20. Milyen Catarine?

Hellooooo!!!:DD El sem hiszem gyerekek, NYÁRI SZÜNET VAN*---------------*!!!! 

Olyan régóta várom már ezt a napot:'D De azért fognak hiányozni az osztályból egy páran=/ Mindegy, de legalább pihenés van ezerrel^^ Nem is húzom tovább, jó olvasást, és el ne felejtsetek komizni!!!;)

Az éjszaka során egy szemernyit sem aludtam. Folyton kattogott az agyam és csak forgolódni tudtam. Próbáltam egy jó ötletet kitalálni, amivel Cat elmondhatja, Tomlinson-nak, hogy testvérek, de semmire nem jutottam. Mi van, ha Louis nem úgy fogadná, mint ahogy azt várnánk? Több mint 15 évig boldogan élt és eszébe sem jutott, hogy lehet egy ikertestvére.

- Nem aludtál semmit, igaz? – szólalt meg mellettem Cat. Ijedten kaptam felé a fejem, mert nem gondoltam volna, hogy fel van.

- Nem. – motyogtam és megráztam a fejem.

- Ne rágódj ezen, úgyse fog kiderülni soha. – vont vállat álmosan.

- Nem tudhatod előre.

- Nem is akarom. - motyogta. Nagyokat ásítva ültem fel az ágyba, majd hajamba túrva másztam ki onnan. Gondolkoznom kell, így muszáj elmennem valahova.

- Elmegyek futni. – jelentettem be, majd a szekrényből előkaptam egy hosszú fekete szaggatott bőszáru melegítőgatyát és egy fekete pólót. A fürdőben ezeket magamra vettem, hajam egy lófarokba fogtam, majd magamhoz vettem a telefonom és a fülesem.

- Megleszel? – néztem félve Cat-ra, aki kicsit aggódva igaz, de bólintott – Maximum egy óra az egész. – az órára néztem, ami még csak fél hetet ütött – A srácok miatt meg ne aggódj, tíznél hamarabb nem szokásuk felkelni. – legyintettem.

- Megleszek, nyugi. – mosolygott.

- Akkor megyek is. És érezd magad otthon. – intettem, majd kisiettem a szobából és a házból is. A kapun kilépve elkezdtem kocogni a Hayd park felé, de közben agyam még mindig a tegnap estén kattogott.

Catarine szemszöge:

Miután Dorinda elment, unottan dőltem le az ágyába. A mosoly egyből eltűnt arcomról, ahogy eszembe jutott, hogy itt vagyok vele, velük egyházban. Régóta vártam azt, hogy személyesen láthassam, de most félek. Hiába tudom, hogy ő úgysem ismer, nem is tud a létezésemről, mégis rettegek. Ez a legrosszabb benne. Boldog élete van, rendes barátai, millió lány álmodozik róla és még csak nem is emlékszik az ikertestvérére. Vajon anya mesélt neki rólam? Vagy már ő sem emlékszik rám? Az nem lehet! Egy ember nem felejtheti el a saját gyerekét igaz? Muszáj emlékeznie! Még ha, most nem is ismer, remélem azért az emlékezetében még élek.

Egy könnycsepp gördült végig arcomon, ahogy ezeken gondolkoztam. Talán igaza van Dorinda-nak és el kéne mondani Louis-nak az igazat. De mi van, ha ő nem úgy reagálna? Nem akarok még nagyobbat csalódni, elég volt az eddigi életem arra.

Félóra elteltével még mindig ugyanúgy feküdtem, ahogy Do elment, de ezt a nagyon fárasztó tevékenységemet hasam korgása zavarta meg. Éhes voltam, de nem mertem lemenni. Mi van, ha összefutok valamelyik sráccal odalent? Nem akarok találkozni velük. Bár, Do azt mondta, hogy tíznél hamarabb úgysem kelnek fel, és az órára nézve megállapítottam, hogy még csak hét óra. Jó az arány. Gyorsan felpattantam az ágyból, hajam nagyjából rendbe szedtem, a rövidnadrágom és a pólóm megigazítottam magamon és az ajtóhoz léptem. Semmi zaj nem szűrődött be, így lassan kinyitottam a fehér fa ajtót és kikukucskáltam rajta. Senki és semmi sehol.

