28. Dorinda

Sajnálom, hogy hamarabb nem jelentkeztem résszel, de nagyon elfoglalt voltam az utóbbi másfél hétben...meg egy kis családi zűr is volt, szóval elnézéseteket szeretném kérni, és ígérem, hogy legközelebb már hamarabb jelentkezem!:) 

Harry szemszöge:

Az érzés, amikor valaki olyan mellett ébredsz, akiről tudod, hogy többet fogsz érezni, mint egy egyszerű barátság, sokat tud jelenteni. Így volt ez akkor is, amikor reggel Caterine-t találtam magam mellett. Elmosolyodtam, hogy milyen édesen alszik.
Az újságok folyamatosan olyanokat írnak, miszerint én mindenkivel lefekszem és nem is foglalkozok mások érzéseivel. Ez mind csak felületesség, mert nem igaz! Tény, hogy sok lánnyal flörtölgetek, de az nem jelenti azt, hogy egy ágyban kötünk ki. Teljesen más vagyok, mint azt mások gondolnák. Érző ember vagyok, mint mindenki más ezen a bolygón, de sokan ezt nem tudják felfogni. Talán azért is féltem annyira Cat-et, mert tudom, miután valaki lekap minket a városban, egyből elfogják kezdeni szidni őt, pedig semmi joguk nem lenne rá. Nem akarok neki még több fájdalmat okozni, mert ahogy elmondta a gyerekkorát, nem lehetett neki egyszerű. Az anyja magára hagyta, és új életet kezdett nélküle. Nem szokásom elítélni az embereket, de ez az a pont, amikor bátran kijelenthetem, hogy az ilyen embereknek nem való a család. Miért kellett neki egy gyerek, ha utána nem foglalkozik vele? Undorító, aki ilyet csinál!
Nem akartam megszakítani a tevékenységem, miszerint új barátnőmet néztem alvás közben, de szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy még egyszer alaposan átgondoljam tetteimet. Óvatosan másztam ki az ágyból, nehogy felébredjen. Miután meggyőződtem, hogy tervem sikerrel járt, magamra vettem egy nadrágot, és halkan elhagytam a szobát. Meglepődtem, hogy még mindenki az igazak álmát élte, csak Perrie ült az egyik asztalnál. Nagyot ásítva sétáltam el hozzá, majd helyet foglaltam vele szemben.
- Jó reggelt. - köszöntem illedelmesen. Ijedten kapta rám tekintetét, nem vette észre, hogy ide jöttem.
- Reggelt. - erőltetett arcára egy mosolyt, ami nem tűnt túl őszintének. Több szó nem hagyta el egyikünk száját sem, mindketten a gondolatainkba merültünk, vagy legalább is én igen, főként Dorinda-n.
Még mindig nem tudtam, hogy mi baja lehet, pedig minden nap ezen agyalok. Segítséget is kértem Caterina-tól, de Do  neki se mondta el a dolgot. A kórház óta tudta, hogy Cat és köztem lesz valami, szóval nagy valószínűséggel ezért nem mondta el neki a dolgokat. Ismer annyira, hogy tudja, próbálkozni fogok.
-  Nem tudod Dorinda merre lehet? - beszélnem kell vele, legalább most míg itt vagyunk és minden nyugodt, hátha így nagyobb esélyem van arra, hogy meghallgat.
- A stégnél megtalálod. - fura volt Perrie. Amióta ismerem nem láttam még olyannak, mint most. Nagyon levert volt, életkedve se volt mondható óriásinak. Hangomra is rémülten nézett fel az asztalról, nagyon gondolkodott valamin. Szívesen megkérdeztem volna, hogy mi bántja, de rájöttem hogy nem akarok végig hallgatni egy hosszú nyafogást, így inkább úgy tettem, mint akinek rossz a szeme. 
- Kösz. - motyogtam majd felálltam eddigi helyemről. Nem tudtam elképzelni, hogy egykori barátnőm mit tud a víz mellett csinálni kora reggel.
- Harry! - szólt utánam a szőke hajú lány, mire kelletlenül fordultam felé. - Adhatok egy jó tanácsot? - tekintete az arcom fürkészte. Komolynak tűnt, így aprót bólintottam. - Minden ember mögött van egy történet. Van egy oka annak, hogy ők ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ilyenek szeretnének lenni. Valami a múltban történt velük, ami miatt ilyenek lettek, és néha ezeket lehetetlen helyrehozni. - értetlenül ráncoltam homlokom, nem tudtam mire akar kilyukadni.

