez, mert nem akarom, hogy csalódás érje őt, úgy, mint engem ért anno. Nem tudom, hogy milyen lehet most a srác, de akármi is történik, nem fogom hagyni, hogy kihasználja Cat-et!
- Do, Perrie gyertek be a vízbe! - kiabált ki hozzánk Cat, ahogy ismét előkerült a víz alól.
- Szerintem ez nem jó ötlet. - emelte fel kezünket a mellettem álló szőkeség.
- Dupla élvezet. - nyalta meg ajkait Malik, ahogy kiszállt a vízi járművéből, és a derékig érő vízben kezdett el közeledni a stég felé, ahol mi álltunk.
- Eszedbe ne jusson, különben a férfiasságod fogja bánni. - szóltam rá, ahogy már lábunkért kezdett el nyúlni. Kezeit megállította félúton, és egy nagyot nyelt.
- Dorinda legalább ebbe a pár napba ne viselkedj így. - Eleanor hangjából sugárzott a boldogság.
- Niall megbilincselt, és tönkre tette egy tervemet. Szerinted, hogy viselkedjek? - kicsit megszeppent hevességemen, ami arcára is kiült.
- Milyen terved? - nézett rám kíváncsian Liam.
- Hogyan kell eltenni öt srácot a Föld színéről, egy éjszaka alatt. - idegesen forgattam meg szemeim. Legalább hagynának békén a hülye kérdéseikkel.
- Szökni akartál. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Styles. Meglepetten néztem rá, hogy vajon miből sejtette.
- Ez hülyeség. - ráztam a fejem.
- Anyukád felhívott. - szemeim elkerekedtek ezek hallatán - Mondta, hogy valami versenyed lesz és biztos, hogy ott akarsz majd lenni rajta. - nem lehet igaz, hogy Derek beszélt anyámmal, anya meg egyből hívta ezt a gyereket. Tudta, hogy el akarok menni, szóval akkor semmi esélyem nem lett volna ellógnom, bármennyire is akartam volna.
- Még szép, hogy ott akarok, sok múlik rajta. – nyeltem nagyot. Nem akarom, hogy a kocsimnak vagy esetleg a motoromnak bármi baja essen, mert nem lehetek ott. Ez a két dolog nagyon fontos nekem, és sok munkám van benne.
- Milyen verseny? – Louis hangjából a kíváncsiság tisztán kivehető volt.
- Közöd annyi, mint eszed. Semmi! – nem érdekelt, hogy Eleanor előtt beszélek így vele, de most mérges vagyok.
- De most komolyan. – ült ki lábunk mellé Niall is, és úgy nézett fel rám.
- Hallottál már a Need for Speed - ről? – hülye kérdés volt, mert minden normális ember hallott már róla.
- Ja, a gyorsulási verseny. – bólogatott minden tudóan.
- Pontosan. – bólintottam.
- Te autó versenyzel? - tátotta el a száját Harry.
- Meg motor. – vontam vállat. Nem értem miért kell ezt annyira felfújni. Szerintem nem csak fiúversenyzők lehetnek, hanem lányok is, mert mi is vagyunk olyan jók, mint ők. – Menjünk. – beszéltem Perrie-hez, aki bólintott, majd ismét elindultunk valamerre. Nem tudtunk magunkkal mit kezdeni, így leültünk vissza az asztalhoz és bámultunk ki a fejünkből.
A tudat, hogy Styles tudta, hogy mire készültem, belül széttépet. Bosszút akartam állni rajta, meg Niall-en, és Malik-on is. Mondjuk, ha már itt járunk, akkor az összes fiún is. Tudom, hogy nagyon jól szórakoznak rajtam, de megmondtam, hogy tönkre teszem a nyarukat, és azt hiszem, itt a legmegfelelőbb alkalom rá.
Vacsoránál mindannyian körbeültük a nagy tüzet, és jókat nevetgéltek a többiek, leginkább csak én ültem komor tekintettel. Volt néhány történet, ami engem is megmosolyogtatott, de hamar próbáltam rendezni arcvonásomat, nehogy valaki is észrevegye. Ahogy az idő múlt, a személyek is úgy kezdtek el szállingózni, egyre kevesebben lettünk, a végén pedig csak én és a rabtársam maradtunk. Nem elég, hogy össze vagyunk bilincselve még mindig, de még együtt is kellene aludnunk. Na, ez az, ami soha nem fog megtörténni.
