6. Alkotói válság

Sziasztok:) Kicsit későn igaz, de jelentkeznék az új résszel!:D Bocsi, hogy csak most, de nem rég értem haza, és nem volt időm hamarabb feltenni:| Remélem tetszeni fog, és lécci komizzatok*-*

-Dorinda indulnunk kell! - nézett rám apa, majd kisétált. Szomorúan fordultam az előttem álló srác felé, aki ugyanúgy nézett le rám. 
-Mennem kell! - suttogtam
-Hiányozni fogsz! - ölelt magához jó szorosan
-Te is! - fúrtam arcom nyakába, és még egyszer mélyet szippantottam illatából, hogy emlékezhessek rá - Hazza, ígérj meg valamit! - toltam el magamtól, és szemébe néztem. 
-Bármit! - mosolygott
-Ígérd meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot! - elmosolyodott, majd arcom két keze közé fogta. 
-Megígérem, hogy bármi is lesz a banda, a rajongók, a hírnév, a távolság soha, de soha nem állhat közénk! Te örökre az én Dodo-m maradsz bármi is történjen! - döntötte homlokát enyémnek 
-Szeretlek Harry Styles! - nyomtam egy puszit arcára 
-Én is Dodo! - puszilt meg 
-Dorinda gyere, mert már anyu kezd mérges lenni! - nyitott be a házba az öcsém - Szia Harry! - köszönt az előttem álló srácnak
-Szia öcsi! - guggolt le hozzá, majd lepacsiztak egymással - Vigyázz a nővéredre! - nézett rá komolyan, mire Tony csak bólintott, majd kézen ragadott. Még utoljára intettem Hazza-nak, majd kiléptem a meleg lakásból, és az öcsémmel előttem elszaladtunk a kocsiig, majd bepattantunk, és indultunk. 
Szomorúan néztem vissza a házra, ahol is a legjobb barátom állt, pólóba és egy boxerban télen. Meg fog fázni az a hülye gyerek. Integettünk egymásnak, majd egy kanyarnál végleg eltűnt. Szomorúan fordultam előre, és szememből egy kósza könnycsepp gördült ki.
-Minden rendben lesz! - fordult hátra anya, majd biztatóan rám mosolygott. 
-Reméljük. - erőltettem én is egy mosolyt, majd az öcsém befeküdt az ölembe és szép lassan elaludtam a kocsi rázkódására. 
Álmomból a telefonom észveszejtő csörgése hozott vissza, amit nem is bántam. Szemem nedves volt, vagyis akkor sírtam álmomba. Pazar! Párnám alól előhalásztam a telefonom, és meg sem nézve ki az fölvettem.
-Ki vagy és mit akarsz?
-Szia Ronnie vagyok! - köszönt drágalátos nővérem - Felköltöttelek?
-Igen! - morogtam
-De hát délután van már. - értetlenkedett
-Nálatok igen, itt reggel vagy mit tudom én mi!
-Miért te hol vagy?
-Tudom nem érdekel mi van velem, szóval a lényegre térnél? Amúgy London.
-Akkor bocsi! Szóval a koszorúslány ruhák miatt hívlak! Van valami elképzelésed róla, hogy milyet szeretnél? - támadott le. Most komolyan, hogy tud hajnalok hajnalán ilyenekre gondolni? Vagy hogy gondolja, hogy majd én álmosan pont erről fogok beszélni?
-Ne legyen hosszú, se rózsaszín, se habos-babos! - szólaltam meg két perc csend után
-A habos-babost meg a rózsaszínt nem ígérem, de megpróbálom megbeszélni Pamela-val.
-Az lesz, én el sem megyek! De megyek puszi pá! - nyomtam ki a készüléket, majd fejem a párnába nyomtam. Furcsamód lentről hangokat hallottam, amit eddig még soha. Gondolom X-box-ozhattak, ugyanis olyanok szűrődtek fel, hogy 'Kinyírlak', akkor, 'Nyertem!' meg ilyenek.
Felültem az ágyba, az ablakon kinéztem és szerencsémre sütött a nap, és egy felhő se volt az égen. Ez már jó kedvet adott nekem. Felálltam és a fürdőbe sétáltam, amikor viszont az ajtót akartam bezárni annak csak a hűlt helye volt. Nagyra nyitott szemekkel néztem ezt és a szoba ajtót, vagyis csak a helyüket, ugyanis mind a kettő eltűnt. Mérgembe egy nagyot sikítottam és letrappoltam az emeletről.
A srácok, és barátnőik a nappaliba ültek és beszélgettek, vagy játszottak. A fiúk felröhögtek viselkedésemen, a lányok viszont megszeppenve ültek ott. Gondolom ők nem tudják mi történt.
