2. Többiek?

Heyhoo:D húú hát örülök hogy tetszik ez a blogom is:) nem is tudom mit mondjak:')
Ígérem, hogy egyik blogot sem fogom elhanyagolni!:) Puszi Xx

-Dorinda? - mért végig csillogó szemekkel
-Nem, a húsvéti nyuszi. - forgattam meg szemeim
-Uram isten Dodo. - ölelt magához - Hogy vagy? - bújt még közelebb hozzám. Az én kezeim magam mellett tartottam.
-Szarul de büszkén! - veregettem meg vállát - De, hogy most ezt így tisztáztuk, lépjünk következő szintre. Szóval, megmutatnád a szobám? - toltam el magamtól, mire csak furán nézett rám. Gondolom nem erre számított.
-Persze, gyere! - nyitotta ki jobban mellette az ajtót, így beinvitálva engem. Bementem, és egy nagyobb előtérbe kerültem. Velem szembe volt a lépcső, és két oldalt, még valami két helyiség. Az egyik ilyen szobából vagy miből, hangokat hallottam, de letudtam annak, hogy csak a tv megy.
Harry, elsétált előttem a lépcsőfele, én pedig követtem. Az emeleten két felé lehetett menni: jobbra és balra. Mi jobbra mentünk, és ott is az utolsó ajtónál álltunk meg.
-Ez lenne az! - bökött fejével a barna ajtóra
-Kösz! - erőltettem egy mosolyt majd benyitottam. Az ajtóval szembe volt egy francia ágy, annak két oldalán éjjeliszekrény, jobb oldalt a falnál egy íróasztal, mellette egy kis polcos szekrény, mellette egy ajtó, és az után egy fésülködő asztal, míg baloldalt a falon egy egész szekrénysor ment végig, aminek az elején tükrök voltak. A falak lilában pompáztak. De a java csak most jött. A szobába mindenhol bőröndök, és dobozok voltak, amerre csak néztem. Nem gondoltam volna, hogy ennyi cuccom van.
-Tetszik? - lépett mellém Harry.
-Ja. - bólintottam - Most pedig légyszí egyedül hagynál? - fordultam felé. Szeméből a csalódottság tükröződött, de nem gondolhatja, hogy azok után, majd a nyakába borulok.
-Persze! - erőltetett egy mosolyt, majd bezárva az ajtót, kiment. Vettem egy mély levegőt, majd a sok doboz közül, megpróbáltam megkeresni a laptopom. Szerencsére hamar meglett, így rádobtam az ágyamra, bekapcsoltam és míg vártam, hogy életre keljen anyámat tárcsáztam. Amint fölvette, egyből letámadtam, nem hagytam szóhoz jutni.
-Miért pont ő? Miért nem lett volna jó nagyi vagy valaki? Miért pont Harry-hez kelletett lepasszolnotok? Te is nagyon jól tudod, hogy nem bírom. Elegem van belőle! Amikor megláttam, így is azt hittem, hogy hanyatt vágódom. Légyszíves gyertek vissza értem!
-Mást nem találtunk aki jó hatással lenne rád. Így megtudjátok beszélni a dolgokat, úgyis rég láttátok egymást. - beszélt nyugodtan
-Anya légyszíves. - kezdtem el sírni - Eláruljak egy nagy titkot?
-Persze! - hallottam hangján, hogy elmosolyodik. Nem csoda, hisz ritkán tudunk beszélni kiabálások nélkül.
-Ő miatta lettem ilyen! Miatta van minden! Anya légyszí vigyetek haza. - szipogtam a telefonba
-Ne butáskodj! - nevetett fel, na ennyit arról, hogy milyen megértő - Jól ellesztek, úgy mint régen.
-Soha! - kiabáltam - Azt hittem, most az egyszer megértesz, de nem! Utállak! - nyomtam ki, majd az ágy végébe dobtam a telefont. Lehasaltam a géphez, elindítottam pár zenét, majd nekikezdtem a pakolásnak.
Az egész délutánom elment azzal, de végül minden szépen a helyére került, bár úgyse lesz sokáig így. Este kilencre kész voltam, így leültem az íróasztalhoz, és kihúztam a fiókját, hogy berakhassam a gépem, amikor a kezem egy fényképalbumba ütközött. Óvatosan kiemeltem, és belelapoztam.