Ahogy az utolsó személy - Niall - is bement az egyik házba, és eltelt utána egy 10 perc, megbizonyosodtam, hogy mindenki nyugovóra tért rajtunk kívül.
- Nincs kölcsönbe két hullámcsatod? – félig Perrie felé fordultam. Aprót bólintott, majd a szabad kezével a hajához nyúlt, ahonnan előhalászta a két kis csatot.
- Tessék. - nyújtotta át egy apró mosoly kíséretében. Sietve nyúltam értük, majd úgy fordítottam a kezünket, hogy a tűzben jól lássuk a kis lyukat, ahova a kulcsot kellene betenni. – Mit csinálsz? – kíváncsian próbálta megfejteni vajon mire készülök.
- Fogd meg ezt. – mutattam a zárban található egyik csatra, ő tette amire kértem, én pedig a másikkal szenvedtem. Mozgattuk ide-oda, és nem sokra rá pedig egy kattanás jelezte, hogy sikeresen elértem a célomat, és a bilincs kinyitva esett ölünkbe. – Remélem, megfelel. – mosolyogtam rá. Arca meglepett volt, szemei elkerekedtek, és szája is elnyílt egy kicsit.
- Hol tanultad ezt?
- Itt-ott. – vontam vállat. – Egy párszor már ültem börtönben, de csak pár napokat, szóval ott. – nem tudom miért mondtam ezt el neki. Talán azért, hogy tudja, hogy nem félek a rendőröktől, de lehet, hogy pusztán azért, mert még egy barátnőmnek se meséltem erről. Igaz, ebbe az is közrejátszik, hogy nincs egy barátnőm sem, és ez a szőkeség se az, de muszáj volt megosztanom valakivel.
- Hűha. – egy mély levegő vételével tudott csak ennyit kimondani. Elnevettem magam, hogy ennyire sokkolta a dolog. – Ugye tudod, hogy ez hamarabb is eszedbe juthatott volna? – emelte fel a bilincset.
- Tudom! – vettem ki kezéből – De akkor, lőttek volna a szórakozásnak, ami még csak most fog jönni. – nem bírtam ki, hogy ne forgassam meg ujjaim közt a fém karikát, arcomra egy sunyi vigyor ült.
- Miért érzem, azt hogy ez fájni fog?
- Mert fájni is fog. – vontam vállat. Miután felvázoltam neki a tervem, hogy mire is készülök, kicsit vonakodva igaz, de beleegyezett, hogy segít. Elmosolyodtam, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk, és talán nem is különbözünk annyira. Na, jó, ez bizarr! Nagyon bizarr!
A hűvös miatt bementünk a nekünk szánt házba, ott magunkra húztuk a takaróinkat és ültünk a korom sötétben, és csak néztünk magunk elé. Muszáj volt megvárni a hajnalt, hogy lássunk is valamit, mert azt azért nem szeretném, hogyha véletlenül tragédia történne. Örülnék neki, de azért azt nem kéne.
A koromsötétséget csak az ablakon beszűrődő hold fénye törte meg, ami megvilágította az ágyat, ahol Perrie térdeit felhúzva ült. A csend jólesően hatott rám, mindent sikerült még egyszer átgondolnom a tervünkkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a fiúk barátnői mit fognak hozzá szólni, de azért remélem nem fognak nagyon kiakadni.
- Meddig kell várnunk? - szólalt meg a másik lány. Hangján hallani lehetett, hogy már fáradt volt, de nem csodálom, hisz éjfél is elmúlhatott.
- Amíg a nap nem kezd el felkelni. - adtam választ a kérdésére - Ha akarsz, aludhatsz, majd felköltelek, ha kezdjük. - magam sem tudom, hogy miért viselkedek vele ennyire normálisan, de viszont azt sem, hogy miért is vagyok vele utálatos.
- Nem vagyok annyira fáradt. - ahogy kimondta egy nagyot ásított. Felkuncogtam, hogy ez a hazugsága nem jól jött ki. - Talán egy picit. Mi lenne, ha beszélgetnénk? - meglepődtem ezen a kérdésén, és ha jól hallottam, akkor ő is.
- Rendben. - egyeztem bele. Miért kéne félnem, hisz semmi rossz nem sülhet ki belőle. - Mit szeretnél tudni? - álltam fel a földről, ahol eddig ültem, és az ágyhoz sétáltam, majd a végére ültem.