-Tomlinson! - néztem az említettre, mire az vigyorgó fejjel fordult felém
-Igen Dorinda? - nézett rám szépen
-Hol van az ajtóm? - néztem rá mérgesen
-Nem tudom miről beszélsz! - rázta fejét sajnálkozva, közbe felállt
-Tudom, hogy te voltál! - léptem hozzá közelebb
-Mondtam, hogy bosszút állok! - veregette meg a vállam és elsétált mellettem.
-Mi történt? - nézett rám mosolyogva Danielle
-Elcsorták az ajtómat! - vágódtam le a két lány mellé. Kezem a mellkasom előtt fontam össze és úgy bámultam a semmibe
-Mind a kettőt? - dőlt előre Eleanor, hogy lásson. Furcsán néztem rá, hogy honnan tudja hány ajtóm van, de csak bólintottam egyet. Kicsit kényelmetlenül éreztem maga, ugyanis mindenki fel volt öltözve, csak én ültem itt egy kis gatyába, meg toppba.
-Tomlinson legalább a fürdő ajtaját kérem vissza! - álltam fel, és a konyhába sétáltam
-Bocsi, nem tudom hova lett! - rántotta meg a vállát.
-Argh! - mérgelődtem, majd egyet dobbantottam jobb lábammal és felszaladtam az emeletre. Mivel a fürdés teljesen ki volt zárva, ugyanis én ajtó nélkül neki nem állok, így inkább felöltöztem. Először is felkaptam egy színes pánt nélküli felsőt, arra egy bő átlátszó atlétát, majd egy szaggatott halász farmernadrágot, és egy fekete tornacsukát. A hajam fejem tetejére egy kontyba fogtam, és egy hajráfot is csúsztattam, a kósza tincsek miatt. Mivel ma nem tervezek sehova menni, így a sminkem is vissza fogott volt. Csak egy kis szempillaspirál, felült tus és kész voltam. Átverekedtem magam a ruhakupacokon, és lefele vettem az irányt egyenesen a konyhába.
-Minden rendben? - fordult felém Danielle
-Igen, csak a fürdés lesz gázos. - húztam el a szám, mire felnevetett.
-Bármi van, csak nyugodtan szólj nekünk! - mosolygott rám. Csináltam magamnak két szelet nutellás kenyeret, majd azt ott a pultnál szépen elmajszolgattam. Azt hiszem nagyon rákattantam a nutellára.
-Dani csinálsz egy kávét? - jött be Eleanor - Mindjárt elalszok. - ült le az asztalhoz.
-Persze! - bólogatott - Kérsz te is? - nézett felém
-Egy tejeskávét kérhetek? - néztem rá félve
-Csinálom! - mosolygott, majd elkezdett sürögni-forogni. Otthonosan mozgott a szekrények közt, szóval akkor már régóta járhat ide.
-Hé, Dorinda! - mozgatta kezeit előttem Eleanor
-Mi? - tértem magamhoz
-Kiülünk a teraszra, jössz? - mosolygott
-Ha nem baj! - mosolyogtam, majd a kezembe vettem a bögrét, amibe található volt az én élénkítő italom, és követtem őket. Sajnos a nappalin mentünk keresztül - mert ugye máshol nem lehet kijutni -, és a fiúk furán néztek ránk.
-Hova mentek? - nézett ránk kíváncsian Payne
-Csak a teraszra. - válaszolt a barátnője
-Te is Dorinda? - nézett meglepetten Harry. Na kösz, egyszer viselkedek normálisan azóta amióta itt vagyok, és már az baj.
-Igen, baj? - szóalt meg Eleanor, közbe egyik kezével átölelte a vállam
-Nem. - rázta a fejét, de szemébe ott ült a csodálkozás
-Megnyugodhattok, nem fogom megrontani őket! - kacsintottam rájuk, majd kimentünk. Az asztal köré letelepedtünk, úgy hogy mindannyian szembe voltunk egymással.
Jól elbeszélgettünk minden féléről, és szerencsére a fiúk nem kerültek szóba, csak annyit, hogy elmondták, mióta ismerik őket, meg hogy mióta tudhatják a barátjuknak őket. Ami a legjobban felvidított, az az, hogy a két lány sem szívleli Perrie-t, de azért jó pofiznak neki, mert nem akarják megsérteni Zayn-t. De mindhárman tudjuk, hogy csak a hírnév miatt van vele, hogy az ő bandája is népszerűbb legyen.
Igaz csak pár órája ismertem meg őket jobban, de nagyon is megkedveltem őket, és elmondták, hogy én is szimpatikus vagyok nekik, amit furcsállottak is, hisz azt hitték, hogy egy beképzelt, flegma csaj vagyok. Na jó, ez fájt! De megértem, hisz tényleg úgy viselkedtem velük, de hát nem a viselkedésem alapján kell elítélni az embereket. Nem igaz?