A képeken két kis gyereket lehetett látni. Tudtam, hogy kiket ábrázol, de tovább nézegettem őket. Mindegyik képen olyan boldogak, hogy kezdtem irigyelni őket, és sírva néztem tovább. Megráztam a fejem, majd az albumot visszaraktam oda ahonnan elvettem, tettem rá egy csomó papírt, és visszatoltam a fiókot. A gépet az asztalra raktam, és bevonultam a fürdőmbe. Engedtem vizet a kádba, közbe megszabadultam ruháimtól, és belemásztam. Áztattam magam egy ideig, majd megmosakodtam, kimásztam és felvettem a pizsim, befeküdtem az ágyamba, és hamar el is aludtam.

*  *  *  *  *  *

Unottan dobtam hátra magam, az ágyamon. Két óra és még nem kezdtem az életemmel semmit. Lemenni nem szeretnék, mert semmi kedvem Harry-vel beszélni. Szeretném kerülni amennyire csak tudom.
Eldöntöttem, hogy elmegyek egy kis városnézésre, úgyis rég voltam már itt. Kinyitottam a szekrényajtóm, kikaptam belőle találomra, egy sötétkék farmert, egy szürke hosszujjú felsőt, aminek az elején egy szív van, hozzá lila tornacipőt, egy fekete kalapot, és egy szürke sálat, ugyanis egy kissé el van borulva.Fel kaptam azokat, a fürdőbe mentem a szemem kihúztam tussal szokásos módon, hajam pedig kiengedve hagytam. Fogtam még pár cuccot, és egy fekete nike táskába belepakoltam, átdobtam a vállamon, és elindultam lefelé.
-Hova-hova? - szólt egy hang, amikor az ajtóhoz értem
-Városnézésre. - néztem rá, mire csak rosszalóan csóválta a fejét
-Táskával? Gyere inkább ismerkedj meg a többiekkel. - kezdett el húzni az egyik ajtó felé
-Többiekkel? - lepődtem meg, de mire kimondtam, már négy szempárral találtam magam szembe. Ijesztő látvány tud lenni az biztos.
-Szia. - köszöntek egyszerre
-Csoki. - mondtam unottan
-Hol? - nézett körbe a szőke hajú srác
-Niall, állj le! - szólt rá Harry - Szóval, amint látod, ez az éhen kórász, folyton zabáló gyerek Niall Horan. - mutatott a szőkére, mire az mosolyogva intett - Ő itt Louis Tomlinson. - mutatott egy csíkos pólójú srácra. - Liam Payne. - mutatott egy barna hajúra - És végül Zayn Malik. - mutatott egy kreol bőrű srácra. Meg kell hagyni négyöjük közül, ő tűnik a legnormálisabbnak. - És srácok ő itt Do, vagyis Dorinda, és nekem Dodo. - ölelt át hátulról.
-Nem! - fordultam felé - Semmilyen Do, és végkép nem Dodo! - mutatóujjam felmutattam, és így lépkedtünk egyre hátrább, mígnem a falba nem ütközött - A nevem Dorinda! Dorinda Jordan!
-Az enyém meg Bond. James Bond! - utánozott asszem' Leo vagy Louis. Mindenki felnevetett, még a velem szemben álló göndör hajú srác is. Mérgesen fordultam meg, és indultam el a szemüveges gyerekhez.
-Csak hogy tudd, ezt még megbánod! - szűrtem ki fogaim közt, szemem összeszűkítettem. A srác egyből elhallgatott, mire egy győztes mosoly terült szét arcomon. Felegyenesedtem és ledobtam magam egy kanapéra, ahol szerencsémre senki nem ült, táskám magam mellé raktam, és úgy néztem a többiekre.
Míg ők jól elszórakoztak, és csipkelődtek egymással, addig én halálra untam magam. Valahogy nem tudtak érdekelni se a vicceik, se ők maguk. Legszívesebben otthon akarok lenni, a bandával együtt lógni, csavarogni, bulizni. Mit kezdjek magammal ezzel az öt idióta, nyálgép társaságába?
Elgondolkodva néztem Harry-re. Ahogy "boxolt" a csíkos pólós sráccal, eszembe juttatta a kiskorunkat.
-Anyu, anyu! Képzeld Hazza megmentett! - néztem anyára, aki mosolyogva nézett le rám 
-Komolyan? - lepődött meg - Kitől? - guggolt le hozzám, felkapott az ölébe és úgy sétáltunk ki a hátsókertbe
-A fiúktól az oviba. - hajtottam le a fejem - Megint csúfoltak. 