Lábujjhegyen kisétáltam, magam után csendesen bezártam az ajtót és leosontam a konyhába. Szerencsére tegnapról emlékeztem merre kell menni, így nem tévedtem el, mert simán kinézem magamból, hogy képes vagyok eltévedni ebbe a házba. Sokkal nagyobb, mint amilyenbe eddig laktam. Maga a nappali és Dorinda szobája kitette azt, amibe eddig éltem.

*  *  *  *  *  *

Negyedórája matathattam a konyhába, amikor halk lépteket hallottam magam mögül. Próbáltam nem figyelni rá, és bebeszélni magamnak, hogy csak én akarom hallani azokat a hangokat, mert valójában nincs ott senki. Ügyet sem vetve furcsa gondolataimnak mosogattam tovább az edényeket és eszközöket, amivel ettem, amikor tisztán hallottam, hogy a szék lába nyikorog. Ijedten fordultam meg és a látványtól egy nagyot sikítottam.

- Te ki vagy? – szólt egy szőkéshajú srác, kezében egy pizza szelet, amit rám tartott, míg mellette egy tüsis hajú srác állt egy játék pisztollyal a kezében.

- Ezt én is kérdezhetném tőletek. – néztem rájuk.

- Niall és Louis. – mutogatott a barna hajú srác. Az utolsó név hallatára szemeim elkerekedtek és levegőt is elfelejtettem venni. Ez nem lehet ő!

- Te nem normális, most miért buktattál le minket? – bökte oldalba a szöszi. Nem figyeltem rá, hanem csak Louis-t néztem. Felnőtt. Már nem az a hároméves, aki az én emlékezetemben volt. Mindig elgondolkoztam rajta, hogy hogyan nézhet most ki, de be kell vallanom, sokkal helyesebb, mint azt valaha is gondoltam volna. Arcát enyhe borosta takarta, szemei álmosak voltak, haja kócos volt.

- Srácok, mi volt ez a hangos sikí….Catarine? – a hang felé fordítottam a fejem, és az ajtóban Harry állt. Szemei neki is álmosan csillogtak, haja szanaszét állt és csak egy fekete boxer volt rajta.

- Harry? – kérdeztem vissza, kezemből a kés kiesett.

- Hogy kerülsz ide? – ráncolta homlokát értetlenül és beljebb sétált. Szám szólásra nyitottam, de megelőzött. – Dorinda. – motyogta fejét rázva.

- Ti ismeritek egymást? – nézett ránk zavartan Louis.

- Igen. – mondtuk egyszerre, mire mindketten szégyenlősen lehajtottuk a fejünket.

- Itt már történt valami. – nevetett fel a szöszi.

- Ő a klubból a lány, akiről meséltem. – válaszolt Harry, arcom elöntötte a pirosság. Beszélt volna rólam nekik?

- Rosszabbra számítottam. - jött be a helységbe egy kreolbőrű srác.

- Megyek, hívom a rendőrséget. – szólalt meg Louis. Mindannyian értetlenül néztünk rá, mire megmagyarázta – Azt hittem, hogy betörő van a házba és felhívtam őket. – vont vállat, idegesen vakarta tarkóját.

- Egy betörő mióta csinál magának reggelit és mosogat is el? – ráncoltam homlokom.

- Azt hittem, hogy most a 21.-ik században már rendes betörők is vannak. – mondta durcásan és kisétált innen.

- Ne törődj vele, mindig ilyen. - szólalt meg a sötét bőrű srác.

- Kérhetek valamit? – néztem körbe rajtuk, mire mindannyian egy nagyot bólintottak. – A játék pisztolyt és a pizzát légy szíves elemelnéd? Nagyon frusztráló tud lenni. – néztem Niall-re.

- Honnan tudod, hogy nem igazi? – kiabált be Louis.

- A narancssárga töltényt benne hagytad. – kiabáltam ki neki, a többi srác felnevetett.

- Kéred? – tolta közelebb arcomhoz a szöszi a pizza szeletet, amit kíváncsian néztem.

- Ezen milyen szőr van? – néztem meg jobban, de ahogy öt centire volt orromtól rám jött a hapcizhatnék és egyből rájöttem.

- Macska. – vigyorgott Harry, közbe a fekete hajú srác kisétált.

