De amúgy ha senki nem reagált volna arra a kiírásomra én nem tudom mit csináltam volna, ugyanis annyira szeretem ezt a blogot írni (meg a másikat is!), és én már elképzeltem, hogy hogy lesz meg minden:')
De nem rizsázok többet, itt a rész és jó olvasást!:)
Jah és ezentúl megpróbálok minden héten egy részt feltenni, de ahhoz szükségem lesz a komitokra!:)
I hope you like it!:)♥
A nap erősen világított be az ablakon, ezzel megszakítva édes álmaimat. Megdörzsöltem szemeim, majd felültem az ágyba. Kicsit fáradtan körbenéztem, és akkor eszembe jutott a tegnap éjszaka.
-Basszus! - csaptam egyet homlokomra. Lefeküdtem Josh-al. Hogy lehettem ilyen ostoba? Többet sem iszok alkoholt.
A földről gyorsan összeszedtem a fehérneműim, majd azokra rávettem Josh egyik ingét a földről, és lassan kicsoszogtam. Nagyokat ásítva botorkáltam el a nappaliba, ahol a tv szólt, de sehol senki nem volt, majd átsétáltam a konyhába. Josh nekem háttal éppen ügyködött valamit, de ahogy meghallotta csoszogásom egyből megfordult.
-Szia! - köszönt egy hatalmas vigyorral.
-Hello! - mentem mellé, majd felpattantam a konyhaszekrényre - Te mit csinálsz? - néztem elé, ahol épp kotyvasztott valami trutyit.
-Magam sem tudom! - nézett rám - Amúgy jó a ruhád. - kacsintott, én pedig zavaromba inkább lehajtottam a fejem.
-Nézd Josh! - kezdtem bele mondandómba - Ami a tegnap este történt, szóval..izé...- hablatyoltam összevissza.
-Felejtsük el! - lépett elém - Mind a ketten sokat ittunk és a fejünkbe szállt. - rántott vállat. Hatalmas kő esett le a szívemről, miközben ezeket mondta, ami valószínű láthatott is, mert elkezdett nevetni.
Miután megbeszéltük ezt az igen kényes témát, arra a következtetésre jutottunk, hogy elmegyünk valamerre ebédelni. Csak ezzel egy volt a baj. Nem volt váltás ruhám, úgyhogy felajánlotta, hogy a volt barátnőjének volt nála pár cucca vegyem fel azt. Először teljességben tiltakoztam ellene, mert egy: nem akarok más ruhájában lenni, kettő: szegény csajt se akarom megbántani, és három: na jó valójában harmadik okom nem volt, csak olyan jól hangzott.
Szóval, miután lefürödtem és elvégeztem teendőim, visszasétáltam a szobába, ahol Josh már teljes öltözékben állt, előtte néhány ruhával. Félve közelítettem meg az ágyat a sok színes anyagtól, és amikor megláttam őket, elkapott a rosszul lét.
-Kizárt, hogy én ezekbe elhagyjam a házat! - vetettem egy lenéző pillantást a ruhákra. Volt ott virágos ruhától kezdve, hello kitty-s felsőig minden, pedig csak összesen 10 ruha volt ott.
-Bocsi, de ez volt az ő stílusa. - vakarta tarkóját idegesen. - Egyszer nem fogsz belehalni.
-Nem! - makacsoltam meg magam. Végül a félórás kontrázási verseny után megpróbáltam a legkevésbé kihívóbb ruhát választani, ami egy combközépig érő virágos szoknya volt, hozzá egy sima fehér atléta. Miután ezeket magamra kapkodtam, még egy nyakláncot is elcsórtam, csakhogy feldobhassam a szettem, meg pluszba egy virágos hajcsatot is. És mivel a bokacsizmámnak az este folyamán valahogy kitört a sarka ezért, még egy fehér balerinát is elvettem. A tükörbe végig nézve magamon, komolyan a rosszullét kerülgetett.
* * * * * *
Éreztétek már úgy, hogy alig néhány napja ismeritek egymást valakivel, de olyan lenne, mintha már évek óta jó barátok lennétek? Hogy neki elmondhatsz bármit, mert tudod, hogy nem mondja el másnak? Nos, én azt hiszem ugyanígy érzek Josh kapcsán.