- Miért utálsz? - tette fel váratlanul a kérdését.
- Nem utállak, csak amikor először mutatkoztál be, akkor nagyon nagyképűnek tűntél, és azóta az bennem van. - mondtam az igazat. Tényleg szó sem volt arról, hogy utálom, csak egyszerűen nem bírom az olyan embereket.
- Sajnálom, csak megszoktam, hogy ebből a társaságból szinte mindenki utál. - szomorkásan hajtotta le fejét.
- Azt hiszik, hogy kihasználod Zayn-t. - beleegyezően bólintott - Próbálj meg normálisan viszonyulni a lányokhoz. Ha megkéred őket, akkor biztosan adnak még egy esélyt. - megijesztett, hogy próbálok segíteni neki.
- Lehet, hogy igazad van. - egy apró mosoly jelent meg arcán - Te hogy kerültél ebbe a csapatba? - tette fel az újabb kérdést.
- Lényegtelen, de én nem tartozom ide. - nem akartam elmondani neki a történetem, mert annyira azért nem vagyunk jóba. Ezután néhány másodpercnyi csend következett, amit ő tört meg, azzal, hogy beszélni kezdett.
- Zayn és nem azért járunk, mert szeretjük egymást. A menedzsmentek raktak össze minket, hogy az én bandám is kapjon egy kis népszerűséget. Nem akartam bele menni először, de muszáj volt, hogyha még szerettem volna, hogy a Little Mix megmaradjon. – szemeim elkerekedtek, és szám is eltátottam ezek hallatán. Valóban igazuk lett volna a lányoknak? Tényleg csak kihasználja, de nem önszántából. Tudtam, hogy valami nem stimmel az ő kapcsolatukban, de azért erre nem számítottam. Választásra kényszerítették, ami egyáltalán nem igazságos. Miért kell járni valakivel, ahhoz, hogy közbe azt csinálja, amit szeret? Ilyenek lennének a menedzserek? Kihasználják az ő kis sztárjukat, csakhogy nekik több bevételük legyen? Ez undorító!
- Ki tud még róla? – nem voltam teljesen biztos abban, hogy hangom normális volt, mert a torkomban a gombóc egyre nagyobb lett.
- Csak te, senki más. – egy aprót szipogott, majd szemeit törölgette. Mindenki utálja, csak azért mert rákényszerítették valamire, és még pluszba én is ráteszek egy lapáttal. Miért érzem, hogy kezd egyre jobban bűntudatom lenni? Nem csináltam semmi rosszat, mégis egyre jobban fojtogat egy maró érzés a mellkasomban.
- Harry és én kiskorunk óta legjobb barátok voltunk. – nem tudom, hogy jól teszem-e, hogy elmondom neki, de úgy érzem kötelességem megtenni – Az X Factor jelentkezése után kevesebbet beszéltünk, de ott voltam minden fellépésükön, aztán ahogy vége lett, a mi családunk Boston-ba költöztünk. Az első pár napban szinte minden órában beszéltünk, aztán egyre kevesebbet, míg végül egyáltalán nem. Most viszont ide küldtek, hogy változzak meg, és Harry úgy tesz, mintha semmi nem történt volna az elmúlt másfél évben. Elvárja, hogy jó pofizzak, de megváltoztam, úgyhogy a rosszabbat kapja. – egy kicsit megkönnyebbültem, ahogy elmondtam, de még ez sem volt a teljes igazság. Ha erre azt mondta, hogy nagy szemétség, akkor előre félek, hogy mit mondana a többi dologról. Sok olyan van még, amit nem tud, de azt hiszem, nem is olyan fontos tudnia.
Az este további részén elkezdtünk beszélgetni, és szinte le sem lehetett lőni minket. Annyira fura, hogy volt egy közös témánk, és eddig szinte csak öltük egymást. Jó, nem azt mondom, hogy ezek után puszi pajtások leszünk, de mindenféleképp kevesebbet fogjuk egymást szívatni.

*  *  *  *  *

Leültünk a stég szélére, lábunkat lelógattuk, és úgy néztük, hogy az öt sráccal mi fog történni. Mindannyian a saját kis matracukon helyezkedtek el, de már nem a biztonságot nyújtó ágyban, hanem a tó vízén. Lassan sodródtak, mindenki másfele ment, csak a Ziall párosunk maradt egymás mellett, akik végül egymást karolva aludtak. Unaloműzésképp az iPad-emmel csináltunk róluk képeket, de amikor az óra elhagyta a nyolcat, már semmi izgalmasat nem tudott mutatni az alvó verseny.