Miután kibeszéltük magunkat, visszamentünk, ahol a fiúk kábé ugyanúgy ültek, mint mikor kimentünk.
-Ti két és fél órán keresztül mit tudtatok csinálni? - nézett ránk Louis
-Beszélgetni. - vontam meg a vállam, majd ledobtam magam az egyik kanapéra, ahol nem ült senki
-Van beszélőkétek. - rázta a fejét, majd barátnőjét karjaiba zárta, közbe Dani is leült Payne mellé.
-Fiúk két óra múlva interjú. - jött le az emeletről Harry
-Semmi kedvem menni. - dőlt el Niall
-Hol lesz az interjú? - néztem rájuk szépen, mire mindannyian úgy néztek rám, mint aki leprás - Most mi van?
-Miért érdekel? - szűkítette össze szemeit Zayn
-Egyszer próbálok érdeklődést mutatni a banda felé, és akkor is leszóltok?! - háborodtam fel - Szépek vagytok mondhatom! - vágtam be a durcit
-Jó, bocsi, de tőled furcsa! - nézett rám Liam, mire csak megforgattam szemeim
-De ha nagyon érdekel, akkor egy parkba! - válaszolt végre Harry.
-Köszi! - mosolyogtam rá. Szóval akkor most gondolkozzunk azon, hogyan álljak bosszút csíkoskán. Semmi ütős nem jutott eszembe. Ezt szokták a művészek alkotói válságnak hívni.
-Na jó srácok, mi megyünk! - állt fel Eleanor, és Danielle
-Mi meg megyünk a Nando's ba. - álltak fel a fiúk is.
-Szia Dorinda. - jött oda hozzám a két lány és nyomtak arcomra 3-3 puszit
-Sziasztok! - mosolyogtam rájuk
-Dorinda jössz? - nézett rám Niall
-Most ti vagytok a betegek? - néztem rájuk furán
-Miért? - értetlenkedtek
-Megkérdeztek, hogy akarok-e menni, és nem ráncigáltok el, mint múltkor! De köszi nem! - erőltettem egy mosolyt, majd besétáltam a konyhába. Nem sokkal később már senki nem volt a házba, és a kocsik se álltak a feljárón.
-Mi van a parkba amivel bosszút lehet állni? - beszéltem hangosan - Van fa és kábé ennyi. - tuti most ha látna valaki hülyének nézne nem is kicsit. Fel-alá járkáltam a házba hátha eszembe jut valami jó, de semmi.
Merengésemet az ajtó csengője zavarta meg. Nem nagyon izgatott, hisz nem én lakok itt, nyissa ki az aki itt él, de rájöttem, hogy rajtam kívül senki nincs itt. Az illető egyre jobban nyomta a csengőt, és már dörömbölni is kezdett.
-Szerinted mit érezhet szegény ajtó, ha így ütöd? - nyitottam ki az ajtót. Na jó most totál hülyének néz az illető. Jobban megnéztem és egy barna hajú, kék szemű, magas srác állt előttem. Bár tőlem mindenki magasabb, az én kemény 165cm-el.
-Te ki vagy? - nézett rám meglepetten. Szerintem nem rám számított.
-Te ki vagy? - néztem fel rá
-Te ki vagy? - húzta fel szemöldökét kíváncsian
-Te ki vagy? - dőltem az ajtófélfának
-Én kérdeztem előbb. - mint a kicsik
-Én viszont lány vagyok.
-Ezért neked kell válaszolnod először. - mutatott rám. Kezdtem megunni ezt így inkább válaszoltam.
-Dorinda. Te? - álltam meg normálisan
-Josh! - mosolygott.
-Sokat nem segítettél szóval mindegy. - legyintettem
-A 1D dobosa vagyok. - nézett rám erőteljesen
-Nem szeretem azt a bandát. - ráztam a fejem
-Velük laksz egy házba, akkor ez hogy lehet? - értetlenkedett
-Attól még hogy itt lakok, nem muszáj szeretnem őket!
-Hé te vagy az a csaj, aki múltkor lelépett a próbánkról. - ugrott be neki
-Igen! - kuncogtam - De miért jöttél?
-Ja igen! - nevetett fel - Ezt oda adnád a srácoknak? Ma ebbe kell menniük az interjúra. - adott a kezembe öt vállfát, amin a ruhák voltak
-Okés. Azt nem tudod, hogy ez most élő vagy csak felvételi interjú lesz?
-Élő! - bólintott
-Köszi! - mosolyogtam - Mennem kell, szia! - intettem
-Hello! - intett, majd bezártam az ajtót. A ruhákat ledobtam a kanapéra és tovább gondolkoztam ördögi tervemen, ami hamar meg is született.....