Az ebédünk során elmeséltem miért is vagyok az aki vagyok, vagyis inkább ki miatt vagyok az, aki. Nehéz volt elmondani valakinek is, hisz eddig soha senki nem tudta a valódi okot. A szüleim és a "barátaim" is csak úgy tudták, hogy a kamasz kor átka ez, de valójában sokkal nehezebb döntés volt, mint azt bárki is eltudná képzelni. Egy megszokott életet feladni egy ilyenért, mint ez?! Először borzalmas volt, de úgy gondolom, hogy jót tett nekem.
Tükörképemen végig nézve, elmosolyodtam a látványon. Hogy jutottam idáig? És most kivételesen nem az öltözékemre célzok. Rózsaszín haj, tetkók? Régebben el se tudtam volna képzelni magam így, de úgy látszik a gyűlölet sok mindent képes elérni.
Letöröltem a szememből előbukkanó könnycseppet. Nem fogok sírni miatta! Nem! Elég volt abból, hogy én szenvedek miatta, ő pedig csak él, mintha misem történt volna! Szenvedés. Ez a szó fogja jellemezni a nyarát!
Vettem egy mély levegőt, és eszembe jutott Josh egyik mondata: "Nem tudok hegyet építeni, vagy megfogni egy szivárványt, de engedd, hogy az legyek, amit a legjobban tudok: egy barát, aki mindig itt van és számíthatsz rá!". Ezzel az egy mondatával sikerült elérnie, hogy elmeséljem neki ki is vagyok. A reakciója pedig furcsa volt. Szó szerint le köcsögözte Őt.
Gyorsan rendbe szettem magam, majd kiléptem eddigi búvóhelyemről. Kilépve a mosdóból belecsöppentem a Plazaban rohangáló emberek nyüzsgő életébe. Volt aki embereket fel lökve sietett valahova, de volt olyan is aki lassan sétálva haladt, közbe megfigyelve az üzletek kirakatát. Én inkább az utóbbiakhoz csatlakoztam és lassan fejem lehajtva indultam el.
Ezernyi gondolat cikázott fejemben, hogy mit is kéne tennem, de valahogy mégis egy bizonyos pontra tértem vissza. Valóban ilyen lennék? Egy bosszúálló, elviselhetetlen kis csaj? Egyáltalán miért tűnődöm ezen? Igenis szenvedni fog, ha akarja, ha nem!
Annyira elmerülhettem gondolataimba, hogy nem néztem a lábam elé és sikeresen beleütköztem valaki hátába. Komolyan ennél szerencsétlenebb lehetnék? Ahogy érzékeltem mi is történt, gyorsan felkaptam a fejem.
-Bocsi, nem direkt volt! - kezdtem el mentegetőzni. Ahogy jobban megfigyeltem sikerült egy kisebb csoportba beleütköznöm. Pazar mondhatom.
-Semmi gond! - lépett elém egy vigyorgó arcú srác. Szemével végig mért, amitől kezdtem magam zavarban érezni.
-Valami bajod van? - szólaltam meg cseppet idegesen.
-Pink lány harap. - nevetett fel, mire felhúztam jobb szemöldököm, kezeim összefontam magam előtt és úgy néztem rá.
-Lehet, hogy harap, de nálad nincs mire! - szóltam gúnyosan, mire a haverja elkezdtek 'Húú'-zni. Meglepetésemre a lányok is.
-Na jó, George szerintem mára elég volt ennyi a megalázkodásokból, úgyhogy áll jel! - ütögette meg a vállát egy srác, akinek az oldalán egy szőke hajú lány mosolygott.
-Kurva. - sziszegte a srác, majd arrébb lépett, így teljes teret adott másik srácra és barátnőjére. Végig néztem a lányon, és ahogy a szemébe néztem, dühös testtartásom elernyedt és megsemmisülve estek kezeim magam mellé.
-Ronnie? - suttogtam. A szőke hajú lány csak homlok ráncolva nézett barátjára, majd vissza rám.
-Ismerjük egymást? - nézett rám.