- Fel kellene költeni őket. - szólaltam meg unottan.
- Már ideje lenne. - egyezett bele Perrie is.
- Háromra egy nagy sikítás. - ültem fel rendesen - Egy, kettő, három! - ahogy számat elhagyta az utolsó szó, mindketten egy óriásit sikítottunk egyszerre. A fákon ülő madarak hangosan repültek el, közben a kezemben lévő készüléket a srácokra irányítottam, és videózni kezdtem a reakciójukat.
Legelőször Louis pattant fel álló helyzetben, de mivel a matrac nem volt stabil, így hamar a vízben landolt. Őt követte Harry, aki csak ijedten ült fel, és nézett össze-vissza. Tekintete rémült volt, nem tudta hova tenni a dolgokat. A harmadik személy Niall és Zayn volt, akik a hirtelen jött zajtól először összefejeltek, majd végül Niall leesett és a vízben landolt. Malik rémülten kapkodott mindenfele, próbált a matracon maradni, de amint rájött, hogy keze meg van bilincselve, gyorsan hasra vágta magát. Az utolsó személy pedig Liam volt, ő is ijedten ül fel, de ő sem úszta meg a reggeli fürdőzést. Perrie-vel már szabályszerűen sírtunk a nevetéstől, mindkettőnk arca piros volt, és egymásba támaszkodva próbáltunk nem bele esni a vízbe.
- Mi volt ez a hangos sikítás? - Catarine hangja álmosan csengett a hátunk mögül. - Itt meg mi folyik? - ült le mellém, de válaszolni nem tudtam, így csak a kezébe nyomtan a tabot és elindítottuk neki a videót. Nevetve nézte végig, amit persze a fiúk nem néztek jó szemmel.
- Dorinda! - egyszerre szólaltak meg, és mindnyájuk hangja tele volt haraggal.
- Legalább letudtátok a fürdést. - nyögtem ki nehezen. Szúrós pillantásokat küldtek felém, ahogy egyre közeledtek, maguk mellett húzva az ágyaikat, csak Zayn volt rajta, akit a szőke srác tolt. Szapora légzésemet nem tudtam csillapítani, és a szememből a könnyek is még potyogtak hiába próbáltam nem nevetni.
- Hogy hoztál ki minket? Hogy került ránk a bilincs? Miért kellett ezt? - ezek a kérdések hagyták el a szájukat.
- A bilincs levétele könnyű volt. - vontam vállat vigyorogva.
- És két személynek mindent egyszerűbb. - karolt át bal kezével Perrie. A fiúk erre a mozdulatra megálltak és bagoly szemekkel néztek minket. Ismét nevethetnékem támadt az arcuk láttán, amire a meglepődöttség teljesen kiült, és nem tudták hova tenni ezt a helyzetet.
- Ti ketten csináltatok valamit és még mindketten jól vagytok? - Zayn tekintete barátnője és köztem cikázott.
- Megfogadtuk Niall szavait és adtuk magunknak még egy esélyt. - bólogattunk mindent tudóan.
- Örülök, hogy legalább vele jóba vagy, de miért kellett? - tette fel a következő kérdést Styles, közben Danielle és Eleanor is megérkezett és helyet foglaltak mellettünk.
- Neked megígértem, hogy tönkre teszem a nyarad. Tomlinson-t csak úgy zsigerből nem csípem. Niall meg megbilincselt. - ahogy mondtam a neveket úgy néztem a fiúkra - Malik. - néztem a következő személyre - A barátnőddel bilincseltél meg, ami alapból gerinctelenség, a másik meg....nagyon jól tudod. - nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg a múltkori csók esetet. - Liam. - néztem az utolsó személyre - Neked nincs konkrétabb okom, csak gondoltam te se maradj ki a mókából. - vontam vállat vigyorogva.
- Kösz, kedves vagy. - mászott ki a vízből Liam.
- Dorinda. - nézett rám Harry.
- Neked semmi nem jó? - álltam fel mérgembe - Itt vagyok, Perrie-t se akarom megölni, próbálok normálisan viselkedni, de neked ez sem elég.
- Ez nem normális viselkedés. - rázta fejét rosszallóan.
- Akkor várd ki a kirándulás végét, ugyanis ez csak a kezdett. - kacsintottam rá.