1. Vissza Londonba

Hát sziasztok:D ez lenne az új blogom és remélem tetszeni fog:D
Ezen az ötleten már régóta gondolkodtam, és most végre bele is kezdtem:) Remélem tetszeni fog:) Puszi Xx

-Nagy rocksztár leszek, ha nagy leszek! És te velem együtt fogsz örülni, igaz Dodo? - nézett rám csillogó szemekkel

-Igen Hazza! Mindig velem leszel ugye? - kényeskedtem, és megöleltem őt

-Örökre, és még tovább! - ölelt meg

Mély álmaimból, az én drágalátos anyám költött fel, ahogy kivágta az ajtóm.

-Gyerünk fel kelni! - húzta le rólam a takaróm

-Nem! - morogtam majd a hasamra fordultam

-Azt mondtam felkelni! - fogta meg lábaim és úgy kezdett el ráncigálni

-Azt mondtam nem! - morogtam, és a háttámlába kapaszkodtam, majd miután ráeszmélt, hogy nem ér el vele semmit, elengedett és kisétált. Nyugodtan feküdtem másik oldalamra, mire a következő pillanatban egy nagy adag hideg víz landolt a nyakamba.

-Te megőrültél? - pattantam ki az ágyból és anyámra kiabáltam

-Nem beszélhetsz így velem, megértetted? Húsz perced van elkészülni! - nézett rám erőteljesen, majd kiment, ezzel egyedül hagyva szobámba. Mérgesen csaptam be az ajtaját, és mentem a fürdőmbe. A hajamból csöpögött a víz, így fogtam egy hajszárítót, és megszárítottam, utána pedig kivasaltam. Gyorsan fogat mostam, szemem erősen kihúztam tussal, és visszamentem a szobába. Meglepődve vettem észre, hogy a földről a ruhakupacok, eltűntek mindennel együtt. Felforgattam az összes szekrényem, az íróasztalom, az ágyam, de sehol nem találtam semmi ruhát, se semmit. Végül az ágy alá betúrva találtam pár göncöt, és egy cipőt is.

-Fú milyen kedves. Gondolt rám is. - mérgelődtem magamba. Felkaptam egy fekete fehérneműszettet, rá a még itt maradt farmer tépett rövid gatyámat, hozzá egy hosszujjú, fél vállas felsőt, ami a köldökömig ért -így jól látni lehetett a köldök pc-m-, és egy fekete Converse-t, és kész voltam. Telefonom a párnám alól kivettem és letrappoltam a földszintre.

-Gyerünk reggelizni! - mutatott anya a konyha felé

-Elment az étvágyam! - mosolyodtam el gúnyosan, mire szem forgatva eltűnt előlem

-Végre Do elmegy! Elmegy Do! - jött ugrálva felém a pisis öcsém, mire megfogtam a pólójánál fogva és magamhoz rántottam

-Befogod, vagy esetleg segítsek? - szűrtem ki fogaim között

-Anyaaa! - kezdett el kiabálni, mire csak ellöktem

-Tűnés a kocsiba! - mutatott kifele, nekem pedig nem kelletett kétszer mondani. Kivágtam az ajtót, és egyenesen a hátsóülésre bepattantam, lazán elhelyezkedtem, és vártam hogy útnak induljunk. Ahogy megjöttek a többiek is, egyből elindultunk, nehogy lekéssük a gépet. Fejem az üvegnek döntöttem, és úgy néztem az elsuhanó Boston-t. Az elején nem szerettem, hogy ideköltöztünk, és most se nagyon, de nincs más válsztásom, ugyanis apa munkája miatt kelletett.

A repülőtérre érkezve, és a becsekkolás után sikeresen el foglaltuk helyünket. Pechemre nem szabadultam meg a családtól. Lassan indult a gép, én pedig beraktam a fülest a fülembe és majdnem max hangon zenét hallgattam.