- Vidd innen! – toltam el a pizzát, elfordultam és még egyet hapciztam.

- Jól vagy? – jött mellém Harry, hangja aggodalomtól csengett.

- Persze, csak allergiás vagyok a macskákra. – néztem fel rá hunyorítva.

- Egy rossz pont a javadra. – nevetett fel Louis, mire zavartan néztem az előttem tornyosuló göndör hajú srácra.

- Imádom a macskákat. – suttogta alig halhatóan, ajkain egy félmosoly ült. Szégyenlősen túrtam egy tincset hajamból fülem mögé, fejem lehajtottam. – Hé. – állam alá nyúlt, kényszerített, hogy szemébe nézzek – Ezt az apróságot elnézzük. – nézett szemembe. Arcán a kis gödröcskék megjelentek, ahogy mosolygott, szemei csillogtak, akár egy gyémánt.

- Na jó, mielőtt elolvadnátok egymás karjaiban, megyek és kidobom a taccsot. – imitált hányás a szőkeség és a barnaság, majd kisétáltak ezzel kettesben hagyva minket. A szemkontaktus még mindig nem szakítottuk meg és csak bőszen mosolyogtunk egymásra. Miért van az, hogy egy srác így el tudja csavarni egy lány fejét? Harry olyan más, mint a többi fiú, akivel eddig összesodort az ár. Ő kedves, az elejétől fogva azzal, hogy rám néz és mosolyog, képes zavarba hozni. Rendes srác, és több millió lány álmodozik róla. És ez a bökkenő. Bárkit megkaphat és kétlem, hogy neki egy olyan fajta lány kell, mint én.

- Gyere. – fogta meg a kezem, majd maga után húzva indult el valamerre, mint nem sokkal később kiderült a nappaliba sétáltunk át. Leültetett az egyik nagyobb kanapéra, míg ő a velem szemköztin foglalt helyet. Nem szólaltunk meg, csak ültünk és egymást néztük.

Jobban feltérképezve őt, rájöttem, hogy tökéletes srác. Arca olyan volt, akár egy angyalé – már ha lehet ilyet mondani egy srácra -, felső teste izmos volt, hasán néhány kockát kivettem, még így ülve is, és csípőtől lefelé. Nos, itt nem tudtam felmérni. Amint rájöttem, hogy csak egy szál alsóban ül előttem, zavaromban lehajtottam a fejem.

- Amúgy elárulod a neved? – jött be a helységbe a kreolbőrű srác, mellette egy másik barna hajú srác.

- Catarine. – mosolyogtam rá.

- Milyen Catarine? – kérdezte az ismeretlen fiú.

- Miért érdekel? - húztam fel egyik szemöldököm kíváncsian.

- Ritka vezetéknév lehet. – gondolkodott el a fekete hajú. Értetlenül néztem Harry-re, aki majdnem elnevette magát.

- Ne foglalkozz vele, még korán van, ilyenkor azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. – legyintett.

- Igenis tudom! – durcázott be a szóban forgó, majd elfordult, valamit matatott gatyájával, majd visszafordult. – Fiú vagyok! – mondta büszkén és egy nagyot ásított. Nem bírtam ki nevetés nélkül, hogy leellenőrizte magát. Komolyan, mint az öt évesek, akik még bizonytalanok magukkal szemben. Szerencsére ezen nem csak én, hanem Harry is elnevette magát, így kevésbé éreztem magam kellemetlenül.

- De most komolyan! – szólt ránk a barna hajú – Mi a vezetékneved? – nézett rám komoran, mire megfagyott a levegő, és azzal együtt én is.

Dorinda szemszöge:

A futás tényleg nem tartott tovább egy óránál és sikerült tiszta fejjel gondolkoznom. Igaza van Cat-nek, és tényleg nem kell elmondani Louis-nak az igazat. Ha úgy alakulnak a dolgok, akkor majd kiderülnek a dolgok, de addig is jobb, hogyha nem kavarjuk fel a hullámokat.

A kapun belépve, ugrálva tettem meg azt a pár lépésnyi távolságot, ami az ajtóig vezetett, majd a kulccsal kinyitva azon is bementem. Fülemből a fülest kihúztam és úgy kezdtem elindulni a lépcső fele.

- Szia Dorinda! – köszönt Liam a nappali ajtajából.