- Ezzel mire akarsz utalni? - amennyire én értetlenül néztem rá, neki annyira jelent meg arcán egy mosoly.
- Térj vissza a gyökerekhez. - ezzel a mondattal hagyott ott a teljes tudatlanságban. Az eddiginél még nagyobb értetlenséggel néztem Perrie után, aki az egyik ház ajtajánál eltűnt. Nem tudom mit akar ezzel jelenteni, még túl korán van az ilyen okosságokhoz, így fogalmazhatott volna egy kicsit érthetőbben is, mert tény hogy az ember álmosan semmit nem ért.
Még mindig Perrie-n gondolkodva indultam el a keresett lány tartózkodási helye felé. Lehet, hogy igaza van a szőkeségnek? Vissza kellene térnem a kezdetekhez? De hogyan, amikor egy makacs természetű lánnyal állok szemben?
Apró mosoly jelent meg arcomon, amikor elértem a fa pódiumig ami a víz felé emelkedett. Dorinda a szélén feküdt egy hálózsákba bugyolálva aludt nyugodtan. Ez a látvány egyszerre volt aranyos és kicsit ijesztő is. Megijedtem, mert bármikor történhetett volna baleset is. Nem tudtam elképzelni, hogy mit keresett itt. Miért kellett idekint aludnia, amikor a házban biztonságosabb lett volna?
- Muszáj bámulnod? - rekedtes hangja még nagyobb mosolyt csalt arcomra, mert nagyon emlékeztetett a régi időkre, amikor sokat aludtunk egymásnál.
- Mit csinálsz idekint? - kérdésére kérdéssel válaszoltam. Nem érdekelt, hogy nem tetszését egy horkantással fejezte ki. Lassan lépkedve sétáltam el a stég széléig, majd helyet foglaltam mellette, úgy hogy lábam a víz felszíne felé lógott.
- Szegény stég magányos volt, így gondoltam szerzek neki egy jó estét. - hangja még mindig rekedtes volt a hirtelen jött ébresztéstől, de szarkazmusa így is tisztán kivehető volt. Arcomon a mosoly hamar ment át egy szívből jövő nevetésbe. Szeretem, hogy mindig van valami frappáns válasza mindenre, mert így jobban megtudja magát védeni. Mielőtt elköltöztek félénk lány volt, aki alig bírt megszólalni idegenek előtt, és sokkal teltebb volt. Mára már kész nő lett, akit nem kell félteni senkitől, csak saját magától.
- A humorod még ugyan olyan, mint régen. - ez a mondat akaratlanul csúszott ki a számon. Nem tudom mi okból, de valahogy kimondtam. Féltem, hogy meghallotta, de hiába figyeltem, arcán semmi mimika nem jelentkezett, bár szerintem biztos, hogy meghallotta. - Valami fontos dolgot szeretnék mondani. - nem voltam biztos, hogy ezt a témát pont most kéne felhoznom, de más pillanatot nem tudtam, amikor ugyan így kettesben vagyunk.
- Feloszlik a bandád? - hangja tele volt reménnyel, gyorsan ült fel, fejével felém fordult, tekintete csillogott, úgy, mint eddig soha.
- Nem, dehogy. - fejem ráztam, ezzel még jobban alátámasztva állításomat. Nem tudom honnan vette ezt a hülyeséget, mert ez eddig eszembe se jutott. A One Direction az egyik legjobb dolog az életemben, és nem fogom hagyni, hogy ennek valami is véget vessen. Mindig az volt az álmom, hogy híres lehessek. Most pedig az álmomat élem, olyanok oldalán, akik a testvéreim lettek.
- Oh. - lemondóan sóhajtott egyet, a jókedv eltűnt hangjából - Ez esetben hallgatlak. - unottan nézett a vízre, ahol tükörképünk szépen látszódott.
- Holnap után utazunk Amerikába. - egyszerűen jelentettem ki, úgy voltam vele, hogy jobb hamar túl lenni rajta. Vártam, hogy milyen kirohanása lesz, de meglepett, hogy nem reagált semmit. Ugyanolyan nyugodtsággal nézett maga elé, mint eddig. - Semmi ellenszenv? - döbbenten kérdeztem, mert nem hittem volna, hogy így fogja fogadni ezt az egészet. Mondjuk örülnöm kellene, amiért egyszer hagyja, hogy az lesz amit én mondok, de azért egy picit ijesztő is.
- Most mit mondjak? - nézett rám, vállát megvonta - Jó utat nektek. - ahogy ajkait elhagyta az utolsó mondat, akkor döbbentem rá a nyugodtságának okára. Azt hiszi, hogy egyedül marad.