De hogy ki is vagyok én? Dorinda Jordan, kamasz, lázadó lány, aki 17éve pazarolja az oxigént. Hajam színe rózsaszín, de a természetes színére már én se emlékszek. Másfél év alatt már annyiféle színt kipróbáltam, hogy már magam sem tudom pontosan. Szemem színe is változó. Na nem kell rosszra gondolni, csak egyszerűen színes kontaklencsékkel dobom fel. Másfél év telt el azóta, hogy Bostonba költöztünk, és most vissza megyünk oda ahonnan jöttünk: Londonba. Azt hiszik a szüleim, hogy ha ott hagynak valami rokonoknál, majd sikerül megváltoznom...röhejes. Apám a reptéren fog várni ránk, ugyanis ő már itt van pár napja asszem' valami üzleti ügy miatt, de ki tudja.

Nagy valószínűséggel elaludhattam, ugyanis a következő az volt, hogy a stewardes költött, hogy megérkeztünk, és én vagyok az egyedüli aki nem szállt le. A saját anyám itt hagyott!! Kicsit sem szemét. Összekaptam magam, majd lebattyogtam a gépről egyenesen a váróba, és ott megkerestem az én szeretet kis családom.

-Dorinda! - mosolygott rám apa

-Csoki. - intettem neki unottan - Hol vannak a bőröndjeim? - néztem körbe

-Ha talán otthon is lennél egy kicsit, akkor tudnád, hogy már apád kocsival elhozta! - förmedt rám anya

-Jah szóval azért nem találtam, semmit a szobámba?! - gondolkodtam

-Ne kezd megint! - lépett elém

-Nem én öntöttelek le egy adag hideg vízzel!

-Ezt most befejezni! - lépett közénk apa - Dorinda, kérj bocsánatot anyádtól! - nézett rám

-Majd ha fagy! - mentem el mellettük. Az épületből kiérve egyből megpillantottam a kocsinkat, és mire oda értem, már villogott, hogy nyitva, ugyanis apám kinyitotta azt. 

Elszomorkodva néztem Londont. Részben hiányzik, de részben nem. Egész nyáron ide leszek száműzve azért, mert próbálom élni a saját életem, és néha egy kis zűrbe keveredek, ilyenkor utálom a családom. Furcsa mód, nem arra mentünk, amerre a nagyiék laktak, hanem teljesen másfele, amitől kezdtem megijedni. Végül megálltunk egy nagy emeletes háznál. Nem mondom van pénzük azoknak akik itt élnek.

-Megjöttünk! - állította le apa a motort

-Hol vagyunk? - néztem rá értetlenül

-Hidd el jó helyen! Na gyere! - szállt ki a kocsiból, mindenki követte a példáját, de a kapunál megálltunk

-Apu kezdesz megijeszteni.

-Fél Dorinda! Dorinda fél! - kezdett el énekelni a drága látos öcsém

-Na ide figyelj! - rántottam magamhoz - Jobb, hogyha leállítod magad különben...

-Dorinda Jordan befejezted! - szólt rám anyám - Hagyd békén az öcséd! - nyúlt karomért, én pedig lehúztam a kezem a válláról

-Végre megszabadulok tőletek! - forgattam meg szemeim - Bemennénk végre?

-Nem, Do! - rázta fejét apa - Innentől egyedül kell boldogulnod! Vigyázz magadra! - ölelt meg - Nyár végén találkozunk. - mosolyodott el

-Szia Dorinda! - intett Tony, mire megejtettem egy gúnyos mosolyt

-Dorinda, légyszíves csak próbáld meg! - nézett rám könnyes szemekkel anya - Nyár végén jövünk. - intett majd mindannyian beszálltak a kocsiba. Még utoljára rám néztem, majd gázt adtak és elhajtottak. A járdaszéléről figyeltem, ahogy a kocsink egyre kisebb lesz, majd egy kanyarnál végleg eltűnt. Komolyan a családom lerázott?! Tuti, mikor haza mennek még meg is ünneplik. Valahogy érzem, hogy ez lesz életem legrosszabb és egyben leghosszabb nyara is.

Megfordultam, és elindultam a kapuhoz, ott benyitottam, és felsétáltam a lépcsőn. Vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam. Nem kellett sokat várnom, a fehér ajtó egyből nyílt, de amint megláttam, hogy ki nyitott ajtót, azt kívántam bárcsak egy rossz álom lenne.....