- Szia, Liam! – intettem, majd mit sem törődve léptem fel az első lépcsőfokra, azonban itt ledermedtem. – Liam? – motyogtam alig hallhatóan, és visszafele kezdtem el menni. A nappaliba érve lesokkoltam. Az egyik kanapén Cat ült, vele szemben Harry, mögötte pedig Liam járkált idegesen. – Elfelejtkeztem az interjúról. – suttogtam, majd a homlokomra csaptam egyet. Nem lehetek ennyire hülye, hogy ezt tettem.

- Dorinda, nem szeretnél bemutatni nekünk valakit? – nézett rám mérgesen Payne.

- Kéne? – tettettem nyugodtságot, de belül forrtam.

- Nem ártana. – szólalt meg rekedtes hangon Harry. Cat-re néztem, majd lassan elindultam felé és helyett foglaltam mellette.

- Ő itt Catarine. Még valami? – néztem a két fiúra.

- Milyen Cat? – firtatta tovább fürtöske.

- Egy ideje próbáljuk kiszedni belőle, de nem mondja el. – állt meg Payne, haverja háta mögött.

- Catarine Hill. – mondtam azt, ami legelőször az eszembe jutott.

- Biztos? – nézett rám sunyin Liam.

- Annyira, minthogy ti idegesítőek vagytok! – bólogattam vigyorogva. Nem szólt semmit, helyette inkább az orra alatt motyogva sietett ki innen. – Minden rendben? – fordultam aggódva a mellettem ülő lány felé.

- Persze. - erőltetett egy mosolyt.

- Dorinda, nem gondoltad, hogy szólnod kellett volna, ha idehozol valakit? – próbált beszélgetést kezdeményezni Harry.

- Azt hiszem, kezd nagy lenni itt a huzat. Nem gondolod? – néztem a szőkeségre, aki értetlenül nézett rám.

- Ne csináld ezt! – szólalt meg egy kicsit ingerültebben kedves barátunk.

- Azt csinálok, amit akarok. – fordultam felé.

- De nem az én lakásomban.

- Nem csak te laksz itt. – vágtam szavába, kezeim magam előtt fontam össze.

- Hát pont ez az! – állt fel idegesen – Dorinda, megértem, hogy engem ki akarsz készíteni, de a többiekre azért lehetnél figyelemmel.

- Öhmm, hagy gondolkodjak el. – simítottam egyik kezem államra és úgy néztem rá – Nem! – adtam az egyszerű és tömör választ, majd karon ragadtam Cat-et és felsiettünk az emeletre. Magam után az ajtót hangosan bevágtam, és idegesen dobtam telefonom az ágyamra.

- Mi volt ez? – szólalt meg félénken Cat.

- Mire célzol? – fordultam felé.

- Azt mondtad, hogy jóba vagy Harry-vel, de most mégsem úgy tűnik.

- Egy kicsit szépítettem a dolgokon. – vontam vállat és leültem az ágy szélére.

- Hallgatlak. – ült le mellém.

- Harry és én tényleg jóba voltunk. – hajtottam le a fejem – Aztán, másfél éve elköltöztünk és minden megváltozott. Most mégis itt kötöttem ki nála, de ki nem állhatom.

- Mit csinált? – hangja nem volt több suttogásnál. Haboztam, hogy elmondjam-e neki vagy nem. Igaz, ő is elmondta nekem a múltját, én mégis féltem elmondani az enyémet.

- Imádlak és szeretlek Cat tényleg, de nem mondhatom el. – néztem fel rá és megráztam a fejem. Arcára kiült a csalódottság és a meglepettség.

- Nem bízol bennem? – suttogta kétségbeesetten.

- Benned bízok, de Styles-ben nem.

- Ő, hogy jön ide? - ráncolta homlokát.

- Van valami köztetek, vagy ha még most nincs, akkor napok kérdése és lesz. – arcomra egy félmosoly kúszott – Ha közelebbi kapcsolatba lesztek, kérdezni fog rólam, hogy miért viselkedek így vele, velük, mert azt hiszi, hogy te tudod. Tudom, milyen makacs és önfejű tud lenni, addig, amíg el nem éri a célját. Ez az oka. – magyaráztam meg.

- Értem. – bólintott egy aprót – Amúgy tudja ezt valaki?