- Te is jössz velünk! - épp hogy kimondtam a mondatom, a mellettem helyet foglaló lány hangosan kezdett el nevetni. Homlokom ráncolva néztem rá, hogy ebben mi olyan vicces.
- Felejtsd el Styles, hogy én veletek menjek bárhova is. - fejét rázva válaszolt.
- Nem kérdés volt. - utálom amikor így viselkedik, főleg hogy csak jót akarok neki, de ő ezt nem képes felfogni. Annyira makacs és önfejű, hogy arra szavak nincsenek.
- Haza visztek? - ülőhelyéről felállt, így felém tornyosult.
- Nem. - hunyorítva néztem fel rá, az éppen felkelőben lévő nap miatt.
- Akkor viszont vigyázzatok, le ne zuhanjatok! - mondandója végén hátat fordított nekem, el akart sétálni.
- Dorinda, legalább Cat kedvéért! - ijedten pattantam fel, majd két lépéssel megtettem a köztünk lévő távolságot. Lábai hirtelen megálltak, kezei ökölbe szorultak. Lassan fordult felém, szemei szikrámat szórtak. Tudja, hogy Cat az a személy, aki miatt meg kell próbálnunk legalább beszólások nélkül elviselni egymást. Nem akartam ezt felhasználni ellene, de semmi más jobb ötletem nem volt.
- Gusztustalan vagy! - szemrehányóan rázta fejét, és teljes mértékben igaza volt - Utálom, hogy együtt vagytok! - ökölbe szorított kezei most már nyitott tenyérrel helyezkedtek el teste mellett. - Nehogy azt hidd, hogy ezzel nyertél! - kedvtelenül igaz, de végre be adta a derekát. Arcomon egy mosoly jelent meg, mert ha nagy nehezen is, de Dorinda eddig itt töltött ideje alatt most az egyszer sikerül elérnem, hogy azt csinálja amire kérem, aminek kimondhatatlanul örülök, mert akkor ezek szerint tényleg igaza volt az anyjának. Morogva fordított nekem hátat, menekülni próbált a többi kérdésem elől, de nem hagytam, hogy csak így elmenjen.
- Miért lettél ilyen? - ez a kérdés foglalkoztatott azóta, amióta megláttam őt a házunk ajtajában. Alig ismertem fel, teljesen egy idegen állt akkor előttem.
- Erre neked kell rájönnöd. - nem fordult meg, de nem is sétált. Egy helyben állt, mintha valamin töprengene.
- Legalább segíts egy kicsit! - hangom már majdnem könyörgésbe ment át. Soha egy lány miatt sem voltam ennyire összezavart, és azt hittem, hogy nem is leszek soha, erre ideállít rózsaszín hajjal, tele tetoválásokkal, sok sminkkel, nőiesen és romba döntötte az eddigi elfogultságomat.
- Ha magadtól nem jössz rá, akkor ez felesleges. - felém fordult - Nekünk már nincs közös jövőnk, a múltat pedig ne hánytorgassuk fel. - szemei könnyesek voltak. Nem akartam hinni a fülemnek. Nem hagyhatja ennyibe a dolgot.
- Dorinda, legalább próbáljuk meg! - a köztünk lévő kevés távolságot egy lépéssel megtettem. Nem lépett el tőlem, így volt bátorságom jobb kezem arcára simítani. Hüvelykujjammal állát simogattam, lélegzete egy kicsit szaggatottabb lett. - Minden lehet, csak akarni kell. -suttogásnál többet most nem voltam képes összehozni.
- Harry, én nem mondok semmit. - erőszakosan lépett el kezem alól, szemei már pirosak voltak.
- Mondd, mit kellene tennem, hogy minden olyan legyen, mint régen? - szemeim már nekem is csípték a könnycseppek, de nem hagyhattam el magam. Akarom hallani a válaszát, mert bármi is lesz az, biztos vagyok benne, hogy megcsinálom. Nekem ahhoz túl fontos személy, hogy egy percig is habozzak kérésén.
Zavartan nézett el a távolba, egy kicsit gondolkodott, mielőtt szemei ismét rajtam állapodtak meg. Alsó ajkát fogai közé vette, homlokát ráncolta. Habozott, ami idegesített. Idegesen húztam fel jobb szemöldököm, mert már nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Vett egy mély levegőt, ajkait szólásra nyitottam. Kíváncsian füleltem, mire megértettem mit is mondott:
- Lépj ki a One Direction-ból!