-Majd adok én azoknak a fiúknak. - rázta anyu a fejét 
-Nem kell, Victoria. - szaladt oda hozzánk Harry - Én mindig megfogom védeni Dodo-t! - ölelt meg, amit egyből viszonoztam 
-Nos akkor Harry Styles, mától te vagy a kislányom hőse! - mosolyodott el anya, és átölelt mindkettőnket.
Elmosolyodtam az emlékeken, szemembe könnyek szöktek. Na nem, Dorinda nem érzékenyülhetsz el! Gyorsan rendeztem vonásaim, arcom megtöröltem, felálltam és elindultam valamerre. Mivel a házat még nem ismerem, ezért találomra mentem valahova, így kikötöttem a konyhába. Felültem a pultra, és úgy néztem a fehér hűtőt. Miért jutnak eszembe a régi emlékek? Miért kellett nekem idejönnöm? El kell innen mennem!
-Hé minden rendben? - szólt egy hang a hátam mögül, majd elém sétált, és az asztalnak támaszkodott
-Ja. - bólintottam Zack-re vagy kire
-Mindig ilyen bőbeszédű vagy? - nézett szemembe. Azok a csillogó szemek. Mi? Nem! Dorinda állítsd le magad!
-Mindenkinek jobb, amíg csak ennyit beszélek! - kacsintottam
-Vad vagy te lány! - rázta fejét mosolyogva, majd a hűtőhöz sétált, és kivett egy üveg üdítőt. Nyúlt egy pohárért, közbe felém fordult. - Kérsz te is? - bólintottam, majd nekem is töltött.
-Kösz! - vettem ki kezéből. Lassan kortyolgatni kezdtem.
-Nem szeretsz minket, igaz? - tette fel váratlanul a kérdést
-Hamar észrevetted! - bólintottam elismerően
-Majd javítunk ezen! - kacsintott, és kislisszolt a helységből. Na, ha ezen valaki változtatni fog valamit, akkor annak minden elismerésem.
Gondolatmenetemből az ajtó csengője hozott vissza. Nem erőltettem meg magam a kinyitásával, szóval nyugodtan ültem, a lábam lógatva. Csaj hangokat hallottam, mire elindultam az emelet fele, de útközbe valaki megint megállított.
-Gyere már, ne legyél társaság romboló. - húzott vissza fürtöske. Unottan vonszoltam magam utána. Ahogy beértünk a nappaliba a négy fiúhoz társult még három lány. Végig néztem rajtuk, ahogy ők is jó alaposan megnéztek, de legfőképp a hajam. Talán nem láttak, még pink hajat?
-Szia Eleanor Calder. - jött közelebb az egyik csaj. Kedves, aranyos lánynak tűnt, nyomott három puszit az arcomra majd arrébb állt.
-Dorinda Jordan! - erőltettem egy mosolyt
-Szia Danielle Peazer. - jött egy göndör hajú lány. Ő is kedves tűnt, és ő is nyomott három puszit arcomra, és arrébb állt. Rá is rá mosolyogtam, és a harmadik csajt néztem. Ő kényelmesen ült a kreolbőrű srác ölébe, és flegmán nézett rám.
- Perrie Edwards vagyok, de gondolom már tudod! - legyintett. Mindig is utáltam az ilyen személyeket, ezért vele se fogok kivételezni.
-Bocs, elkényeztetett picsákkal nem foglalkozok! - mosolyogtam gúnyosan. A levegő megfagyott körülöttünk, a szőke csaj pedig elképedve nézett rám.
-Zayn hallottad ezt? - fordult barátja felé, akinek a szájába ott bujkált egy apró mosoly, de összeszedte magát, és bólintott.
-Do kérj bocsánatot! - szólt rám Harry
-Egy! Mondtam a nevem nem Do, hanem Dorinda! - fordultam felé - Kettő: majd akkor bocsánatot kérek, ha lila hó fog esni. És három! Nekem nem parancsolgathatsz Styles! - mondtam tök nyugisan, rajta láttam, hogy kezd ideges lenni. Odaléptem a lerakott táskámhoz, áttettem vállamon, majd mellé léptem. - Majd jövök! - mosolyogtam rá, dobtam neki még egy puszit, és megindultam az ajtófele. Kiléptem rajta, és próbáltam elvegyülni a sok londoni között....