- Egy személy. – mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott Josh.

- Te tudod, de ha van, valami szólj. – bökött oldalba mosolyogva, mire beleegyezően bólintottam.

- Mi történt, amíg nem voltam itt?

- Semmi érdekes. – vont vállat – Csak a nevemet akarták tudni.

- Beszélek velük. – álltam fel hírtelen.

- Dorinda, ne! – kapott kezem után – Nem akarom, hogy még miattam is veszekedjetek.

- Rá se ránts. – legyintettem – Valami miatt úgyis van valami, szóval mindegy. – húztam ki kezem, kezei közül és kisiettem az ajtón. A lépcsőn gyorsabban mentem, mint szoktam, csakhogy még itt találhassam őket. Nagy mázlim volt, ugyanis most hagyták el a házat, és mielőtt a bejárati ajtó bezáródott volna, gyorsan utána kaptam, így ők még nem messze voltak tőlem.

- Hé! – szóltam utánuk, mire kíváncsian fordultak meg. Mindannyian értetlenül néztek rám, csak Horan integetett mosolyogva. Aranyos volt, de nem akartam kiesni a szerepemből, így nem viszonoztam gesztusát.

- Mit szeretnél? – szólt Harry idegesen.

- Szálljatok le róla! – vágtam kezeimet csípőmre.

- Miért véded ennyire? – szólalt meg hitetlenkedve Payne.

- Mert a barátnőm.

- Valamit titkoltok. – rázta a fejét Tomlinson.

- Ugyanúgy, ahogy te is. – néztem rá, mire értetlenül vonta össze szemöldökét. Magamban jól arcon csaptam magam, ahogy végig vettem mit is mondtam.

- Szerintem aranyos csaj. – vont vállat Niall. Mind a négy fiú meglepve fordult felé, arcomra egy sunyi mosoly ült.

- Hidd el, Styles is bírja. – lépkedtem le a lépcsőn és lassan sétáltam feléjük.

- És akkor mi a baj? Rendes lány és aranyos. – nézett rám mérgesen a fürtöske.

- Pont ez az! – álltam meg vele szemben – Egy olyan lány, mint ő nem érdemel meg egy magadfajtát! – böktem mellkasára, hangom tele volt undorral.

- Mi bajod velem? – kiabált az arcomba.

- Az, hogy egy undorító féreg vagy! – kiabáltam rá, szemei tele volt haraggal és dühvel. Hiába volt köztünk majdnem egy fejmagasság különbség, mégis tudtam, hogy hátizmai megfeszültek, kezei ökölbe szorultak.

- Legalább nekem vannak barátaim. – szűrte ki fogai között.

- Ja, akik kinyalják a hátsódat. – nevettem fel szánalmasan - Ezeket nem lehet annak nevezni. – mutattam a háta mögött feltornyosult négy srácra.

- Na jó, ebből elég! – lépett közénk Payne. – Dorinda, vegyél vissza magadból, mert simán az utcára tehetünk. – nézett rám komoran.

- Az lenne a legjobb. – motyogtam, de tudtam, hogy nem tennék meg. Harry-re vagyok bízva és lássuk be, ő nem hagyná.

- Egy húzásod van! – Liam hangja komoly volt, ellent mondást nem tűrt.

- Utoljára mondom el! – léptem egyet hátrább. – Szálljatok le Catarine-ról, különben olyat teszek, amit még én is meg fogok bánni! – néztem Styles szemébe, majd faképnél hagyva őket siettem be a házba. Első utam a szobába vezetett, ahol Cat az ablaknál állva várt rám. Tudtam, hogy hallotta, hisz az ablakom pont a bejárati ajtó felett van. Vállat vonva siettem be a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam. Kilépve innen a szomorkás, magátokoló lánynak nyoma sem volt, helyette egy izgatottan boldog lány fogadott.

- Veled mi történt? – léptem hozzá közelebb, mire az arcomba nyomta a telefonját. Kicsit távolabb eltartva szememtől kezdtem el olvasni:

                Bocsi, a reggelit, mi lenne, ha ma elmennénk este valamerre ketten?:) Ígérem semmi faggatózás, csak ha te szeretnél beszélni róla! Harry Xx U.i: Dorinda-nak erről ne szólj!