-Sajnos már nem. - emeltem el a tekintetem tőlük és a többiekre néztem akik a padon ültek. Ott voltak mindannyian, majd egy keserű mosoly kíséretében vissza néztem Ronnie-ra és a mellette álló Adam-re. - Nem gondoltam volna, hogy még mindig együtt vagytok. - cikázott a szemem az előttem álló párra.
-Elmondanád, hogy honnan ismersz minket? - szólt egy kicsit idegesen Adam. Megsemmisülve néztem rájuk. Elértem, hogy még ők sem tudják ki vagyok. Számat szólásra nyitottam, és megakartam szólalni, de valaki közbe zavart.
-Dorinda, már azt hittem eltűntél. - lépett mellém aggódva Josh. Ránéztem, majd vissza a szőke lányra. Elgondolkozva nézett rám, majd egy apró mosoly kúszott arára.
-Dorinda. - szólalt meg egér vékony hangon.
-Jordan? - kérdezett vissza barátja.
-Dorinda Jordan! - mondta most már normál hangon Ronnie. Hatalmas mosoly kerekedett arcán, mire bólintottam egyet, és nagy sebességgel lépett hozzám és ölelt meg. Nem haboztam kezeim azonnal nyaka köré fontam, és úgy szorítottam magamhoz. Éreztem, ahogy teste rázkódik, és meleg folyadék hullott nyakamra.
-Most miért sírsz? - duruzsoltam. Igaz nekem sem kelletett sok, hogy elsírjam magam, de próbáltam tartani magam.
-Csodálkozol? - hajolt el tőlem és szemembe nézett. - Másfél év. - gördült ki még egy könnycsepp szeméből.
-Sajnálom! - suttogtam és egy kósza könnycsepp nekem is kicsordult.
-Dodo? - szólalt meg Adam. Barátnője miután mellém lépett, sikerült megcsodálnom a barna hajú, zöld szemű, izmos testű srácot.
-Személyesen! - mosolyodtam el, majd a következő pillanatban egy csontropogtató ölelést kaptam tőle.
-Hogy kerülsz ide? - állt fel a padról Nick mosolyogva.
-Hosszú történet. - eresztettem el egy mosolyt.
-Mi ráérünk! - rántott vállat.
-De én nem. - mutattam a másik oldalamon álló Josh-ra, aki megszeppenve figyelt minket. A többiek végig néztek rajta.
-Styles. - motyogta Mina. Homlokom ráncolva néztem a lányra. - Tudom, hogy ő a dobos srác, de akkor is hozzá van köze. - felelt a még fel nem tett kérdésemre. Hangjában lenézést véltem felfedezni, amit először nem tudtam, hogy Styles-ra érti, vagy szegény Josh-ra.
-Úgy nézel ki, mint akire ráborult egy festékes doboz. - váltott témát Nick, fejével hajamra bökött.
-Szerintem egész jó. - emelt fel egy tincset Ronnie és úgy kezdte el jobban megfigyelni a színt. - Mint a szobám fala. - vigyorodott el, a többiek felnevettek és én is elnevettem magam, mert tudom, hogy nem bántásból mondta.
-Köszönöm e kedves szavakat, de mennem kell. - néztem rajtuk körbe.
-Találkozhatnánk valamikor. - hozta fel az ötletet Adam - Mit szólsz hozzá?
-Benne vagyok! - bólintottam.
-Tessék itt a számunk. - nyújtott felém egy kis lapot Mina - De azért ne keljen másfél évet várnunk a következő találkára. - nézett rám egy kicsit mérgesen.
-Sajnálom. - húztam el a szám.
-Még megbeszéljük, de menj! - bökött oldalba Ronnie. Még gyorsan megöleltem őt, a többieknek pedig intettem és Josh mellé lépve már indultunk is.
-Bocsi az előbbiért. - néztem rá félve.
-Semmi gond. - mosolyodott el és lenézett rám. Na igen magassarkú nélkül van kb 15 centiméter köztünk. - De annyit árulj el, hogy kik voltak ők.- Megálltam, mire ő is megállt, szemébe néztem és mosolyogva válaszoltam:
-A régi életem!
Ne felejts el komizni!!:)
Huh végre rész! Nagyon jó lett, hozd a következőt!
VálaszTörlésLégyszi sűrűbben hozzd a részeket, mert negyon jó!
VálaszTörlés